Felnőttként határokat állítani a szüleiddel szemben nagyjából olyan kellemes, mint egy foghúzás. De ha elvárják, hogy lemondj valamiről, amit szeretsz, olyan emberekért, akik csak akkor jelennek meg az életedben, ha kell nekik valami, azt még nehezebb kezelni – főleg, ha ezek az emberek történetesen a szüleid.
Ők a családod, viszont a saját boldogságodról nem szabad lemondanod. Mi a helyes döntés ilyen esetben?
Két testvér története.
A 20-as éveimben a teherautómban laktam, elvállaltam mindenféle munkát, míg elég pénzt összespóroltam egy szerény kis házra. A szüleim sosem támogattak. Az ő kedvencük a bátyám volt.
Ezért megdöbbentem, amikor váratlanul megjelentek egy felháborító követeléssel: azt akarták, hogy adjam a házamat a bátyámnak. Kiderült, hogy rossz helyzetbe került, a feleségével újra gyereket várnak (a harmadikat), és az én házam jóval nagyobb, mint amit ők megengedhetnek maguknak.
Úgy tettek, mintha ez nem is lenne nagy kérés. Azt mondták: “Neked úgyis ott van a teherautód, élhetnél újból abban. Az első a család, és a bátyádnak komolyabb szükségletei vannak, mint neked.” Egy pillanatig szóhoz sem jutottam. Csak azokra az évekre tudtam gondolni, amiket a teherautómban töltöttem. Telente fagyoskodtam, és megállás nélkül dolgoztam ott, ahol éppen voltam.
Egyedül küszködtem. Sosem hittem volna, hogy meg tudom csinálni. A 20-as éveimben ócska munkáim voltak, a pickupom hátuljára erősített, kicsi lakókocsiban aludtam. De akkor is csináltam tovább. Lépésről lépésre. Nem volt jó és nem volt egyszerű sem.
A bátyám viszont mindig felelőtlenül bánt a pénzzel. A szüleim fizették a hiteleit, de nekem nem adtak kölcsönt.
Mindezek tudatában nemet mondtam a kérésükre. Először még higgadtan: “Sajnálom, de nem mondok le erről a házról, amiért keményen megdolgoztam.” A szüleim sértődöttnek tűntek. Azt mondták, önző vagyok és hátat fordítok a családomnak.
Próbáltam elmagyarázni az én álláspontomat, hogy a semmiből hogyan építettem fel az életemet minden segítség nélkül. De nem akarták meghallani, úgyhogy végül mondtam nekik, hogy menjenek el.
Elkezdtek kiabálni, hogy ezt nem tehetem velük. De én megingathatatlan voltam. Kinyitottam az ajtót, és megkértem őket, hogy távozzanak. Dühösen távoztak, és megfenyegettek, hogy sosem bocsátanak meg nekem.
Egyik részem bűntudatot érez, de a másik részem tudja, hogy helyesen cselekedtem. A belemet is kidolgoztam, hogy rendes életem legyen, nem fogok mindent eldobni csak azért, mert a szüleim hirtelen úgy gondolják, hogy a család az első.
Ha ezt korábban is így érezték volna, akkor megpróbáltak volna segíteni nekem is, mikor szükségem volt rá.
Ezt te építetted fel.
A nulláról felépítettél egy életet, és most azt várják tőled, hogy mondj le arról, amiért olyan keményen megdolgoztál. Még ha a családról is van szó, a legtöbb ember – ha nem az összes – erre biztosan dühösen reagálna. A házad a te kitartásodból és kemény munkádból épülhetett fel. Megvédeni azt, amit a tied, pedig nem önzés, hanem a határ felállítása.
Hogy a családod ezzel állt elő, az érzéseidről tudomást sem véve, jól szemlélteti, hogy a családotokban milyen dinamika uralkodik a gyermekkorotoktól kezdve. Ebben a dinamikában te nem voltál boldog, és érzelmileg ez komolyan befolyásolta az életedet. Most már idősebb vagy és saját erődből tudod úgy alakítani a kapcsolataidat, ahogyan az neked megfelel.
Annak ellenére, hogy a bátyád a múltban felelőtlenül bánt a pénzzel, a szüleid mégis segítenek neki. Elvárják, hogy te is ugyanezt tedd. De te nem vagy felelős az ő döntéseiért, és nem érdemli meg, hogy a te károdra kapjon jutalmat, még akkor sem, ha ő ezt így gondolja.
Alábecsültből megbecsült.
Az alábecsültség és figyelmen kívül hagyás érzése, az, hogy a családod előtérbe helyezi a bátyádat veled szemben, nem csoda, hogy dühít téged és neheztelést kelt benned. De vissza tudod nyerni a magabiztosságodat, és változtathatsz az egészségtelen családi dinamikán, ahogyan azt már el is kezdted.
- Mondj nemet. A bátyádat elkényeztették, te viszont a saját lábadra álltál, és nem voltál hajlandó lemondani a házadról. Ezzel a családod tudomására hoztad, hogy téged nem lehet semmibe nézni.
- Bár a családodban alábecsültnek érezheted magad, gondolj inkább azokra a kapcsolataidra – barátságok, munkakapcsolatok –, melyekben nagyon is értékelnek.
- Változtass a gondolkodásmódodon, főleg, ha többségében negatív gondolataid vannak, például hogy mindenki alulértékel. Emlékeztesd magad azokra a pillanatokra, mikor megbecsültek, ettől máris jobban fogod érezni magad.
- Beszélj egy szakemberrel. Ha folyamatosan alulértékeltnek érzed magad, azzal a többi kapcsolatodnak is árthatsz, ezért érdemes volna szakemberhez, például családterapeutához fordulnod.
Megbirkózni az érzésekkel.
Nem jó érzés, ha az embert csak akkor veszik észre, mikor akarnak tőle valamit. Ettől úgy érezheted, értéktelen vagy, de a valóság nem ez. Éppen olyan értékes vagy és éppen úgy megérdemled a figyelmet, mint bárki más, ahogyan megérdemelsz mindent, amiért megdolgoztál.
Természetes, hogy bűntudatot érzel, miután nemet mondtál. Talán félsz, hogy örökre elveszíted a családodat, vagy úgy érzed, felelős vagy a szüleidért és a bátyádért is. Bármi is legyen az ok, semmi sem jogosítja fel őket arra, hogy el akarják venni a házadat, és tisztességtelen, hogy ezt bűntudat keltésével akarják elérni.
Lehetséges megoldások.
Segíthet, ha kicsit hátrébb lépsz, és átgondolod, milyen kapcsolatot szeretnél a jövőben a családoddal. Nem tartozol nekik azzal, hogy odaadd a házadat, de ha mégis szeretnél velük valamilyen formában kapcsolatot, akkor megpróbálhatod úgy kommunikálni feléjük az érzéseidet, hogy az ajtót nyisson egy egészségesebb családi viszony felé.
Ha a családod továbbra sem tisztel, akkor a legjobb döntés odébb állni. Kiállni önmagadért nem önzés, hanem a személyes fejlődésed jele. Már megmutattad, hogy felelősségteljes vagy és független, most pedig azon vagy, hogy ezt mások tiszteletben tartsák.
