Az adoptálás egy csodálatos módja annak, hogy jelentős hatást gyakorolj egy gyermek életére azáltal, hogy gondoskodsz róla, véded, és boldog környezetet biztosítasz számára, amit minden gyerek megérdemel. Míg sok örökbefogadó szülő az adoptálásra úgy tekint, mint a családalapítás egyetlen lehetőségére, sokan mások azért teszik, mert ez mindig is természetesnek tűnt számukra.
Ez Ruben, a mexikói férfi története, aki számos akadályon küzdötte át magát, hogy átélje Hector apjává válásának felbecsülhetetlen, szeretettel teli örömét.
Mindig keressük az olyan történeteket, amik megmelengetik a szívünket, és bizonyítják, hogy a nehézségek ellenére, amiket az élet görget elénk, mindig boldog a befejezés.
Ruben múltja viharokkal teli.
Ruben Mexikóban született, és 7 éves korában a családjával az Egyesült Államokba emigrált. Át kellett kelniük egy hideg és piszkos folyón, az útra pedig úgy emlékszik vissza, hogy nagyon nehéz volt. Az egész gyermekkorát Wacóban, Texasban töltötte, a 4 tagú családja pedig alacsony jövedelemmel rendelkezett.
Az élete sok szempontból kihívásokkal teli volt, ezek közül a legjelentősebb az a két tény volt, hogy meleg volt és mexikói. Ruben azt mondja, hogy évekig bántották. Ennek ellenére egyetemi diplomát szerzett, és marketing igazgatóként helyezkedett el 29 évesen. Az eredményeit pedig mindig megünnepelte a családjával.
Volt egy álma az örökbefogadásról.
Az örökbefogadás mindig is egy lehetőség volt Ruben életében. Amikor fiatalabb volt, volt alkalma gyerekeket látogatni gyermekvédelmi központokban. Észrevette, hogy az örökbefogadás az életcél érzését biztosítaná számára, valamint a lehetőséget, hogy jelentős változást hozzon a gyerekek életébe, és tanítsa őket a világról.
Ruben 33 évesen kezdte az örökbefogadással kapcsolatos utazását, és teljesen tudatában volt az akadályoknak, amikkel szembesülhet, egészen konkrétan azzal, hogy egyensúlyt teremtsen a munkája és azon feladatok között, hogy mindig a gyerek szükségleteit és érdekeit helyezze az első helyre.
Hectorral egy évvel azután találkozott először, hogy elindította az örökbefogadási procedúrát, és megszerezte az amerikai állampolgárságot. Zaklatott és stresszes volt akkor a hosszú jelentkezési és jóváhagyási folyamat miatt. Mivel egyedülálló volt, teljes munkaidőben dolgozott, és nem volt közeli hozzátartozója, aki segített volna neki, nem tűnt megfelelő jelöltnek egy gyerek örökbefogadásához.
Amikor belebotlott Hectorba 2017 júniusában, a dolgok megváltoztak. Ez a nagyszerű, 7 éves mexikói gyerkőc a legelején belopta magát a férfi szívébe. A kötelék köztük azonnal kialakult – evéssel és játékkal töltötték a napot. Hector akkor nem beszélt, csak mutogatott, de mindenki el volt ámulva azon, mennyire kötődött Rubenhez.
A nehéz időszak után végre lehetőséget kapott.
“Nem tudom mi történt, én csak gondoskodni akarok róla” – emlékezik vissza Ruben az első találkozásukra. De sajnos nem őt választották.
Miután megkapta az engedélyt, hogy nevelőszülő legyen, túlcsordultak benne az érzelmek. Szeretetét egy gyermeknek akarta adni, de túl sok volt az akadály, és minden kimerítette.
Miközben azt fontolgatta, hogy feladja, eszébe jutott, hogy azt hajtogatta magának, hogy azonnal igent mondana annak a kis 7 éves fiúnak, akivel egy évvel ezelőtt találkozott.
Ruben éppen akkor kapta a telefonhívást, ami megváltoztatta az életét, amikor már majdnem feladta. Azért hívták, mert lehetőséget kapott, hogy gondját viselje annak a kis mexikói fiúnak, aki elrabolta a szívét, és aki nem talált megfelelő családot magának. Ruben 3 nappal a telefonhívást követően találkozott Hectorral, és eksztázisban volt, hogy végre saját családot alapíthat.
A hivatalos örökbefogadás.
Az útjuk nem volt könnyű. Hector nem beszélt, és jelentős viselkedésbeli problémái voltak. Ruben a kezdetektől próbálta segíteni őt, programokat és ABA terápiát keresett. Sok volt a feladata, és Ruben minden bizonnyal nem állt készen, különösen teljes munkaidős állás és kutyák mellett, akikről szintén gondoskodni kellett.
Nem minden megy erőfeszítés nélkül, még ha külső szemlélőként valakinek úgy is tűnik. Ruben nem félt beismerni, hogy aggályai voltak, hogy nem lesz képes gondját viselni Hectornak. De egy este, amikor a konyha padlóján ült és sírt, Hector odament hozzá, és megvigasztalta őt az összes együttérzéssel, amit csak adni tudott. Mondott valamit, amit Ruben soha életében nem fog elfelejteni: “Ne add fel, meg tudod csinálni.”
Amikor némi békére lelt, más nehézségekkel kellett megküzdenie az életében, beleértve a kutyája elvesztését, egy szakítást, és még a karriert is fel kellett adnia, amiért olyan keményen dolgozott, azért, hogy teljes mértékben Hectornak tudja szentelni magát.
A nehéz időszak után a nap végre rájuk ragyogott. Ruben 2020. augusztus 14-én végre örökbe fogadhatta Hectort, és végre az a család lehettek, amiről mindig is álmodtak.
Érzelmes utazásuk tovább folytatódik.
Bár a génjeik eltérők, Ruben és Hector ugyanolyan szereteten és közös élményeken osztoznak, mint bármelyik másik család. A megfelelő pillanatban találkoztak, és bár hit és kemény munka árán, de ma már képesek egy erős és lojális családként működni.
A köztük lévő kötelék mindkettőjüknek hasznos volt. Hector ügyes tanuló, hangosan beszél, és jószívű, kedves gyerek. Ruben, aki számos kihívással nézett szembe, ma már önmaga lehet, és élvezheti az erőfeszítései jutalmát.
A szeretet vonzza a szeretetet, és Ruben keményen dolgozott, hogy Hector iránti szeretete mindent legyőzzön. “Neki szenteltem magamat, és tettem neki egy ígéretet. Megígértem, hogy soha nem engedem el őt. Megígértem, hogy gondját viselem, és a tanára leszek, aki végigvezeti az életen.”
Te is ismersz hasonló történetet? Oszd meg velünk!
