Colin Farrell mindig őrizte a magánéletét, főleg fiával, Jamesszel kapcsolatban. Azonban egy interjúban végre beszélt arról, milyen az élet egy ritka genetikai betegségben szenvedő gyermekkel.
Collin Farrell Los Angeles-i otthonát olyan energiák töltik meg, melyek egyszerre örömteliek és kissé terhesek is a színész számára. Nem az a tipikus hollywoodi szituáció ez, amit megszokott, de olyasvalami, ami nagyon közel áll a szívéhez. A fotósok gyűrűjében a 48 éves színész folyamatosan fián, a 20 éves Jamesen tartja a szemét, aki odakint fogócskázik a gondozóival.
James Angelman-szindrómában szenved. Ez egy ritka neurológiai rendellenesség, melynél a beteg nem szavakkal, inkább a tekintetével kommunikál. Mikor meglát egy újságírót, azonnal felé dobja a mini kosárlabdát, hogy ezzel a gesztussal invitálja játékra. A belőle áradó öröm ragadós, és teljesen nyilvánvaló, hogy ez milyen sokat jelent Farrellnek, aki ezt a jelenetet látva láthatóan büszkeséget érez fia iránt.
“Szeretném, hogy a világ kedvesen bánjon Jamesszel – mondta Farrell. – Szeretném, hogy kedvesen és tisztelettel bánjanak vele.”
Mély szeretete és féltése motiválta Farrellt arra, hogy megossza történetüket a nyilvánossággal. James szeptemberben tölti be a 21-et, és Farrell nagyon is tisztában van az előttük álló kihívásokkal.
“Mikor a gyereked betölti a 21-et, azzal valahogy önálló lesz. Minden, amivel megpróbáltad óvni, ahogy nevelted, ahogy oktattad, az megszűnik, és marad egy fiatal felnőtt, akinek meg kell találnia a helyét a modern társadalmunkban, de többnyire lemarad.”
Farrell létrehozta a Colin Farrell Alapítványt az olyan felnőtt korú gyerekek számára, akik szellemi fogyatékkal élnek. Az alapítvány a támogatásra, az oktatásra, az innovatív programok létrehozására koncentrál, hogy biztosítsa ezeknek a felnőtteknek azt a támogatást, melynek segítségével fejlődni tudnak.
“Most beszélek erről először, és ennek nyilvánvalóan az egyetlen oka, hogy nem kérhetem meg Jamest, hogy ő beszéljen róla” – mondta Farrell, hangjában elszántsággal és apai aggodalommal.
Farrell úgy beszél Jamesszel, mintha mindent megértene, annak ellenére, hogy az Angelman-szindróma komoly kommunikációs korlátokkal jár. “Úgy beszélek Jameshez, mint egy olyan 20 éveshez, aki folyékonyan beszél angolul, és megvannak a korának megfelelő képességei. Észreveszem a tőle érkező válaszokat, hogy jól érzi magát vagy sem. Az alapján hozok döntéseket, hogy ismerem a lelkét, tudom, hogy milyen és mennyi jóság lakozik a szívében.”
James rengeteg kihívással szembesült már az életében, kezdve attól, hogy elsajátította az alapvető motorikus képességeket, hogy önállóan tudjon enni. Farrell pedig nem is lehetne rá büszkébb. “Egész életében nagyon keményen dolgozott, nagyon keményen” – utalt Farrell arra, hogy fia mennyi erőfeszítést tesz a mindennapi feladatok elvégzésébe.
“Mikor először kezdett egyedül enni, teljesen kétségbeesett volt az arca. De sikerült neki, és nagyon szépen eszik önállóan. Mindennap büszke vagyok rá, mert szerintem ő varázslatos.”
Az alapítványt Farrell már évek óta tervezte. “Éveken át szerettem volna létrehozni valamit, amivel több lehetőséget biztosíthatunk azoknak a családoknak, ahol speciális igényű gyermekek élnek, hogy megkaphassák a szükséges támogatást – mondta. – Jamesnek és a hozzá hasonlóknak megvan a joguk arra, hogy nagyobb mértékű autonómiával rendelkezzenek az életben, és a közösségben is nagyobb szerepet kapjanak.”
