“A sógornőm követelte, hogy bizonyítsam, a lányom az enyém. A válaszom véget vetett a családi vacsorának.”

0

Egy férfi, aki Redditen osztotta meg történetét, azt hitte, a családi dráma véget ért, mikor a bátyja elvette a szeretőjét. A család próbált normálisan viselkedni, egészen addig, míg az asszony kijelentette: a férfinak apasági tesztet kellene csináltatnia. Ez felfedte azt az igazságot, amivel a többiek féltek szembenézni. Lássuk, vajon tényleg a szerető állt-e a rossz oldalon!

A bátyám házasságon kívül folytatott viszonyt. Elvált a feleségétől és elvette a szeretőjét. A családunk próbálta elfogadni a nőt a bátyám miatt.
Vasárnap a nő azt mondta a feleségemnek, hogy jó lenne, ha apasági tesztet csináltatna, amivel bizonyíthatná a családnak, hogy a gyerekünk az enyém. Azt mondta, a lányomnak örökölnie kellett volna a vonásaimat és világosabb bőre kellene hogy legyen. A feleségem a hirtelen sokktól meg sem tudott szólalni, de én mondtam a nőnek, hogy a feleségemnek semmit nem kell bizonyítania.

Azt mondta, jobb, ha most tudom meg az igazat, mint később. Mondtam neki, hogy ő csak egy szerető, így lehet, hogy tapasztalt vagy éppen tapasztalatlan. Anyám félrehívott és megkérdezte, miért mondok ilyet hangosan, mindenki előtt. Mondtam neki, hogy egy másodrangú szerető ne kérdőjelezze meg a feleségemet, és egyébként se kezdjen nős férfiakkal.

A feleségemmel együtt távoztunk, a bátyám pedig bocsánatot kért a felesége nevében is. Mondtam neki, hogy nem fogok megbocsátani, és nem hagyom a feleségemnek se, még akkor sem, ha ő megbocsátana. A bátyám azt mondta, nem akart az exével maradni az elrendezett házasság miatt, mire én azt feleltem, engem ez nem érdekel. A felesége az én szememben akkor is csak egy szerető marad, és végtelenül különös dolog más nőktől apasági tesztet követelni.

A családom szétszakadt. Igazából a szerető miatt szakadt meg köztünk a kapcsolat, de soha nem fogok bocsánatot kérni sem tőle, sem a bátyámtól a feleségemet ért vádak miatt. Tévedek talán?

Az internetezők azonnal reagáltak.

  • A megcsalók elképesztő arcátlansága, hogy másokat vádolnak meg a saját viselkedésükkel. Ezen mindig elcsodálkozom. © ScarletteMayWest / Reddit
  • Szeretőként sosem bízhatsz meg teljesen a párodban, és mindig gyanakodni fogsz, hogy veled is megteszi-e ugyanazt. Az a nő nem érti a hűség fogalmát, és a saját bizonytalanságát a ti kapcsolatotokra vetítette ki. © GellyG42 / Reddit
  • Azt kellett volna válaszolnod: “Ne a saját romlott erkölcsi értékrended alapján ítéld meg a feleségemet, se másokat. Azonnal kérj bocsánatot!” © 4AuntieRo / Reddit

Különös irónia, amit a pszichológusok gyakran megfigyelnek, hogy azok, akik megcsalnak másokat, később maguk válnak gyanakvóvá, és a saját bűntudatukat vetítik ki másokra. Ez magyarázhatja a szeretőnek az apasági teszthez való ragaszkodását. Ez sokkal inkább a saját fel nem dolgozott bűntudatáról szó, semmit bárki más feltételezett bűnéről.

  • Ez akkor is problémás, ha a sógornőd nem szerető lett volna. Burkoltan hűtlennek nevezte a feleségedet. Nevetséges, hogy bárki is elvárja tőled a bocsánatkérést. © jo_dnt_kno / Reddit

Igaz. A családi dinamikában egy ilyen gyanúsítás sosem semleges. Nemcsak a hűséget kérdőjelezi meg, de a jellemet is, ez pedig a tisztelet súlyos megsértése. Így még az aprónak tűnő provokációk is családokat bomlaszthatnak szét.

  • A család szétszakadva is marad, mert mindenki a bátyád szégyenteljes tettét próbálja fedezni. Ő egy házasságtörő. Az, hogy feleségül vette a szeretőjét, nem teszi semmissé, hogy hűtlen volt. Nem mindenki dagonyázik olyan posványban, mint ők. © grayblue_grrl / Reddit
  • Anyukádnak szólj, hogy ideje felébredni. Ez a nő mérgező, és anyád első reakciója nem az kellene hogy legyen, hogy elsimítsa a védekezést vele szemben. Vele, aki sikeresen tönkretette a bátyád házasságát, és most az anyád családjával is ugyanezt készül tenni azáltal, hogy azt sejteti, az unokája tulajdonképpen nem is az unokája.
    Világos, hogy szándékosan hinti el ezeket a dolgokat, mégpedig a bátyáddal az oldalán. A hallgatás beleegyezésnek, meghunyászkodásnak számít. Miért kellene rájuk hagynod?
    Tudasd vele, hogy többé a családod egyetlen tagját sem engeded ilyen szégyenteljes alak közelébe. Ha ennyire gátlástalan, ki tudja, miket suttogna a gyereked fülébe.
    Az anyád pátyolgatását is abba kellene hagynod. Az én anyám elszörnyedne, ha a testvérem párja olyat mondana, mint ez a nő! Ha anyád ebben a helyzetben nem látja a te igazadat, akkor nagyobb a baj, mint hinnéd. © WelshWickedWitch / Reddit

Az anya békesség iránti vágya ártalmatlan dolognak tűnik, de a terapeuták szerint az erőltetett harmónia gyakran diszfunkciót takar. Mikor egy család azért hallgat, hogy elkerülje a drámát, a csendből valami még katasztrofálisabb dolog alakulhat ki.

  • Egyrészt, szerintem ezt lehetett volna jobban kezelni. Egy ilyen helyzet kialakulásához két ember kell, és az egyik te voltál.
    Azt nem tudod irányítani, hogy ő mit mond, de a konfliktus kirobbanását megelőzhetted volna, ha finomabb sértésekkel vagdalkozol.
    A helyes az lett volna, ha csendben azt mondod: “Biztos vagyok benne, hogy ő az én lányom.” Visszavághattál volna úgy: “Mivel nekünk soha nem volt házasságon kívüli viszonyunk, ő csakis az én lányom lehet.”
    Ha továbbra is kételkedik: “Elfelejtettem, hogy a házasságon kívüli viszonyoknak te vagy a szakértője, nem igaz?” Ez mélyebbre vág, mégis megadja a lehetőséget a pókerarc megőrzésére, és nem robbantja szét rögtön a családot. Ne te legyél az első, aki kiabálni kezd. © Semawhatfor / Reddit

Megfontolandó szempont. A konfliktus megoldásával kapcsolatos tanulmányok szerint a humor jobban oldja a feszültséget, mint a kiabálás. Ám amikor egy sértés a családi egységet támadja, a diplomácia ritkán hoz valódi megnyugvást.

  • Egyeseknek fogalmuk sincs arról, hogyan működik a genetika. Úgy mondják ezeket az idióta megjegyzéseket, hogy bele sem gondolnak, a tudatlanságuk mekkora fájdalmat okoz. Jól tetted, hogy kiálltál a feleségedért. © froggingexpert / Reddit

Így van. A genetika és az öröklődés bonyolult folyamat, még az édestestvérek bőrtónusa is tág határok között képes mozogni, mivel azt számos gén befolyásolja. A kijelentés, hogy valakinek így vagy úgy kellene kinéznie, többet elárul az illető előítéleteiről, mint a tudományos tájékozottságáról.

  • Pontosan erre találták ki a “Sajnálom, hogy úgy érzed, bocsánatot érdemelsz” mondatot. © ShortWoman / Reddit
  • Venned kéne egy apasági tesztet, és amikor bejelentik, hogy gyerekük lesz, oda kellene adnod nekik ajándékba. Sőt, egyet a babaváró bulin is ajándékozhatnál nekik. © Pristine-Payment / Reddit
A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét