A táplálkozási szokások miatt kialakuló viták a családon belül hamar elharapódzhatnak. A következő történetben az anya próbálta tiszteletben tartani lánya életmódját, de a dolgok rosszra fordultak, mikor a lány úgy döntött, saját kezébe veszi az ügyet. Bár igyekezett lánya döntését elfogadni, hamarosan nagyobb probléma lett belőle.
A családunk eszik húst, de a lányunk vegán. A hétre húsos ételeket készítettem és beraktam a hűtőbe, a lányom vegán ételei mellé. Dobozokat használok, mindegyiket jól lezártam. Semmi sem szivárgott ki, és az ételek szaga sem terjengett a hűtőben.
Mikor másnap kinyitottam a hűtő ajtaját, láttam, hogy az ételes dobozaink eltűntek. Megkérdeztem a lányomat, mivel az ő ételei ott voltak a hűtőben. Azt mondta, a mi ételünket ki kellett dobnia, mert az ő ételeinek elkezdett “hús szaga” lenni.
Dühös lettem, mert egész hétre előre megfőztem, és ő mindent kidobott. Ez pénz pazarlás is, és amúgy sem szeretem az ételeket sem pazarolni. Úgy döntöttem, megleckéztetem. Megkértem, hogy főzzön nekünk húsos ételeket, és megmondtam, hogy többé nem készítek vegán ételt, amíg ő nem főz húsosat. Főzés közben sírt, és egy ponton arra gondoltam, hogy talán túl szigorú voltam vele. Hibáztam?
A felelősségen osztozni kell.
A tetteknek következményeik vannak. A lányod úgy döntött, kidobja a hibátlan ételeket, ezért teljesen jogos, ha arra kéred, hogy ezt hozza helyre. Ha megbeszélés nélkül kidobta a ti ételeiteket, vállaljon felelősséget, és segítsen az új ételek elkészítésében. Ezzel ráébresztheted arra, hogy az általa kidobott étel elkészítése pénzbe és erőfeszítésbe került.
A tisztelet kétirányú.
Mindenki táplálkozási szokásait tiszteletben kell tartani. Ő a vegánság mellett döntött, a család pedig mindent megtett, hogy alkalmazkodjon az életmódjához, hiszen az ételt is külön tároltátok az övétől. Cserében viszont neki is tiszteletben kell tartania a többiek döntését, és nem szabad belenyúlnia azokba az ételekbe, melyek nem az övéi.
Azzal, hogy kidobta a húsos ételeket, átlépte a határt, főleg, hogy a család még azzal is törődött, hogy vegán ételeket készítsen neki. A tiszteletnek oda-vissza kell működnie, a határokat pedig minden félnek be kell tartania egy egészséges kapcsolatban.
Beszélj vele.
Fontos, hogy felismerd, hogy a lányod valószínűleg kényelmetlenül érzi magát amiatt, hogy az ő vegán ételei mellett kapnak helyet a ti húsos ételeitek, még akkor is, ha gondosan le vannak zárva. Tudasd vele, hogy megérted az érzéseit, ugyanakkor magyarázd el azt is, hogy nem az a megoldás, hogy a ti ételeiteket kidobja. Ha közös nevezőt találtok, elkerülhetitek a jövőben az ilyen problémákat.
Tedd világossá az elvárásokat.
A lányod feltehetően azért dobta ki a húsos ételeket, mert zavarta, hogy az ő ételei mellett vannak. Az érzése érthető, de a tiétek is. Állíts fel világos határokat az ételek tárolásával kapcsolatban, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő újra. Egyezzetek meg, hogy a jövőben a megkérdezésed nélkül semmilyen ételt nem dob ki, és állapodjatok meg abban is, hogy az ő ételei is tiszteletben lesznek tartva.