10 párkapcsolati helyzet, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

0

Néha-néha mindannyiunkkal előfordul, hogy megunjuk a körülöttünk lévő embereket. És ami még rosszabb, néha még saját magunkra is képesek vagyunk ráunni.

A következő jelekből ismerheted fel, hogy a párodnak már elege van belőled.

10. Csak a most érdekli.

Nincsenek tervei még a közeli jövőre sem, pedig azt biztosan együtt fogjátok tölteni. Arra nézve pedig pláne nincs semmilyen elképzelése, hogy milyen lesz a közös jövőtök.

9. Nem figyeli az időt.

Mindennapossá válik nála, hogy késik 10, 15, 30 percet. Folyamatosan emlékeztetned kell a megbeszélt időpontokra, sőt, akár még trükköznöd is kell, hogy fél órával előbbi időpontot mondasz neki, csakhogy biztosan odaérjen.

8. Elkezd órákra eltűnni.

Még amikor sürgősen szükséged is lenne a segítségére, akkor is csak másnap válaszol. Ha csak úgy küldesz neki egy üzenetet, akkor sem számíthatsz gyors válaszra.

7. Még a leghétköznapibb dolgokkal kapcsolatban is titkolózik.

Néztek egy filmet, közben hívják vagy üzenetet kap. A munkaidőnek már rég vége. De ha megkérdezed, hogy ki volt az és mit akart, biztosan azt fogja mondani, hogy munkával kapcsolatos dolog és nagyon fontos.

6. Nem emlékszik a jeles napokra.

Szülinap vagy Valentin-nap, számára ezek is csak ugyanolyan napok, mint a többi. Ha te szerveztél is valamit, abszurd kifogással fogja kimenteni magát, amiért elfelejtette az ajándékot.

5. Nem akar találkozni a barátaiddal.

Mindig, mikor azt javaslod, hogy fussatok össze a barátokkal, visszautasít. Nem veszi komolyan a barátaidat, és azt tartja a legjobb megoldásnak, ha egyáltalán nem találkozik velük.

4. Ha hibázik a munkában, mindenki mást okol miatta, csak saját magát nem.

Téged hibáztat azért, mert nem kapott fizetésemelést vagy mert nem léptették elő, habár semmi közöd a munkájához. Az ilyen ember sosem ismeri be, hogy hibát követett el, és valójában nem ő volt a legjobb alkalmazott.

3. Már nem törődik magával.

Nemtörődömség mindenben és mindig. Ez a párod legújabb mottója. Mindegy, hogy vacsorázni készültök vagy a szülőket látogatjátok meg, egyáltalán nem foglalkozik a kinézetével.

2. Abszolút nincs felkészülve a felelősségvállalásra.

Ez egyértelmű jele annak, hogy a párod túl gyerekes. Ideje elgondolkodni az életről, a gyerekvállalásról, családalapításról, a költségvetés megtervezéséről, de őt semmi más nem foglalkoztatja, csak a legújabb videojátéka.

1. Már nem olyan gyengéd, mint korábban.

Régebben szerette, ha megöleltétek egymást, most viszont inkább kerüli azokat a pillanatokat, mikor fél méternél közelebb kerültök egymáshoz. Ha mégis meg tudod ölelni, akkor sem fogod érezni részéről a gyengédséget.

Ha észreveszed ezeket a jeleket, gondold át, hogy vissza tudod-e még fordítani a kapcsolatotok alakulását. Próbálj beszélni a pároddal arról, hogy mivel nincs megelégedve. Egy párkapcsolat fenntartása mindig kemény munka, és erőfeszítést igényel mindkét fél részéről. De mindig megéri!

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét