“Azt mondtam neki, hogy bizonytalan a férfiasságában, mikor nem volt hajlandó nekem betétet venni.”

0

Nora nemrég költözött össze barátjával, akivel már több mint két éve vannak együtt. A kapcsolatuk eddig jól alakult, nem volt köztük komolyabb összetűzés egészen addig a bizonyos vitáig.

Nora barátja nem volt hajlandó betétet venni neki.

“A menstruációm a vártnál korábban érkezett meg, váratlanul ért. Rájöttem, hogy kifogytam a betétből, és mivel elég erősen véreztem, nem tudtam elmenni boltba. Megkértem a barátomat, hogy ugorjon le a drogériába, és hozzon nekem betétet. Legnagyobb meglepetésemre határozottan nemet mondott.”

A bizonytalansága miatt nem volt hajlandó.

“Megkérdeztem, miért nem segít nekem. Azt mondta, kellemetlen neki, ha a pénztáros meglátja, hogy betétet vesz.” Nora először nevetett, azt hitte, párja csak viccel.

Ám a fiú komolyan gondolta és feszülten reagált. Nora próbálta őt megnyugtatni, hogy a pénztáros tudni fogja, hogy nem magának veszi a betétet, és egyébként sem érdekli, hogy ki mit vásárol. Ennek ellenére a férfi továbbra is elutasította a kérését.

A férfi megsértődött.

Nora azt is javasolta párjának, hogy önkiszolgáló kasszánál fizessen, akkor nem fogja kínosan érezni magát, de a férfinak ez sem tetszett. Azt mondta, hogy akik látják nála a betétet, azt fogják hinni, hogy transznemű.

Erre Nora gyerekesnek nevezte őt, és azt mondta, “bizonytalan a férfiasságában”, rámutatva ezzel, hogy egy egyszerű segítségről van szó a barátnője részére. Nora szavain feldühödve a fiú kiviharzott a házból.

Nora össze van zavarodva, hogy hibázott-e.

Mivel segítség nélkül maradt, Norának improvizálnia kellett. Betét helyett WC-papírt használt, felvett egy fekete nadrágot és egy hosszú kardigánt, és maga ment le a boltba betétet vásárolni. Az eset óta a barátja nem beszél vele, ennek hatására Nora elbizonytalanodott, vajon ő hibázott-e azzal, hogy kritizálta párja férfiasságát.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét