Schwarzenegger eltitkolt fia elárulta, miért nem vette fel még mindig híres apja vezetéknevét

0

Joseph Baena Kaliforniában nőtt fel átlagos gyerekként. Ekkor még nem sejtette az igazságot, ami 13 éves korában egész addigi életét megváltoztatta. Kiderült, hogy édesapja a legendás mozicsillag: Arnold Schwarzenegger. Több mint egy évtized telt el azóta, hogy Joseph megtudta, ki a biológiai apja, de azóta is tartja magát elhatározásához, hogy megőrzi édesanyja vezetéknevét. Elárulta ennek okát is.

Kamaszkorában derült fény az igazságra.

Mildred Baena hűséges házvezetőnője volt a Schwarzenegger családnak közel két évtizeden át, mielőtt 2011-ben elhagyta őket. Mikor Arnoldot a házasságon kívüli viszonyáról kérdezték, így felelt: “Ostorozhatom magam, amennyit csak akarom, ez nem fog változtatni a helyzeten. Nincs szükségem időre, hogy reagálni tudjak erre, hiszen tudom, hogy nagyon-nagyon elszúrtam. A lényeg az, hogy hogyan tovább, hogyan alakíthatok ki jó kapcsolatot a gyerekeimmel.”

Arnold vállalta apai kötelességeit Joseph és édesanyja életében, a fiú tanulmányait is finanszírozta.

Joseph sosem felejti el a napot, mikor megtudta, hogy Arnold az apja.

Joseph sosem fogja elfelejteni a pillanatot, mikor megtudta a sokkoló igazságot. “8. osztályos voltam. Kihívtak az osztályból. Ott volt anyám, és azt mondta: ‘Mennünk kell. Mindenki tud rólad és arról, hogy ki az igazi apád.’” Az iskola előtt ekkor már nyüzsögtek az újságírók. “13 éves voltam, változásban volt a testem és a lelkem is. És hirtelen az egész életem megváltozott.”

Apa és fia olyan erős kötelék van, amire sokan irigyek lehetnek.

Arnold és Joseph szoros kapcsolatot alakítottak ki, ami a közösségi médiában megjelenő posztjaikból is nyilvánvaló. Sokszor edzenek együtt a Gold’s Gymben, közösen járnak biciklizni, nagyon közel állnak egymáshoz. Arnold büszke a fiára, Josephet sokszor nevezi fantasztikusnak és nagyszerű edzőtársnak. Születésnapi jókívánsága is tele volt szeretettel és dicséretekkel, ahogyan bármely átlagos szülő esetében.

“Boldog születésnapot, Joseph! Látni, ahogy idén lediplomáztál és hogy a szenvedélyeidnek élhetsz, fantasztikus érzés. Remek fiú vagy, és már alig várom a következő edzésünket. Szeretlek” – osztotta meg Arnold.

Annak ellenére, hogy jól kijön apjával, Joseph nem akar apja hátán felkapaszkodni.

A most 26 éves Joseph nem vette fel édesapja vezetéknevét. Nemrég egy interjúban elárulta ennek okát is, ahhoz kapcsolódóan, hogy ő maga is a színészi és a fitnesz pályán szeretne sikeressé válni. “A legfontosabb az, hogy igyekszem magam csinálni a dolgokat, és a célomat az akaraterőmmel, elszántságommal, a munkához való hozzáállásommal elérni.”

Nagyra értékeli, hogy családja távolról támogatja és nem szól bele az életébe. “Szerintem nagyon fontos, hogy felnőtt férfiként magad csináld a dolgokat, magad jöjj rá a dolgokra. Ezt teszem én is, és eddig működött. Nagyon keményen dolgozom” – tette hozzá.

Bár édesapja vezetéknevét nem vette fel, Joseph nemrég az ő nyomdokaiba lépett. Már több oldalról is megmutatta tehetségét, remekelt ingatlanügynökként, testépítőként, fitnesz modellként és színészként is. Nemrég a Gunner című filmben játszott együtt Morgan Freemannel.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét