Nevet választani egy gyereknek sosem egyszerű, főleg, ha mindenkinek a kedvére akarunk tenni. Egyes nevek rokonokhoz kötődnek, míg mások olyanokra emlékeztetnek, akiket már nem látnak szívesen a családban. Egy fiatal anya az utolsó pillanatig titokban tartotta lánya nevét, de a névválasztásának következménye örökre megváltoztatta az életét. Redditen osztotta meg a történetét.
A lánya elnevezése óriási családi drámát okozott, pedig mindent megtett, hogy titokban tartsa, hogy elkerülje a konfliktust.
26 éves vagyok, nemrég született meg a lányom, Annabelle. Nem jelentettem be a nevét korábban, mert előfordult már a családban, hogy valaki ellopott egy nevet, és családi dráma lett belőle. Anya tudni akarta, de ragaszkodtam hozzá, hogy titokban tartsam.
Anya és apa is bent voltak a szülőszobában velem, és mikor ki kellett tölteni a születési anyakönyvi kivonatot, megkérdezték a baba nevét. Azt mondtam, Annabelle. Anyám arca hófehér lett, és apám sem tűnt túl boldognak, de azt mondta, neki tetszik ez a név. Anya néhány perc múlva elment arra hivatkozva, hogy nem érzi jól magát. Azt mondta, néhány nap múlva jön, hogy segítsen a babával.
Most otthon vagyok a babával, és anya azóta nem sokat beszél velem. Korábban mindennap beszéltünk, ezért furcsának találtam a viselkedését. A testvérem, Emily még anyával lakik, ezért őt hívtam át, hogy beszéljünk.
Elmondta, hogy hallotta, hogy apa és anya azon veszekedtek, hogy 10 évvel ezelőtt apának viszonya volt egy kolléganőjével, akit Annabelle-nek hívtak. Azt hiszem, apa rájött, hogy Emily átjött hozzám, és úgy döntött, ő is átjön.
Megkérdezte, volna-e rá mód, hogy megváltoztassam a lányom nevét. Megkérdeztem, miért tenném, mert kíváncsi voltam, elmondja-e az igazat. Elmondta, bevallotta a viszonyát. Könyörgött anyámnak, hogy ne hagyja el, és anya vele maradt, de amint meghallotta az Annabelle nevet, minden újra előjött benne. Mondtam apának, hogy nem tudom megváltoztatni a nevet, és egyébként is a férjem nagymamáját, aki őt felnevelte, így hívták.
Apám könyörgött, azt mondta, anyám már ott tart, hogy csomagol és a testvéréhez költözik. Mondtam neki, hogy nem változtatom meg a nevet, mert ez nekem és a férjemnek is sokat jelent.
Felemelte a hangját, erre bejött a testvérem, és rákiabált, hogy takarodjon a házból. Azt mondta neki, ne engem készítsen ki azért a problémáért, amit ő okozott. Apa rögtön elment. Nem változtatom meg a gyerekem nevét, de úgy érzem, ezzel szétszakítom a családot. Mit tegyek?
A kommentelők véleménye.
- Beszélj az anyukáddal. Mondd el neki, hogy sajnálod, mert erről fogalmad sem volt. Mondd el neki, hogy ha akarja, szólíthatja a lányodat a második nevén. Vagy adjon neki becenevet. Mesélj el anyukádnak mindent, amit a férjed Annabelle nevű nagymamájáról tudsz. Hogy szeretett kötni, hogy kék volt a szeme, hogy a nevetése betöltötte a szobát. Hogy ne kapcsolja a nevet a férje volt szeretőjéhez. Ez a viszony pedig az ő kettejük dolga, és ha a gyereked neve konfliktust okoz köztük, azt nekik kell megoldaniuk. Menjenek terápiára vagy váljanak el. © Armadillo_of_doom / Reddit
- A nagyapámnak viszonya volt egy nővel az 1950-es években. A nagynéném lánya nem pontosan ugyanazt a nevet kapta, de ha rövidített formában használod (mint pl. a Maryanne-t Maryként), akkor ugyanaz a név. Aztán egyszer valaki ezt felhozta a nagyanyám előtt. Elég durván reagált, pedig akkor már jó 40 év eltelt nagyapám hűtlensége óta. Szóval készülj fel, hogy anyukádat ne nagyon vond be ebbe. © West-Adhesiveness555 / Reddit
- Nem tudtad. De készülj fel arra, hogy ez tartósan fogja befolyásolni a kapcsolatodat a szüleiddel és az anyukád kapcsolatát a lányoddal. Talán nem lesz képes sokat a közelében lenni vagy kimondani/hallani a nevét. © MyRedditUserName428 / Reddit
- A nagyanyám azután a nő után nevezte el anyámat, akivel a nagyapámnak viszonya volt, hogy “sose felejtse el”, mit tett. Anyámnak és nagyanyámnak soha nem is volt jó a kapcsolata egymással. © ilovemydograchel / Reddit
- Szerintem rossz viszonyt alapozol meg a lányod és a nagyszülei között, ha nem változtatod meg a nevét. © StormCloudRaineeDay / Reddit
- Megvan a jogod ahhoz, hogy megtartsd ezt a nevet. Ő a te babád, és számodra ez a név jelentőséggel bír. Semmi rosszat nem tettél. Az anyukádat becsapták, és őt sem lehet hibáztatni azért, hogy ezzel a névvel problémája van. Nyilvánvaló, hogy csupa rossz emléket idéz fel benne.
Remélhetőleg idővel sikerül ezen túllépnie, és a lányodat fogja a név mögött látni. De lehet, hogy soha nem fog megbékélni ezzel a névvel. Amíg ezt nem fordítja a lányod ellen, vagy nem lesz miatta goromba, addig hibáztatni sem lehet érte, joga van az érzéseihez. Ha ragaszkodsz a névhez, akkor készülj fel arra is, hogy lehet, hogy anyukád sosem fogja elfogadni, és örökké becenevet használ majd helyette. © Remruna / Reddit - A szüleim olyan nevet adtak nekem, amit apám anyja gyűlölt. Mondta nekik, hogy ne tegyék, de ragaszkodtak hozzá. A nagyanyám már a születésem előtt meggyűlölt engem, és ez kihatott az egész kapcsolatunkra. Kevesebb figyelmet kaptam, kevesebb ajándékot vagy néha egyáltalán semmilyet. Gyakran emlékeztetett rá, hogy milyen borzalmas nevem van és meg kellene változtatnom. Mikor 18 éves lettem és nem változtattam meg, többé nem beszélt velem. Nagyon fájt. Bár a nevek nem sokat számítanak, az biztos, hogy van hatásuk. © MaximusZacharias / Reddit
- Próbáld magad az anyukád helyébe képzelni. Képzeld el, hogy a férjed egy másik nővel van, megbocsátasz neki és utána jól mennek a dolgok, egészen addig, míg az egyik szeretted, akivel napi kapcsolatban vagy, újból előhozza azt a nevet, ami neked annyi fájdalmat okozott. A név mindig is egy emlékeztető lesz, és hogy most olyasvalaki viseli, akit szeretsz, az örök konfliktusforrás marad. © Life-is-a-beauty-Joy / Reddit