Egy 16 éves fiú osztotta meg történetét Redditen arról, mekkora terhet ró rá az egyre nagyobbra növő családja. Története kérdéseket vet fel a családtervezéssel, az anyagiakkal és a családbővítésnek a már meglévő gyerekekre kifejtett hatásaival kapcsolatban.
A szüleimnek 7 gyerekük van. Én 16 éves vagyok, Cayla 13, Robin 12, Sam 10, Laci 8, Zoe 6 és Robbie 4 éves. Eredetileg csak 2 gyereket akartak, és mikor csak én és Cayla voltunk, már akkor is sokat küszködtek. Nincs jó munkahelyük, a ház eleve kicsi volt, most meg mindannyian össze vagyunk zsúfolva benne.
Már 13 évesen dolgozni kezdtem, hogy meg tudjam magamnak venni a szükséges dolgokat, például laptopot. Még internetünk sem volt. A szüleim esküdöztek, hogy Robbie után nem lesz több gyerekük, és összeszedik végre magukat, hogy végre ne kelljen dolgoznom azért, hogy meglegyenek az iskolához szükséges dolgaim.
Már eleve nagy teher, hogy én vagyok a legidősebb gyerek. Én fizettem sok mindent, és vigyáztam a testvéreimre, hogy a szüleim el tudjanak menni éjszakai műszakba dolgozni vagy tudjanak pihenni. Legtöbbször én tartom rendben a házat, hogy ők tudjanak a pénzkereséssel foglalkozni. De ez már nagyon sok nekem, és tényleg óriási család vagyunk, amit nem engedhetünk meg magunknak. A szüleim kapnak segítséget a kormányzattól, de ez nem sokat jelent, mert nem bánnak jól a pénzzel, és bevásárolni sem tudnak okosan.
Mikor Robbie után már nem jött több gyerek, azt hittem, tényleg komolyan mondták, hogy befejezték a gyerekgyártást, és elkezdtem tervezgetni a jövőmet. Nagyon szeretnék főzni tanulni és étteremben dolgozni. Főiskolára nem akarok menni, mert azt sosem tudnánk megengedni magunknak, és a jegyeim nem elég jók az ösztöndíjhoz.
Aztán hétfőn a szüleim leültettek minket, és elmondták, hogy megint gyerekük lesz. Anyám 14 hetes terhes. Már 7 hete tudták, de nem akarták elmondani nekünk, mert még nem álltak rá készen. A testvéreimet meglepte a dolog, én meg azt mondtam, hogy ezt nem tehetik. Azt hiszem, még sírva is fakadtam, ami elég komoly, mert nem vagyok az a sírós fajta. A szüleim nagyon dühösek lettek rám, és figyelmeztettek, hogy változtassak a viselkedésemen. Mondtam nekik, hogy miattuk viselkedem így, amiért ennyire meggondolatlanok, amiért ennyire sok terhet pakolnak rám, és most megszegték az ígéretüket is, hogy ezután még jobban szenvedjünk, mint eddig. Azt mondták, ezt fejezzem be, és hogy történnek balesetek, és hogy sosem vetetnének el gyereket. Azt mondták, koncentráljak inkább arra, hogy jobban menjenek a dolgaink, és ne legyek ennyire negatív.
Tudom, hogy azt szokás mondani, hogy a pénz addig nem számít, amíg az embernek van egy szerető családja, és lehet, hogy valakire ez érvényes is. De én úgy érzem, hogy az én családom egy hatalmas teher, amit nekem kell cipelnem, és egyáltalán nem érzem áldásnak. A felelősséget rám pakolják, és ez nagyon nagy teher. Talán szörnyű dolog, hogy ezt mondom, de így érzem.
Gyűlölök amiatt aggódni, hogy mi lesz, ha nem tudjuk kifizetni a számlákat, ha tönkremegy a laptopom, és nem fogom tudni sem megjavíttatni, sem újat venni helyette. Vagy mi lesz, ha nem jut pénz ennivalóra, és nekem kell fizetnem az ételt is ahelyett, hogy félretennék magamnak.
Segítségkérés.
A történethez rengeteg komment érkezett. Sokan azt javasolták a fiúnak, forduljon segítségért a gyermekvédelemhez. “Fordulj a Gyermekvédelmi Szakszolgálathoz. A szüleidnek nincs annyi pénze, hogy ennyi gyereket el tudjanak tartani. Nem neked kell segíteni rajtuk.” Sokan fejezték aggodalmukat a kiskorúra hárított, óriási felelősség miatt. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a gyermekvédelem már korábban is beavatkozott, ám jelentős változást nem sikerült elérniük.
Gyakorlati tanácsok a jövőre.
Sok kommentelő gyakorlati tanácsokkal látta el a fiút. “Dolgozz tovább, és próbálj valamennyit félretenni a megkeresett pénzedből. Próbálj meg ételjegyet, pelenkajegyet igényelni és más segítséget igénybe venni. És ne mondj le teljesen a főiskoláról.”
Egy másik kommentelő arról írt, hogy az önállóságnak lehet alternatív módja is. “Folyamodj állami támogatásért ingyenes oktatással és munkalehetőséggel kapcsolatban. 16 éves korodtól már szerezhetsz szakmát. Elmehetsz akár a seregbe is.” Ezek a javaslatok rávilágítanak arra, hogy bár lehet, hogy a hagyományos továbbtanulás nem elérhető cél, de vannak egyéb lehetőségek is a 16 éves fiú számára.
Az egyik kommentelő, egy egyetemi professzor azt üzente a fiúnak, ne adja fel végleg a reményt, hogy főiskolára menjen. “Ha főiskolára akarsz menni, sikerülni fog. Semmi baj nincs azzal, ha étteremben dolgozol, de ha csak azért választod ezt, mert úgy gondolod, nem vagy elég jó a főiskolához, akkor fogadd meg a tanácsomat.” Ezzel a megközelítéssel a kommentelő új lehetőségeket vetett fel a fiú jövőjével kapcsolatban.
