Amíg esküvőszervezőként dolgoztam, meg szoktam kérdezni az ifjú párt a nagy nap után, hogy változtatnának-e rajta valamit, ha tudnának. Voltak, akik azt válaszolták, hogy nem változtatnának semmin, de néhányan beszéltek azokról a dolgokról, amelyeket igazán megbántak.
Összegyűjtöttem azokat a döntéseket, amelyeket a friss házasok leggyakrabban megbánnak. Remélem, hogy ezek az információk hasznosak lesznek számodra, ha még nem vagy házas.
13. A hagyományokra támaszkodtak.
Amikor egy menyasszony tervezi az esküvőjét, megpróbál visszaemlékezni az összes hagyományra, amely szükséges az eseményhez: galambokat rendel, kiválasztja a megfelelő dalt az első tánchoz, és így tovább. Ezeknek a döntéseknek az alapja a “kell”, nem pedig a “szeretnék”, és ez nem helyes.
Követni a hagyományt lehet nagyszerű és érdekes, de nem szabad túl messzire menned. Néhány közülük igen régimódi. Az esküvő után a párok általában bánják, hogy nem próbáltak ki valami újat, hanem amellett döntöttek, hogy követik a régi szokásokat.
12. Teljesen megbíztak a ceremóniamesterben.
Sokan úgy gondolják, hogy annál jobb egy ceremóniamester, minél drágább. De ez nem teljesen igaz. Nem vennél meg egy drága ruhát, ami nem jó neked, igaz? Ugyanez a helyzet a ceremóniamesterekkel: meg kell érteniük, hogy ki vagy te. Általában találkoznod és beszélgetned kell vele, hogy tisztán lásd, hogy rá van-e szükséged.
Ha döntöttél, akkor itt az idő megvitatni a programot, hogy elkerüljétek a kellemetlen pillanatokat. Minden ceremóniamester a tradicionális megközelítést próbálja használni, de minden ember különböző, és te vagy az egyetlen, aki nagyon jól ismeri a vendégeit, ezért a véleményed sokat számít.
11. A lagzi az esküvőt követő napon volt.
A párok beismerték, hogy igazán sajnálják, hogy a lakodalom az esküvőt követő napon volt. Az esküvő napja mindig tele van érzelmekkel és stresszel, és ezután a friss házasok szeretnének pihenni, egy kis időt tölteni együtt, különösen másnap. A második napra rendezett lakodalom általában úgy végződik, hogy elég unalmas és egyhangú volt.
10. A ceremónia nyilvános helyen volt.
A helyben tartott ceremónia igazán gyönyörű és romantikus esemény. De néhány pár olyan helyszínt választ, mint például egy park vagy folyópart, amely nagyon zsúfolt lehet. Az idegenek elronthatják a fotóidat, bámulhatnak vagy beszélgetni próbálnak veled vagy a vendégeiddel.
Annak érdekében, hogy elkerüld egy ilyen kellemetlen légkört, rendezd az esküvőt magánterületen.
9. Túl sok időt hagytak a beszédekre.
A rengeteg komoly beszéd sokáig tarthat. Szánj egy kevés időt a köszöntőkre, és hagyd ennyiben.
Tartsd észben, hogy ha odaadod a mikrofont a nagybátyádnak, lehet, hogy le kell egy kicsit pihenned, amíg ő felidézi az összes gyerekkori kalandodat.
8. Kizárták az esküvőszervezőt.
Sok pár azt gondolja, hogy bőven van idejük, és nem kell kapkodniuk. De ez csak illúzió. Hogy a nap úgy menjen, ahogy terveztétek, és passzoljon az elképzeléseitekhez, emlékeznetek kell egy szabályra: cselekedjetek itt és most. Az esküvőszervező rendkívül fontos, ha nem akarod feláldozni a terveidet és az idődet.
7. Spórolni akartak a fotóson vagy egyáltalán nem fogadtak fel.
Időben tegyél félre pénzt, és soha ne áldozd fel a minőséget. Jobb, ha készül egy pár nagyszerű kép egy profi fotós segítségével, és felvétel a legszebb pillanatokról. Egy jó videós megragadja az esemény hangulatát, és készít egy hihetetlen videót, amelyet még évekig tudsz élvezni.
6. Túl sokat ittak.
Az alkohol mennyisége kihat az esemény hangulatára. Egyetlen vendég, aki elvesztette az önkontrollt, tönkre tudja tenni az egész eseményt. Ha bensőséges, romantikus és izgalmas légkört szeretnél, válassz alacsony alkoholtartalmú italokat.
5. Túl sok gyereket hívtak meg.
Egyszer egy 6 éves kislány odajött hozzám és ezt mondta: “Órák óta itt vagyunk. Mikor fogunk tortát enni és hazamenni?” Nem tudtam, hogy hogyan magyarázzam el neki, hogy még csak most kezdődött az egész.
A gyerekek gyorsan elfáradnak az ilyen programokon, és elkezdenek panaszkodni. Unatkoznak, és figyelemre vagy szükségük. Ha nincs lehetőség arra, hogy gyerekek nélkül ünnepeljetek, foglalj le valamit a gyerekek szórakoztatására, hogy elkerüld a kínos szituációkat.
4. Mindent saját maguk szerveztek.
Néhány menyasszony nem bízik senkiben, és mindent ő maga akar irányítani. Elég nyilvánvaló, hogy ez nagyon stresszes lehet. Az én vállamon már sírtak a múltban.
3. Kinti esküvőjük volt.
A párok biztosak benne, hogy szép lesz az idő az esküvőjükön. De az időjárásnak gyakran saját tervei vannak. A tűző nap vagy a szél tönkreteheti a megjelenésedet, a rovarok pedig mindenképpen csatlakozni fognak az ünnepléshez, és az eső mindent megváltoztathat. Ezért ajánlják azt, hogy kint fényképezkedjetek, de a szertartást bent tartsátok.
2. Nem voltak utána nászúton.
Az esküvői előkészületek nagyon sok erőfeszítést és energiát igényelnek. Utána szükségetek van pihenésre és időre, hogy élvezzétek az együttlétet. Ne felejtsetek el egy hihetetlen nászutat tervezni.
1. Egyáltalán nem ünnepelték meg az esküvőjüket.
Az esküvő az egyik legfontosabb esemény az életetekben. A ti napotok, ti vagytok a főszereplők, rendezők és forgatókönyvírók. Soha többet nem fogtok megtapasztalni olyan érzelmeket, amelyek az egybekeléseteket veszik körbe.
Ha attól féltek, hogy túl sokba kerül, ne felejtsétek el, hogy nem kell, hogy káprázatos és fényűző esküvőtök legyen, lehet kicsi és meghitt.
BÓNUSZ: Amikor a kreatív esküvői fotózások túl messzire mennek…
Nem számít, hogy milyen típusú esküvőt terveztek. Minden az ízléseteken és kívánságaitokon múlik. Próbáljátok meg körvonalazni, hogy mit szeretnétek igazán, és ne féljetek valóra váltani a merész ötleteiteket. Ez a ti napotok, legyen egyedi.
Te már házas vagy? Oszd meg a tapasztalataidat velünk!