Sarah-t bűntudat kínozza azért, amit a nevelőanyjával tett. Úgy érzi, rosszul bánt azzal az emberrel, aki saját lányaként nevelte fel. Ugyanakkor azt is mondja, nem volt választása, mert feltűnt a vér szerinti édesanyja, mégpedig életének legfontosabb eseményén.
Sarah számára mindig is a nevelőanyja volt a legfontosabb ember az életében.
A 26 éves Sarah elmesélte, hogy sok családtagja és barátja ellene fordult és elítéli azért, amit tett. De úgy érzi, neki is igaza van.
“Nagyon ellentmondásos helyzetbe kerültem. A nevelőanyám, Irene, aki most 56 éves, mindig is az anyát jelentette számomra. 4 éves korom óta nevelt, és sosem éreztette, hogy nem a vér szerinti gyereke vagyok, de kezdetektől tudtam, hogy nem ő a biológiai anyám.
Irene volt a legjobb anya, akit kívánhattam volna. Kedves és gondoskodó, mindig ott volt, mikor szükségem volt rá. Keményen dolgozott, hogy engem támogatni tudjon. Egyetlen célja volt a pénzzel, amit megkeresett: boldog legyen a gyerekkorom és anyagilag biztosítva legyen a jövőm.
Az apám és a vér szerinti anyám 3 éves koromban váltak külön. Alysonról, a biológiai anyámról azóta nem hallottam. Mikor már nagyobb lettem, kérdezgettem róla, de apám sosem akart róla beszélni, csak ‘értéktelen embernek’ nevezte. Az arckifejezéséből láttam, hogy a szakításuk fájdalmas volt számára és még mindig bántja.”
Sarah vér szerinti anyja váratlanul bukkant fel, és ezzel összezavarta az egész család életét.
“Mikor azt mondtam, hogy a nevelőanyám volt az egyetlen, aki felnevelt és anyagilag támogatott, azt szó szerint értettem, mert az apám meghalt egy balesetben 6 éves koromban. Azóta Irene volt az egyetlen kereső a családban.
A vér szerinti anyámról ez idő alatt semmit sem tudtam, még apám temetésére sem jött el. Úgy éltem, hogy tudtam, hogy létezik, de nem tudtam, kicsoda ő, mit csinál, és soha nem is próbáltam többet megtudni róla. Valami belül azt súgta, hogy ha apámnak ekkora fájdalmat okozott a válásuk, akkor én is ugyanezt érezném, ha valaha találkoznék vele és megismerném a történetüket.
Közben az életem ment tovább. Irene fizette a tanulmányaimat, és egy elismert egyetemen dicsérettel diplomáztam. Összegyűjtötte a szüleitől örökölt pénzt és a saját megtakarításait, és vett nekem egy kicsi, de szép lakást annak a városnak a központjában, ahol élek. Aztán megismertem a későbbi férjemet, Josh-t. Eljegyeztük egymást, Irene nagyon boldog volt. Ez az erős és odaadó nő mindig törődött velem és az új családommal.
25 évesen terhes lettem, és ez nagyon fontos esemény volt. Nemcsak azért, mert régóta szerettünk volna szülők lenni, de Irene számára is, aki odáig volt attól, hogy nagymama lesz. És ez volt az a pont, mikor a vér szerinti anyám, Alyson hirtelen felbukkant. Egyik nap egy ismeretlen számról kaptam egy hívást, ő volt az. Bemutatkozott, és azt mondta, érti az elutasításomat és a haragomat, de könyörgött, hogy találkozzak és beszéljek vele. Beleegyeztem.”
Sarah először találkozott Alysonnal, ez mindkettőjük számára a töréspontot jelentette.
“A vér szerinti anyámmal egy kis kávézóban találkoztam a házunk közelében. Rögtön felismertem, mikor beléptem, mert nagyon hasonlítunk egymásra. Irene tudott erről a találkozóról, és amikor meséltem róla neki, elég kellemetlenül érezte magát, de nem ellenkezett, sőt támogatott abban, hogy találkozzak Alysonnal és hallgassam meg a mondandóját.
Alyson elmesélte a maga történetét és az apámmal való szakítását. Kiderült, hogy sokszor megcsalta apámat, de ő mindig megbocsátott neki. De mikor terhes lett velem, apám nagyon gyanakvó lett, és azt állította, hogy nem ő az apám, hanem egy másik férfi gyereke vagyok. Alysont bántotta ez a viselkedés, hatalmas veszekedés tört ki köztük, ami aztán különköltözéshez és váláshoz vezetett.
Később apám apasági vizsgálatot végeztetett, ami bizonyította, hogy az ő gyereke vagyok. Ezután ragaszkodott ahhoz, hogy vele éljek, Alyson pedig nem ellenkezett, mert – ahogy mondta – akkoriban nem állt készen arra, hogy nekem szentelje az életét. Apám megígértette vele, hogy soha többé nem fog jelentkezni és nem próbálja velem felvenni a kapcsolatot. Alyson tartotta magát ehhez az ígérethez.”
Sarah olyan lépést tett, amit most már túlzásnak érez, de van rá magyarázata.
“Attól kezdve kapcsolatban maradtam Alysonnal. Mikor megtudta, hogy terhes vagyok, nagyon kedves volt, és megkérdezte, bent lehet-e velem a szülőszobában. Azt mondta, látni akarja, amint az unokája világra jön, és én nem tudtam nemet mondani erre.
Közben Irene, a nevelőanyám nem említette, hogy ő is bent szeretne lenni velem. A terhességem nagyon nehéz volt, rengeteg komplikációval, a saját magam állapotán kívül nem nagyon tudtam mással foglalkozni, ezért meg sem kérdeztem Irene-t, hogy ott akar-e lenni velem a szülésnél.
Mikor megindult a szülés, Irene volt mellettem. Azt mondta, bejön velem a kórházba, és a férjemmel együtt ott lesz. Rögtön éreztem, hogy ez így nem lesz jó. Mivel Alysonnak már igent mondtam, tudtam, hogy nem lehetnek ketten együtt a szülőszobában. Úgy éreztem, hogy ez az én különleges pillanatom, és ez a két nő nagyon ellenséges lenne egymással. Ezt elmondtam Irene-nek. Elsápadt, én nagyon kellemetlenül éreztem magam. De nem tett szemrehányást, annyit mondott, hogy ért mindent, és hogy biztos az anyai ösztöneim miatt választottam a biológiai anyámat ennél a különleges eseménynél. Rengeteg támogató szót mondott nekem, de valahogy nem érintettek meg.
Alyson volt ott a baba születésénél, és nagyon boldog volt, hogy ő kapta meg ezt a lehetőséget. De most rossz érzésem van ezzel és Irene-vel kapcsolatban. A nevelőanyám imádja az unokáját, de azóta egyszer sem járt nálunk. Mikor mi megyünk hozzá, boldog, hogy foglalkozhat a babával, de nekem már nem örül. Rideg és tartózkodó, és nem tudom, mit csináljak. Rosszul döntöttem? Hogy hozhatnám helyre a dolgokat Irene és köztem?”
