10 híresség, aki büszkén neveli LMBTQ-gyermekét

0

A queer gyerekek már életük korai szakaszában észreveszik, hogy különböznek a többiektől. Egy tanulmány szerint a 9-10 évesek 1%-a azonosítja önmagát homoszexuálisként, biszexuálisként vagy transzneműként. Egy ilyen helyzetben különösen fontos, hogy a szülők megértők és figyelmesek legyenek. Szerencsére egyre több híresség mutat példát az elfogadás és a korlátlan szeretet tekintetében.

Szeretnénk bemutatni 10 sztárszülőt, aki büszkén neveli LMBTQ-gyermekét.

Charlize Theron

Charlize Theron 2012-ben fogadta örökbe Jacksont, és először fiúként mutatta be a világnak. Azonban egy 2019-es interjúban elmondta, hogy Jackson egy transznemű lány. Charlize Theron, akinek az az elsődleges, hogy Jackson és a testvére August jól legyenek, kiemelte a helyes megszólítás fontosságát: ha fiúként utalnak rá, az bántja a lányát.

Cynthia Nixon

Cynthia Nixon 2018-ban egy Instagram-posztban jelentette be, hogy a legidősebb gyermeke transznemű. Ebben azt írta, hogy büszke a fiára, Seph-re. A színésznő egy interjúban elmondta, hogy meglepte a közvélemény reakciója, pontosabban annak a hiánya. Az emberek támogatók voltak, “de igazából nem volt nagy ügy”.

Cher

Cher, aki ismert arról, hogy támogatja az LMBTQ-közösséget, bevallotta, hogy mikor a saját gyermeke mondta el neki a döntését az átalakulásról, az nem volt könnyű számára. Cher transznemű fia, Chaz 2010-ben fejezte be a folyamatot, és bár édesanyja eleinte küszködött, soha nem kételkedett a szeretetében.

Alec Baldwin

Alec Baldwin és exfelesége, Kim Basinger lánya, Ireland kapcsolatban volt Angel Haze rapperrel. Bár már nem alkotnak egy párt, ez megtanította Alecet, hogy nyitottabb legyen: megosztotta, hogy Ireland elmondta neki, hogy az egyénisége miatt vonzódik valakihez, a nemétől függetlenül.

Angelina Jolie és Brad Pitt

2008-ban Angelina Jolie és Brad Pitt legidősebb vér szerinti gyermeke, Shiloh, aki lánynak született, megkérte a szüleit, hogy szólítsák Johnnak. Az egykori pár gyermeke előszeretettel viselt fiús dolgokat, a sztárszülők pedig tiszteletben tartották a döntését, jó példát mutatva ezzel az összes édesapának és édesanyának.

Sting

Eliot Sumner, Sting és Trudie Styler gyermeke lánynak született. Ő azonban nem csak egy bizonyos nemmel azonosul: úgy hiszi, ezek a címkék nem szükségesek. Amikor a neméről kérdezik, Eliot egyszerűen zenészként írja le magát.

Billy Ray Cyrus

Billy Ray Cyrus lánya, Miley Cyrus, aki korábban a Disney-csatorna sztárja volt, 2015-ben pánszexuálisnak vallotta magát. Beismerte, hogy ahogy nőtt, bizonytalan volt a szexualitásával kapcsolatban: sosem mondta, hogy “szereti, hogy lány”. Még mielőtt elmondta volna a szüleinek, Miley biztos volt abban, hogy meg fogják érteni, ami nem is meglepő: Billy Ray Cyrus támogatja az LMBTQ-közösséget, és felszólal a diszkriminatív törvények ellen.

Will Smith és Jada Pinkett

Ennek a hollywoodi párnak a gyermeke, Willow nem olyan rég vallotta magát biszexuálisnak, és azt is megemlítette, hogy neki szimpatikus a poliamor kapcsolat gondolata. Mindez a Table Talk egyik epizódjában történt. Willow édesanyja azt mondta, ő elfogadja ezt, amíg a lánya boldog.

Sia

Sia 2 fiút fogadott örökbe 2019-ben, akik mindketten 18 évesek voltak akkor, és “kiöregedtek” a nevelőszülői rendszerből. Az énekes elmondta, az egyik fia homoszexuálisnak vallja magát. Sia sosem említette a nevét, hogy védje a személyazonosságát. Egy kicsit később, 2020-ban bejelentette, hogy immár nagymama, mivel a fiatalabb fia 2 gyermek édesapja lett.

Johnny Depp

2015-ben Johnny Depp és Vanessa Paradis lánya, Lily-Rose Depp, aki akkor 16 éves volt, részt vett a The Self Evident Truths elnevezésű projektben. A kampány célja az volt, hogy népszerűsítse a szexualitás változékonyságát – ez mindenkinek szól, aki nem 100%-ban heteroszexuálisnak érzi magát. A celebapuka “We Are You” feliratos pólót is viselt, hogy támogassa Lily-Rose-t.

Mit gondolsz a hozzáállásukról? Oszd meg velünk a véleményed!

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét