Egy nő megdöbbenve fedezte fel, hogy 15 dolláros ruhája milliókat érhet

0

Ami valakinek szemét, az másnak kincs lehet. Előfordulhat, hogy ez a kincs egy gyönyörű ruha, ami Hollywood aranykorából való. Kansas Michalke, a texasi tartalomgyártó, kétgyermekes anyuka, mindig is rendelkezett azzal a tehetséggel, hogy a turkálókban rábukkanjon a kincsekre.

Váratlan zsákmány a turkálóból.

A nő elismeri, hogy már gyermekkora óta szenvedélyei a turkálók, mivel családjának nem volt elég pénze, hogy új és márkás ruhákat vegyen. “Egyszerű, vidéki emberek voltunk, akik a turkálóban is egyből a leárazott holmikhoz mentek” – mesélte egy interjúban. Hozzátette azt is, ezt sohasem szégyellte.

Michalke a szokásos turkálós körútján volt. Már éppen befejezte volna a vásárlást, mikor megpillantott egy fényes estélyi ruhát. “Észrevettem a csillogó ruhát, és arra gondoltam, ‘Te jó ég, milyen jó lesz majd beöltözni ebbe a ruhába!’ és csak bedobtam a kosárba. Meg sem néztem a címkéjét. Egyáltalán nem néztem meg rajta semmit. Úgy voltam vele, hogy a lányaim biztosan imádni fogják.”

Michalke csak otthon jött rá, hogy valami nagyon különlegeset talált. “Amikor beírtam a tervező nevét, azt gondoltam, ‘NEM LEHET, EZ ŐRÜLET!’” – emlékezett vissza a pillanatra, mikor rájött, hogy Hollywood aranykorának egyik híres tervezője készítette a ruhát.

A szerencsés nő így folytatta: “És ekkor elkezdtem alaposan utánanézni Oleg Cassininek, ekkor fedeztem fel, hogy milyen ikonikus tervező volt.” Michalke az Oleg Cassini által tervezett vintage ruhát 15 dollárért vette. Először csak a ruha csillogása és eleganciája ragadta meg Michalke figyelmét. De mikor alaposabban megnézte, lenyűgözte a ruha kifinomult megmunkálása, a flitteres és gyöngyös részletek.

Oleg Cassiniért rajongott a hollywoodi elit.

Oleg Cassini legendás tervező volt, akit elegáns és innovatív kreációi tettek híressé, de közismert volt arról is, hogy szoros kapcsolatot ápolt Hollywood elitjével. Az 1950-60-as években Cassini az amerikai divat szinonimája lett, a korszak legnagyobb alakjait öltöztette a képernyőn és azon kívül is. Kliensei közé tartoztak Hollywood előkelőségei, mint Grace Kelly, Audrey Hepburn, Marilyn Monroe, Rita Hayworth, Lana Turner, Gina Lollobrigida és sokan mások.

Cassini ruhái az időtlen eleganciát és a részletekre való odafigyelést sugározták. Híres volt szűk, egyenes vonalú ruháiról, melyek a 20. század közepén a női divat alapját jelentették. Alkotásai a kifinomultságot és a méltóságot testesítették meg, tükrözték a társadalom felső rétegének és a mozi világának a csillogását.

Michalke zsákmánya teljesen egyedi.

Ami a 15 dollárért turkált ruhát még különlegesebbé teszi, az az, hogy mennyire passzol Michalke alakjára. Izgatottan osztotta meg felfedezését a közösségi médiában, ahol sokan mutatták meg a saját Cassini ruhájukat. Ám Michalke ruhája köztük is egyedülálló. Ahogy kutatott, rájött, hogy a ruha valószínűleg Cassini “Black Tie” elnevezésű kollekciójának a részét képezi.

“A ‘80-as évekből vagy korábbról való az alapján, ahogyan a címke kézzel bele van varrva. Az 1990-es évekig nem használtak ehhez varrógépet. De semmi más részletet nem találtam, amiből ki lehetne következtetni a korát.”

Michalke minden erőfeszítése ellenére sem talált semmilyen információt a ruháról. “Nem találtam hasonlót sem, ezért arra gondolok, hogy igazán különleges darab lehet. Lehetséges, hogy csak ez az egy készült belőle? Talán kifutóra készítették. Nem tudom” – töprengett.

Michalke bízik benne, hogy sikerül többet is megtudnia a ruha történetéről és értékéről, de leginkább annak örül, hogy lányai majd boldogan veszik fel játszani. “A 4 éves lányom, Memphis odáig van a divatért. Ő szó szerint azt mondta a ruhára: ‘Anya, ez ikonikus!’” – mesélte Michalke nevetve.

Michalke életfilozófiája: “Bojkottáld az unalmasat”, és ez a zsákmánya kétségkívül megtestesíti ezt az érzést. Turkálási szenvedélye és a rejtett kincsek felfedezése motiválja arra, hogy a turkáláshoz útmutatót adjon másoknak is. Hasznos tippjei segítségével mindenki könnyebben megtalálhatja, amit keres. “Nincs olyan, hogy rossz turkáló. Én ilyennel még nem találkoztam, pedig legalább hetente 4-szer megyek turkálni” – osztotta meg.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét