Azt hittem, talán csak túlzás részemről, mikor mondtam a férjemnek, hogy szerintem rossz ötlet telefont adni a 8 éves lányunknak. Szerinte csak nagyon szorongok emiatt, és talán a kontrollt is félek elveszíteni. Aztán egy hétköznap délután kaptam egy hívást, ami után az egészet megbántam.
Soha nem tudtam volna elképzelni, hogy egy telefon képes ártani egy kapcsolatnak, képes tönkretenni a bizalmat és majdnem tönkretenni a lányom iskolai életét. Egészen mostanáig.
A férjem vett egy telefont a 8 éves lányunknak. Én elleneztem. Ez amolyan modern szülői megközelítés volt, hogy a lányunk el tudjon érni minket, hogy felelősséget tanuljon és talán még kreatív hatása is legyen. Tiltakoztam, szerintem még túl fiatal ehhez és nem áll készen.
A férjem nem törődött a kételyeimmel. Belenyugodtam, azt gondoltam, talán csak túlreagálom az egészet. De mélyen legbelül éreztem, hogy ez így nem lesz jó.
Egyik nap felhívott a lányom egyik osztálytársának az anyukája, és kiabálni kezdett velem: “Most azonnal nézze meg a lánya telefonját! Szégyellheti magát. Hogyan merészelte ezt?” – aztán lecsapta a telefont.
Vádaskodó volt, de nem mondta el, miről van szó. A gyomrom egyből összeugrott. Azonnal megkerestem a lányom telefonját.
Mikor belenéztem, lefagytam, amikor több fotót is találtam, amit az órán készített arról, hogy az egyik osztálytársa vitatkozik a tanárral, a gyerekek pedig kinevették. Ő meg feltöltötte a képeket az iskolai csoportba. A fotókon tehát az osztálytárs egy sebezhető pillanatában lett lefotózva. A lányom pedig nem csak megörökítette ezt, de még meg is osztotta a többiekkel.
Akár szándékos volt, akár nem, megsértette a magánszférát és az alapvető empátia határait is. Az iskola rájött erre, a szülők dühöngtek. A lányunk pedig – aki alig van annyi idős, hogy felfogja az egészet – egy komoly ügy főszereplője lett.
Ezek után a férjemet hibáztattam, amiért nem hallgatott rám. Ez az egész elkerülhető lett volna, ha odafigyel arra, amit mondok. Ami még rosszabb, hogy engem hívtak fel, nem őt.
Velem kiabáltak. Engem hibáztattak. Az anyát nem érdekelte, hogy ki vette a telefont a lányomnak, az ő szemében én vagyok a felelős. A férjem dühös lett, azt mondta, soha nem gondolta, hogy ekkora gond lesz ebből, és hogy nagyon szereti a nevelt lányát.
Csak ültünk kimerülten. A férjem elmondta, hogy nem akarta, hogy ez legyen a dologból. Persze, hogy nem, de ettől még nem lesz kisebb a probléma. Most nem tudja, hogy elvegye-e a telefont a lányunktól, vagy engedje neki megtartani. Én viszont ideges vagyok, mert nem hallgatott rám, és tönkretette a lányom jó hírnevét az iskolában. Mihez kezdjek az érzéseimmel?
- Nyíltan és higgadtan beszélgess el a férjeddel: Világos, hogy ideges vagy és megbántott, amiért a férjed a döntése során nem vette figyelembe az aggályaidat. Higgadtan, az ő hibáztatása nélkül fejezd ki az érzéseidet. Tudasd vele, hogy ez a helyzet mennyire megviselt téged érzelmileg. Fontos, hogy hangot adj a gondolataidnak, de közben neki is adj lehetőséget arra, hogy kifejezze az érzéseit. Újraépíteni a kölcsönös tiszteletet és megértést segíthet, hogy a jövőben elkerülhessétek a hasonló helyzeteket.
- Szabj határokat: Ez a helyzet világossá tette, hogy egyértelmű szabályokra és kommunikációra van szükség a telefon és a számítógép használata kapcsán. Tartsatok családi megbeszélést, ahol a férjeddel egyezzetek meg, hogyan fogjátok szabályozni a lányotok telefonhasználatát. Szabjátok meg az időt, a telefon használatának elfogadható módját, és beszéljetek a privát szféráról is. Ha együttesen hozzátok meg ezeket a szabályokat, a lányotok tudni fogja, a jövőben mit vártok el tőle.
- Támogasd a lányodat, és segítsd, hogy tanuljon ebből a tapasztalatból: A lányod most sokféle érzelmet élhet át, össze van zavarodva, bűntudata van, talán segítségre van szüksége. Beszélj vele a történtekről, hogy miért volt rossz, amit tett, és hogyan tanulhat ebből. Segíts, hogy megértse a tettei következményeit, miközben biztosítod arról, hogy mindig szereted és mellette állsz. Találjátok meg a módját annak, hogy az önbizalmát az iskolában is visszanyerje, például beszéljetek a tanárokkal és tisztázzátok a történeteket.
