A 39 éves Stella osztotta meg a családjában kialakult helyzetet. Nem szeretné, hogy férje 8 éves lánya végleg hozzájuk költözzön. Stella szerint az érvei ésszerűek, de férje dühös, hogy nem hajlandó a lányát befogadni.
Stella második házassága boldog, és férje, Paul is az.
A 39 éves Stella már sok mindent elért az életben. Jól fizető állása van, nővérből vezető orvos lett a kardiológián. Boldog a házassága, és gond nélkül élvezhetné az életet, ám egy újonnan felmerült probléma ezt nem engedi.
Elmesélte, miért hozott meg egy nehéz döntést, ami aztán folyamatos veszekedésekhez és félreértésekhez vezetett férjével, Paullal.
“Paullal 3 éve vagyunk házasok. Ez a második házasságom, és Paulnak is. Elég jó a kapcsolatunk, mert érett és őszinte férfi. Mindketten sokat tettünk azért, hogy elérjük a kölcsönös megértésnek és bizalomnak ezt a szintjét a családunkban. Egészen eddig minden jónak tűnt, de felmerült egy probléma, ami a boldog házasságunkban most akadályt képez. Ez a probléma pedig az, hogy Paul más viselkedést vár el tőlem a lányával, Ellával kapcsolatban.”
Paulnak van egy lánya az előző házasságából, és Stella mindig kedves volt a kislánnyal.
“Paulnak van egy lánya az előző házasságából, a 8 éves Ella, akivel minden második hétvégét együtt töltik. Mindig mondtam neki, hogy ezzel nincs bajom. Annyi időt tölthet vele, amennyit szeretne, nem fogok ezen kiakadni. Ha szeretné, hogy csatlakozzak hozzájuk, szívesen megteszem.
De azt is világossá tettem, hogy én nem vagyok Ella anyja, az az exfelesége. Természetesen gondoskodom Elláról, ha rám van bízva, főzök rá is, mikor velünk van, és ha szeretne velem játszani vagy beszélgetni, akkor állok rendelkezésére.
De nem leszek a szülője. Ha Ella valami helytelen dolgot tesz, nem én leszek, aki erről beszél vele vagy megbünteti. Ez a szülő feladata, én pedig nem vagyok az.”
A helyzet hirtelen nagyon feszült lett a családban.
“Paul 10 hónappal ezelőtt elvesztette a munkáját, és mivel nem talált elég gyorsan újat, ki kellett költöznie abból a lakásból, amiben az összeköltözésünk előtt lakott. A házasságkötésünk után is megtartotta azt a lakást. Nekem van saját házam, ebben lakom, Paul pedig abban a lakásban él és dolgozik. A házasságunk így működött, ebben megegyeztünk, nem találtuk ezt kényelmetlennek. De mivel elvesztette a lakását, mondtam neki, hogy hozzám költözhet.
Volt egy felesleges szobám, amit Ella szobájának alakítottam át, hogy kényelmesen lehessen nálunk. A dolgok jól mentek mindvégig, míg Paul múlt héten leült velem komolyan beszélni. Elmondta, hogy a felesége tudomást szerzett az új lakhatási helyzetéről, és mivel a nő egy lakásban lakik, azt mondta Paulnak, jobb lenne, ha Ella végleg hozzánk költözne, és havonta kétszer meglátogatná őt.”
Stellát sokkolták ezek a hírek. “Nagyon ideges lettem, és szerintem érthetőek az érzéseim. Anélkül, hogy előbb engem megkérdezett volna, a férjem beleegyezett, és úgy adta elő nekem, hogy ‘Jaj drágám, örülj már! A kislányunk végleg velünk fog lakni!’ Ezen először nevettem, mert azt hittem, csak viccel.”
Stella hajthatatlan, és nyíltan elmondta a kételyeit.
“De sajnos Paul nem viccelt. Rögtön mondtam neki, hogy nekem ez nem felel meg. Bár én nem otthonról dolgozom, sosem akartam gyereket, és ezzel korábban Paulnak sem volt baja.
Paul próbált bűntudatot kelteni bennem azzal, hogy nincs jól, hogy Ella egy kis lakásban lakik. Azt mondta, ő csak a legjobbat akarja a lányának. Erre emlékeztettem, hogy ez az én házam, nem pedig az övé. Tehát az én döntésem, hogy ki költözhet ide, nem az övé, és főleg nem a hátam mögött dönthet erről.
Paul dühös lett, és azt mondta, papucsot csináltam belőle és kérjek bocsánatot. Felálltam, hoztam a bőröndjét, mondtam neki, hogy szedje össze a holmiját, és költözzön ki a házamból. Azt mondta, benyújtja a válókeresetet.
Miután Paul elment, az exe elkezdett engem hívogatni. Azt mondogatta, hogy milyen gonosz ember vagyok, hogy elveszem a stabilitás lehetőségét Ellától, és szörnyetegnek nevezett. Mit kellene tennem?”
