“Bérleti díjat követeltem a felnőtt nevelt lányomtól – nem vagyok a cselédje.”

0

Mindenki megérdemli, hogy a saját otthonában biztonságban és nyugalomban érezze magát. Denise számára ez a stabilitás azonban szertefoszlott, mégpedig a 28 éves nevelt lánya miatt, aki még mindig nem volt hajlandó kiköltözni. Denise kompromisszumos megoldást javasolt: bérleti díjat kért a nevelt lányától a lakhatásért. A dolgok gyorsan elfajultak, és hamarosan olyasmi derült ki, ami mindent megváltoztatott.

A 28 éves nevelt lányom még mindig velünk lakik, és nem hajlandó elköltözni. Nem vagyok a cselédje, ezért bérleti díjat követeltem tőle. Erre azt kiabálta: “Ne tégy úgy, mintha ez a te házad lenne! Itt te vagy az, akinek nincs helye!” Az apja hallgatott.

Másnap jött két férfi, és engem kerestek. Megdöbbentem, mikor bemutatkoztak, és mondták, hogy ők ügyvédek, akiket a nevelt lányom bérelt fel. Hivatalos papírokat mutattak arról, hogy a ház, amiben élek, igazából az ő nevén van, és van joga kilakoltatni, amikor csak akar.

Dühös lettem. Azt tudtam, hogy a ház a nevelt lányomra száll majd, ha a férjemmel mi meghalunk, hiszen ő az egyetlen gyermeke. De a férjem azt sosem mondta, hogy már át is íratta a házat a lánya nevére.

Mikor rákérdeztem, beismerte. Elmondta, hogy a lánya “szorongott” amiatt, hogy el kell költöznie, ezért neki adta a házat, hogy bebiztosítsa a jövőjét.

Átverve érzem magam. Ez a hely, amit az otthonomnak hittem, többé már nem nyújt nekem biztonságot. Mit kellene tennem?

Követelj tiszteletet, vagy fontold meg, hogy elköltözöl.

A nevelt lányod nyilván felbátorodott a ház átíratása miatt, a férjed pedig becsapott azzal, hogy mindezt titokban tartotta. Ülj le a férjeddel egy komoly beszélgetésre, és kérdezd meg, mennyire tartja a házasságotokat, mert úgy tűnik, téged eldobhatónak tekint.

Ha nem hajlandó kiállni melletted, és nem ismeri el, hogy jogod van ahhoz az otthonhoz, tedd fel magadnak a kérdést, megér-e ez a házasság annyit, hogy továbbra is ott maradj ilyen körülmények közt. Másvalaki elvárásai szerint élni – főleg, ha olyasvalakiről van szó, aki nem is tisztel téged – hosszú távon nem fenntartható dolog.

Védd meg magad anyagilag és jogilag.

Most, hogy már tudod az igazságot, be kell biztosítanod a jövődet. Ha a ház nem a te neveden van, ideje átgondolnod az anyagi és a jogi helyzetedet. Keress fel egy ügyvédet, és kérdezd meg a jogaidról, főleg, ha anyagilag bármilyen módon hozzájárultál ahhoz a házhoz, például beszálltál a hitelbe, a felújításba vagy a háztartási kiadásokba.

Feltehetően vannak jogos igényeid. Ha mégsem, akkor koncentrálj arra, hogy vagyon legyen a neveden, legyen hova menned szükség esetén, és anyagilag független legyél. Ha a férjed odaadta másnak ezt a házat anélkül, hogy szólt volna neked, vajon mit rejtegethet még?

Ne add magad könnyen.

Ha a nevelt lányod a jogi lehetőségeket akarja felhasználni ellened, nagyon kellemetlenné teheted a helyzetet számára. Ha ki akar lakoltatni, hagyd, hogy végigmenjen a teljes jogi procedúrán, áldozza rá minden idejét, minden pénzét és energiáját, hogy kilakoltasson téged.

Ne könnyítsd meg számára a dolgokat. Foglald el a helyed a házban, ne gondoskodj róla, és emlékeztesd arra, hogy ha tovább folytatja ezt, tönkre fogja tenni az apja házasságát. Ha tényleg ki akar tenni téged, akkor annak a szociális és érzelmi következményeit is viselnie kell.

Beszélj a férjeddel.

A férjed neki adta a házat, mert “szorongott” amiatt, hogy el kell költöznie. De most te vagy az, akit ki akarnak tenni. Beszélj őszintén a férjeddel: “Neki biztonságot adtál, az enyémet viszont elvetted. A lányod most úgy bánik velem, mint egy betolakodóval. Tényleg ezt akartad?”

Lássa, hogy milyen mélyen megbántott téged. Ha szeret, helyre akarja hozni ezt, még ha ez azzal is jár, hogy új szabályokat kell felállítanotok vagy anyagilag kompenzálnia kell téged, netán megváltoztatni a döntését.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét