“Beleszerettem a csomagjaimat szállító futárba – 6 hónap alatt családot alapítottunk.”

0

Egy 30 éves nő úgy döntött, megteszi az első lépést annál a csomagszállító futárnál, akivel addig csak egyszer beszélt telefonon. Mindenki legnagyobb meglepetésére ebből egy olyan kapcsolat lett, ami mindenkit inspirálhat arra, hogy legyőzze a félénkségét az ismerkedésnél.

Elhívta randira úgy, hogy még egyszer sem látta az arcát.

Egy szimpla telefonhívás vezette arra a zimbabwei származású, Ausztráliában élő Tanatsát, hogy randira hívja a 28 éves Corey-t. 2020 júniusában Corey, aki akkoriban csomagszállító futárként dolgozott, egy csomag miatt hívta fel Tanatsát. Bár a lány közben a körmeit csinálta, rögtön felfigyelt rá, hogy a fiú milyen tisztelettudóan beszél. Megkérdezte tőle, leteheti-e a csomagot a lakása előtt, és 1 órával később ezt meg is tette, a kézbesítést SMS-ben is megerősítette. Meglepő módon ennyi már elég volt Tanatsának ahhoz, hogy elhívja a fiút.

“Még egy percig sem tartott a hívás, mégis tudtam, hogy van benne valami – emlékezett vissza Tanatsa. – Valami azt súgta, hogy csapjak le rá, és hívjam el randizni.”

És megtette, csupán 1 órával a csomag kézbesítése után. Ezt az üzenetet küldte a fiúnak: “Esetleg szingli vagy? Hahaha.”

Az első randi után gyorsan követték egymást az események.

Corey válaszolt Tanatsa flörtölős sms-ére, és tudatta vele, hogy egyedülálló. Úgy döntöttek, hogy találkoznak az egyik bárban, és megisznak egy italt. Minden simán ment, az éjszakát Tanatsa lakásán töltötték, ahol egész éjjel beszélgettek.

Bár akkor semmi eseménydús nem történt, 3 hónappal később mindkettőjüket megdöbbentette a hír: Tanatsa várandós.

Először aggódott, hogy Corey nem fogja jól fogadni a terhességet, ám a válasza örömteli volt. 3 hónappal azután, hogy megtudták, közös gyermekük fog születni, Corey térdre ereszkedett, és megkérte a 30 éves nőt, hogy legyen a felesége. Annak ellenére, hogy csak 6 hónappal korábban ismerték meg egymást, Tanatsa igent mondott, és eljegyezték egymást.

Családjaik támogatják a kapcsolatukat.

Tanatsa elmesélte, hogy Corey édesapjával már egy héttel az első randijuk után találkozott egy családi vacsora alkalmával, és az egész család örömmel fogadta őt. Ezek után nem meglepő, hogy családjaik boldogan fogadták az eljegyzés hírét. Még Tanatsának az Egyesült Királyságban élő édesanyja és nővére is értesültek az eljegyzésről telefonon.

A szeretteiktől kapott támogatást maguk mögött tudva Corey és Tanatsa Lucas 2020. december 19-én összeházasodtak.

A család tovább gyarapodik.

Egy évvel az életüket megváltoztató telefonhívás után Tanatsának és Corey-nak megszületett az első gyermeke, Archie. Majd 2023 augusztusában Tanatsa életet adott második fiuknak, Theodore-nak. Archia születése után néhány nehézséggel kerültek szembe, mivel Tanatsánál szülés utáni depresszió jelentkezett. Ám a pár számára ez sem jelentett akadályt, elmondták, hogy szerelmük egészen új magasságokba repült, miután Theodore is megszületett.

Corey azóta munkahelyet váltott, és Melbourne-ben egy öngyilkosságok megelőzésével foglalkozó jótékonysági szervezetnél vállalt sofőri állást, Tanatsa pedig továbbra is az Ausztrál Fogyatékossági Biztosítónál dolgozik menedzserként.

Bár Tanatsa volt az, aki elsőként érdeklődést mutatott a másik iránt, és ezzel elindította a kapcsolatukat, elmesélte, hogy a férje minden álmát valóra váltotta. “Még mindig nem tudom elhinni, hogy ez megtörtént – mondta. – Folyton megmenti az életemet.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét