Az a trend, hogy a hírességek szájon csókolják a gyermekeiket, vitát váltott ki a szülők és a szakemberek körében egyaránt. Míg egyesek szeretetteljes gesztusnak tekintik, addig egy pszichológus arra figyelmeztet, hogy káros hatással lehet a gyerek fejlődésére. Ez a vitatott téma kérdéseket vet fel a megfelelő szülői gyakorlatokkal és annak a gyerekekre gyakorolt lehetséges hatásaival kapcsolatban.
Megváltoztathatja a személyes határok megértését a gyermekben.
Egy gyermek testének személyes határai létfontosságúak az egészséges fejlődéséhez, mondja Dr. Charlotte Reznick, az ismert amerikai pszichológus. A száján megpuszilni a gyereket más tolakodó tettekkel együtt, mint például a túl szoros pólyázás, az erőltetett etetés, az agresszív csiklandozás, azt üzenheti, hogy be szabad hatolni a személyes terükbe.
Az ilyen szülői szokások növelik a gyermekben az “áldozatszerep” kifejlődésének kockázatát, ami ahhoz vezet, hogy nehezen tud határokat szabni, és nehezen tud nemet mondani. A tetteik hatásait megértve a szülőknek biztonságos környezetet kell teremteniük a gyermekeik megfelelő fejlődéséhez.
Nem higiénikus.
Egészségügyi szakemberek, köztük fogorvosok is figyelmeztetnek a gyermekkel való nyálcsere lehetséges veszélyeire. Miközben a felnőttek képesek megbirkózni a szájukban lévő mikrobákkal, a gyengébb immunrendszerrel rendelkező gyerekek jobban ki vannak téve a fertőzéseknek.
Dr. Reznick hangsúlyozza ennek a kockázatnak a megértését, hiszen egyes fertőzések, melyek a nyálon keresztül átvihetők a gyerekre, komoly ártalmakkal járhatnak. Ha elkerülik a nyálcsere lehetőségét, a szülők megvédhetik gyermekeiket ezektől a fertőzésektől.
A gyermek másokat is szájon puszilhat szimpátiája kifejezéseként.
A pszichológusok szerint a gyerekek hajlamosak utánozni a környezetüket, köztük az otthon látott viselkedést. Így leutánozhatják a szájon való puszilást is, ezzel kifejezve szeretetüket mások iránt, nem ismerve ennek a gesztusnak az intim vonatkozásait. Előfordulhat, hogy a családtagokon kívül mást is szájon puszilnak. Az ilyen helyzetek elkerülése érdekében a szakember azt javasolja, inkább a gyermek homlokát vagy arcát pusziljuk meg.
A szülők és gyermekek közti szeretet nyilvános kifejezése – különösen a szájra adott puszi – az elmúlt években nagy vitákat váltott ki. Victoria és David Beckham is sok kritikát kapott azért, mert nyilvánosan szájon puszilták a gyermekeiket. A pár azonban megjegyezte: “A gyerekeinknek szeretetet akarunk mutatni, és meg akarjuk védeni őket, vigyázunk rájuk és támogatjuk őket, nagyon ragaszkodunk hozzájuk.”