Az a kiváltság, hogy élvezhetjük otthonunk kényelmét, modern eszközöket használhatunk és naponta háromszor étkezhetünk, az élet olyan áldásai közé tartozik, amit gyakran észre sem veszünk. Sokszor megfeledkezünk arról, hogy nem mindenkinek van olyan szerencséje, mint nekünk. Ez a történet erre emlékeztet.
Készülj fel rá, hogy Abraham és James története egyenesen a szívedbe fog hatolni. Ezek a kitartó fiúk nagy nehézségekkel néztek szembe, Sierra Leonéból származnak és hajléktalanként éltek.
Az életük nagy fordulatot vett, mikor egy helyi árvaházban menedéket találtak maguknak és támogatást. Joe és Jamie Walker útjai ekkor keresztezték egymást a fiúkéval, örökre megváltoztatva a sorsukat.
Az örökbefogadási folyamat befejeződését követően Joe és Jamie Abraham és James társaságában emlékezetes repülőútra indultak az észak-karolinai Charlotte városába. A fiúk szeméből csak úgy sugárzott a csodálkozás és a boldogság, Walkersék pedig ennek láttán éreztek elsöprő boldogságot.
Abraham és James felfedeztek egy mennyországot tele szeretettel és olyan kincsekkel, melyekről korábban azt hitték, számukra örökre elérhetetlenek. “Minden kész varázslat nekik” – mondta az apuka. Még a legátlagosabb dolgok is, mint például egy kocsimosás igazi varázslattá válik ezeknek a tiszta lelkeknek a számára, ez pedig arra emlékeztet minket, hogy értékeljük az egyszerű dolgokat is.
Egy különleges napon a család kedves meglepetéssel készült Abraham 12. születésnapjára. A Jamie által megosztott, szívmelengető videón egy gyertyákkal díszített, narancssárga tortával lép be a szobába. A torta tetején pedig ott az “Abraham” felirat, ami tiszta örömmel és szeretettel itatta át a pillanatot.
Az örömtől túlcsordulva, szavakból kifogyva Abraham szemei megteltek könnyekkel. Ez egy olyan pillanat volt, ami elárasztotta boldogsággal.
Sierra Leonéból érkezve, ahol nem ünnepelték a születésnapokat, ez a megható élmény mélyen megérintette a fiút, aki újraértelmezte, hogy az élet milyen szépségeket tud tartogatni számára.
Később egy interjúban Abraham elmesélte: “Mikor megláttam a tortát, azt gondoltam, ez a leggyönyörűbb dolog, amit valaha láttam. Ez nem csak egy szülinapi torta. Ez a torta áldást jelent.”