10 filmes pár, akik között nem működött a kémia, bármennyire is próbálkoztak

0

Hollywoodnak olyan legendás szerelmespárokat köszönhetünk, mint Scarlett O’Hara és Rhett Butler az Elfújta a szélből, Jack és Rose a Titanicból, Joel Barish és Clementine Kruczynski az Egy makulátlan elme örök ragyogása című filmből és még sorolhatnánk. De nem minden színész képes igazán mély érzelmeket átélni filmbeli partnerével, és elhitetni velünk, hogy teljes szívéből szereti őt. Ennek pedig több oka is lehet: előfordulhat, hogy a való életben a színészek egyáltalán nem kedvelik egymást, esetleg nem tartják elég vonzónak a partnerüket, vagy egyszerűen csak nincs meg a kellő tehetségük.

Bárhogy is legyen, a főszereplők közti kémia hiánya sokat tud rontani a filmen. Azok közül a filmes párok közül szemezgettünk, akik a nézők és a kritikusok véleménye alapján nem igazán voltak meggyőzők.

1. Anna és Alexei (Anna Karenina, 2012)

A filmkritikusok kihangsúlyozták, hogy Keira Knightley és Aaron Taylor-Johnson között észrevehetően nem volt szenvedély a filmben. Az érzéseiknek olyannyira intenzívnek kellett volna lenniük, hogy mindent felperzseljenek maguk körül – a nézőket is –, de ez nem történt meg.

Ezt pedig nemcsak a kritikusok, de a nézők sem hagyták szó nélkül: “Sosem láttam még ennél rosszabb ‘szerelem első látásra’ szituációt. Hogy nézhet rá ennyire közömbösen? Keira tekintete pedig éppen olyan közömbös, mint az övé.”

2. Daisy és Jay (A nagy Gatsby, 2013)

Az elegáns Leonardo DiCaprio és a kifinomult Carey Mulligan jól mutatnak együtt. De a filmben egyetlen emlékezetes jelenetet sem sikerült közösen produkálniuk, így okunk sincs arra, hogy újra meg újra megnézzük őket (ellentétben DiCaprio és Kate Winslet közös alakításával).

3. Trinity és Neo (Mátrix, 1999-2003)

Bármennyire is innovatívak a Wachowski testvérek filmjei, a szerelmi szál elég gyenge bennük. Reeves és Moss között semmiféle vonzalom nem fedezhető fel, ezt pedig sok rajongó is észrevette. A különböző fórumokon is heves vitákat váltott ki a dolog: “Én vagyok az egyetlen, aki semmiféle kémiát nem vett észre Neo és Trinity között? Meglepődtem, mikor a lány azt mondta, szereti őt. Nem is bíztak egymásban, még csak barátoknak sem neveztem volna őket.” Más kommentelők így reagáltak: “Olyanok voltak, mint a testvérek.” Valamint: “Még Neo és Morpheus között is nagyobb volt a szikra.”

4. Mary Jane és Peter (Pókember, 2002-2007)

Parker és Watson szerelmi története az egyik legerősebb a képregények világában. Ők ketten sok nehézséget küzdöttek le, hogy együtt lehessenek. De Tobey Maguire és Kirsten Dunst nem tudta közvetíteni ezeket a mély érzelmeket a Pókember-trilógiában. A színészek teljesen közömbösnek tűntek egymás iránt. Inkább barátoknak látszódtak. Az egyetlen őszintének tűnő jelenet az volt, mikor Peter fejjel lefelé lóg és megcsókolja Mary Jane-t, de más emlékezetes pillanatuk nem volt.

Egyesek szerint a Pókembernek az a verziója, amelyben Andrew Garfield és Emma Stone játszott, sokkal jobb volt. Peter és Gwen Stacy sokkal harmonikusabb párnak tűntek. Ennek hátterében valószínűleg az állt, hogy Emma és Andrew a való életben nagyon jó barátok voltak.

5. Owen és Claire (Jurassic World, 2015)

Annak ellenére, hogy a Chris Pratt és Bryce Dallas Howard által játszott karakterek eleinte nem jöttek ki jól egymással, a film végére szerelmesek lettek, és egy pár lett belőlük. Ám erről a nézőket nem sikerült meggyőzniük. Egy kommentelő szerint: “Az a csók nem is lehetett volna kellemetlenebb és érzelmektől mentesebb.”

6. Aquaman és Mera (Aquaman, 2018)

Ez a film sok nézőben hagyott csalódottságot. A Forbes kritikájában erre 5 okot fogalmaztak meg. Az egyik az őszinte érzések hiánya a főszereplők között. “Jó lett volna látni a kémiát Mera és Aquaman között, de még a csókjuk sem tudott meggyőzni.” A nézők azt is megemlítették, hogy Jason Momoa és Amber Heard párosát nézni elképesztően unalmas volt.

7. Carl és Allison (Az igenember, 2008)

Jim Carrey és Zooey Deschanel jól néztek ki együtt, de ez sem volt elég ahhoz, hogy elhiggyük nekik, hogy karaktereik szerelmesek egymásba. “Mikor kettesben voltak és egymás szemébe néztek, úgy tűnt, mintha mindkettő csak arra vágyna, hogy eltűnjön onnan, amint a kamera leáll” – írta egy Reddit-felhasználó.

8. Katniss és Peeta (Az éhezők viadala, 2012-2015)

Annak ellenére, hogy a filmben tehetséges színészek játszottak (Jennifer Lawrence alakítása már önmagában kiemelkedő volt), mégsem sikerült hozniuk a perzselő érzelmeket. Az egyik magazinban így írtak erről: “Sajnálom, de a romantika a főszereplő páros között a nullával volt egyenlő. Katniss inkább úgy nézett a férfira, mint egy elveszett kölyökkutya, nem mint egy szerelmes nő.”

9. Ron és Hermione (Harry Potter és a Halál ereklyéi, 2010)

Egy Reddit-felhasználó tette fel azt a kérdést, ami rengeteg nézőben felmerült: “Csak nekem tűnik úgy vagy tényleg több volt a romantika Harry és Hermione táncos jelenetében, mint Ron és Hermione komplett szerelmi történetében?” Sokan azt is felvetették, hogy Rupert Grint és a Lavender Brownt játszó lány között is nagyobb volt a szikra, mint Miss Grangerrel.

10. Daenerys és Jon (Trónok harca, 2011-2019)

Az egyik rajongó elhatározta, hogy bebizonyítja, hogy Jon Snow és Daenerys párosa teljesen közömbösnek tűnt, és erről egy hosszú posztot is írt. Szerinte elég csak összehasonlítani Jon Snow és a sárkányok anyja közti kapcsolatot Ygritte és Jon kapcsolatával.

Természetesen ebben nagy szerepe volt annak is, hogy Kit Harington (Jon Snow) és Rose Leslie (Ygritte) a forgatások során egymásba szerettek. Nehéz volt elrejteni a köztük lévő vonzalmat, főleg, hogy a nézők is tudták, hogy a való életben egy párt alkotnak. Ugyanakkor a színész testvéri szeretetet érzett Emilia Clarke iránt. Az első csók jelenetének forgatása során a férfi még grimaszolt is. Ennyire szokatlan volt számára a gondolat, hogy megcsókolja egy régi barátját.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét