Egy anya háztartási teendőkből állásokat hoz létre, és a gyerekek jelentkeznek, hogy zsebpénzt kapjanak, nekünk pedig jegyzetelnünk kellene

0

Shaketha Marion-McGregor egyedülálló édesanya, aki komolyan gondolja ezt a dolgot. Ahelyett, hogy egyszerűen odaadná a zsebpénzt a három gyerekének, létrehozta a saját “vállalatát” otthon, ahova jelentkezések és interjúk útján veszi fel a gyerekeit. Az, hogy valódi munkaköröket adott a gyerekeinek, nemcsak hatékonynak bizonyult, hanem le is nyűgözött 216 ezer Facebook-felhasználót, és példává vált más családok számára.

Mi biztosak vagyunk benne, hogy az ötletek megosztása remek dolog, különösen mikor a szülőségről van szó. Szóval ragadjunk tollat és papírt, és jegyzeteljünk!

Miután sok mindent elvesztettek egy lakástűzben, nem volt könnyű a gyerekeknek zsebpénzt adni, vagy azokat a dolgokat megadni, amikre vágytak.

Három gyerekkel egyedülálló anyának lenni nem egyszerű feladat. A család pénzügyeit illetően ez egyrészt szigorú számolást igényel, másrészt fontos megtanítani a gyerekeknek a pénz értékét, és azt, hogy hogyan működnek a pénzügyek. Shaketha úgy döntött, hogy a gyerekei – Jahkeem (14), Takeia (11) és Serinity (7) – számára a zsebpénz megszerzése nem lesz olyan egyszerű, hogy csak nyaggatniuk kell érte őt.

Egy nap a gyerekek egy állásbörzére értek haza.

Shaketha elmesélte, hogy arra, hogy a gyerekek elkezdték mondogatni, hogy új telefont és zsebpénzt szeretnének, ő azt válaszolta, hogy hallotta a kérésüket, és meglepetés fogja várni őket holnap, mikor hazaérnek az iskolából. Valóban volt meglepetés, egy állásbörzére értek haza, fel voltak sorolva a munkalehetőségek, voltak jelentkezési lapok, még hitelszerződés is.

Természetesen a gyerekek már azelőtt is végeztek feladatokat a ház körül, hogy “felvette” volna őket, de veszekedtek azon, hogy ki csinálja meg az egyes teendőket. Most, hogy van munkaköri leírásuk, ez nem probléma többé.

Shaketha megosztotta az ötletét a Facebookon, ami vírusszerűen terjedt, több mint 130 ezren megosztották.

“Alkalmazottat felveszünk!!!
Betöltetlen állások: Konyhavezető, Fő házvezető, Mosodafelügyelő

Felvételi lap
Az új alkalmazott neve: ___
Kezdés dátuma: ___
Pozíció: ___ Fizetés: ___
Gratulálunk, hogy kiválasztották, hogy tagja legyen a növekvő vállalatunknak! SZÁMOS lehetőség lesz a növekedésre és a fejlődésre, és minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy segítsük a sikerét.
Lentebb megtalálja a szerződési feltételeket.
Kérjük, olvassa el figyelmesen, és írja alá lent, ha egyetért.
Mindig pontos leszek. Ha valamilyen oknál fogva kések, előre tudatom a menedzserrel (anyával).
A munkaköröm minden feladatát körültekintően és büszkén fogom elvégezni.”

Shaketha valóban tartott állásinterjúkat a gyerekeivel az üres pozíciók elnyeréséért, és odaadta nekik az új dolgozóknak járó csomagot is. Azt mesélte, hogy az interjúk jól mentek, leszámítva azt az egy-két kuncogást. Meglepő módon a legfiatalabb gyermek volt a legprofesszionálisabb.

A fia sokszor megnevettette, kuncogott, és olyan kérdéseket tett fel, mint a “Mennyi fizetést kapok?”, “Milyen gyakran kapok fizetést?”, “Kell adót fizetnem?”

A dolgok versennyé váltak.

“Mr. Jahkeem M.,
Sajnálattal értesítjük, hogy a pozíciót, amire nemrég jelentkezett, már betöltötték. Azonban a konyhavezető munkakör még mindig üres, és hajlandók vagyunk tárgyalni a magasabb fizetésről, ha Ön hajlandó elfogadni azt.
Ha vissza szeretné utasítani az ajánlatunkat, őszintén megértjük, és a legjobbakat kívánjuk a jövőbeli törekvéseihez.
Aláírta anya (a menedzser)”

Shaketha megosztotta, hogy egyszer el kellett utasítania Jahkeemet, és a munkát a húga, Serinity kapta. Azt mondta, le volt nyűgözve a kislány jelentkezésétől és az interjútól, Jahkeemnek pedig még mindig volt lehetősége, hogy ő legyen a konyhavezető. Mivel az a pozíció még üres volt, tudtak tárgyalni a magasabb fizetésről.

Az első hónap végén a gyerekek izgatottan várták az első fizetésüket. A fegyelmen kívül ez a módszer azért is jó, mert a jövőben is hasznos lehet. Amikor a gyerekeknek majd jelentkezniük kell a főiskolára vagy egy új munkára, visszanézhetnek és elmondhatják, hogy ilyet már csináltak az anyukájukkal. Az édesanya pedig reméli, hogy a posztja segíteni fog más családoknak is meglátni, hogy a nevelés otthon kezdődik, és egyáltalán nem kell unalmasnak lennie.

Te hogyan tanítod meg a gyerekeidnek a pénz és a kemény munka értékét? Örömmel vennénk a válaszodat.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét