10 hiba, amivel a szülők tönkreteszik a baba alvását

0
1243

Kövess a Facebookon!


A jó alvás elengedhetetlen a baba agyának megfelelő fejlődéséhez. Ha a baba rendszeresen keveset alszik, az nyelvi és olvasási problémákhoz vezethet a későbbiekben, de akár figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar kialakulását is okozhatja. Vannak szülők, akik a saját ágyukban altatják a kicsit, azt remélve ettől, hogy szorosabb lesz a gyerek kötődése hozzájuk. Azonban, ez nem csak összezavarja a gyereket, de még káros is lehet számára. És nem ez az egyetlen dolog, amit nem szabadna csinálni, ha a gyermekünknek egészséges alvást szeretnénk biztosítani.

1. Nem alakítotok ki alvási rutint.

Az alvási rutinra a gyereknek alapvetően szüksége van. Ettől érzi magát nyugodtnak, így könnyebben tud elaludni is. Fontos, hogy mindennap ragaszkodj ehhez, így a baba megtanulja, mikor érkezik el a lefekvés ideje. Ahhoz is hozzászokik, hogy nagyjából azonos időpontban aludjon el, hiszen a szervezete megtanulja, így hamarabb fog álomba szenderülni.

2. Nem kötöd le eléggé a gyereket az ébren töltött időben.

A gyerekek olyanok, mint mi. Minél elfoglaltabbak napközben, annál kimerültebbek lesznek estére és annál könnyebben fognak elaludni. Próbáld a lehető legtöbb aktivitást kitalálni a gyermeked számára. Beszélj hozzá, énekelj neki, mozgasd át az izmait, menj ki vele a szabad levegőre. Ezektől a baba elfárad és gyorsabban elalszik majd.

3. Nem ismered fel a jeleket.

A szülők néha túl sokáig várnak, mielőtt leteszik aludni a gyereket. Megvárják például, hogy a gyerek sírni kezdjen. Emellett sok más jele is van annak, hogy a baba elfáradt és szüksége van a pihenésre. Ha morcos, ökölbe szorítja a kezeit, dörzsöli a szemeit, elkezd bámulni a semmibe, abból tudhatod, hogy itt az ideje az alvásnak.

4. Nem hagyod, hogy a baba megtanulja megnyugtatni saját magát.

Egyes szokások, mint a ringatás vagy a masszírozás, segítik a baba ellazulását és elalvását. De néha jobb, ha hagyod, hogy saját magát nyugtassa meg, így a segítséged nélkül is megtanul majd elaludni. Ezért nem kell minden egyes kis hangjára reagálnod, amit elalvás előtt hallasz tőle.

Először is, ezek a hangok nem feltétlenül jelentik azt, hogy a gyereked ébren van és szüksége van rád. Feltehetően csak az alvás különböző fázisain megy át, és ha minden alkalommal bemész ellenőrizni, csak felébreszted. Másodszor pedig, egy tanulmányban kimutatták, hogy azok a gyerekek, akiknek a szülei nem szaladnak be azonnal a szobába, sokkal jobban tudják megnyugtatni magukat.

5. Teljesen világos szobában teszed le aludni.

Egyes szülők azt hiszik, hogy napközben a gyereknek világos szobában kell aludnia ahhoz, hogy megtanuljon különbséget tenni éjszaka és nappal között. Ez azonban tévedés. A sötétség nyugtató hatással van a babára, fokozza a melatonin termelődését, a hormonét, amelyik szabályozza az alvást.

6. Túl hamar teszed a kiságyból az ágyba.

Ha a baba kinőtte a kiságyat vagy éppen úton van a kistestvére, akkor se siesd el az átköltöztetését az ágyba. A legtöbb gyerek 18 hónapos és 3,5 éves kora között költözik saját ágyba. Ha túl korán átteszed, az kényelmetlen lehet neki és összezavarhatja. Ilyenkor előfordulhat, hogy éjjel a házban bolyongva találsz rá, mivel megszokta a kiságy rácsait, amik biztonságot adtak neki, enélkül pedig nem tudja kontrollálni magát.

Ha kimászik a kiságyból, akkor fontold meg az ágyba való költöztetését. Ha szobatisztaságra tanítod éppen, akkor is ideális ehhez az időpont, hiszen önállóan is megtanul majd a WC-re menni.

7. Teljesen kizárod a zajokat.

Nem ideális minden zajt kiszűrni a baba környezetéből. Ha tökéletes csendben tanítod meg aludni, később problémája lesz az elalvással, hiszen nem lehet örökké minden zajtól elzárni. A legjobb, ha fehér zajt biztosítasz neki, erre ma már különböző eszközök, de alkalmazások is léteznek. Ettől könnyebben elalszik a baba, de azért használd őket körültekintéssel.

8. Túl sokáig tartod ébren.

Talán azt hiszed, ha tovább tartod ébren a babát, majd jobban elfárad és könnyebb lesz elaltatni. Valójában azonban csak az alvási rutinját zavarod össze és lerövidíted a pihenésének az idejét. A kisebb időtartamú alvások az újszülötteknél normálisak, a nagyobb gyerekeknek hosszabb alvásra van szükségük. Ha mégis csak rövid ideig alszanak, annak oka lehet az, hogy folyamatosan fáradtak.

9. Egy ágyban alszol vele.

Egyes szülők úgy döntenek, hogy egy ágyban altatják a gyereket magukkal. Ezzel kusza üzenetet küldesz a gyerek felé arról, hogy neki hol is van az alvóhelye. Jóval nehezebb lesz átszoktatnod a kiságyba, hiszen igényelni fogja a közelségedet az elalvásnál. Az egy ágyban való alvás a bölcsőhalál kockázatát is növeli.

10. Túl sokáig hagyod aludni.

Az újszülötteknél természetes a napi 13-15 óra alvás. De amint a gyerek idősebb lesz, napközben már nincs többre szüksége, mint összesen 3 óra alvásra. Ha nappal túl sokat alszik, egészségtelenné válik az éjszakai alvási rutinja. Valószínűleg nehezen fog elaludni és nem is alussza majd át az éjszakát.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

Érdekes volt? Kövess a Facebookon!

Köszönjük szépen!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét