“A feleségem szó szerint kirabolt és elhagyott, hogy ‘rátaláljon önmagára’.”

0

Egy 50 éves férfi a közösség médiában osztotta meg történetét. 48 éves felesége váratlanul elhagyta, és ami még rosszabb, szinte az összes családi megtakarítást magával vitte. A férfi dühében online számolt be a történtekről.

A férfi családja a nehézségek ellenére is sziklaszilárd volt.

Történetét azzal kezdte, hogy felesége, Mary családjában gyakori a demencia, a memóriazavarok megjelenése az 50-es évek közepén-végén. Anyja, nagyanyja és több más rokona is ebben szenvedett.

A nő édesanyja 4 éven át velük élt, ez év elejéig, az édesapja már meghalt. A gyerekeik már kirepültek, a legidősebb utolsó éves a főiskolán, a legfiatalabb katona.

Az elmúlt négy év az egész család számára nehéz volt, megviselte a gyerekeket és a házasságukat is. Együtt élni egy demens emberrel nagyon nehéz dolog – vallotta be a férfi.

Ő és a felesége tavaly sokat beszélgettek arról, hogy eladják vagy bérbe adják a házat, ott hagyják a munkájukat, fogják a megtakarításaikat, és egy évig vagy addig utazgatnak, ameddig a pénzükből futja. A férfi azt mondja, csak arra vártak, hogy a nő anyja otthonba költözzön. Megérti, hogy felesége szorongott, hogy nála is kialakul a demencia, és már ő maga is kiégettnek érezte magát.

A dolgok kezdtek reménytelibbnek tűnni, de a legrosszabb még előttük állt.

A férfi azzal folytatta a történetét, hogy végre lehetőség nyílt otthonba költöztetni felesége édesanyját. Úgy érezte, végre fellélegezhet. Mikor kiköltöztették Mary anyját, Mary mentális állapota hirtelen romlani kezdett. A férfinak anyósa után most feleségéről kellett gondoskodnia. Mary bűntudatot érzett, hogy otthonba költöztették anyját, és szorongott amiatt is, hogy nála is kifejlődik a demencia.

A terv az volt, hogy 2024 nyarán indulnak a nagy utazásra.

2 hónappal ezelőtt a férfi hazaért, és látta, hogy felesége hagyott egy üzenetet. Tulajdonképpen a férje nélkül ment el a közösen tervezett utazásra. Otthagyta az állását, elvitte a megtakarításaik nagy részét, és férje abban sem volt biztos, hogy felesége mikor tér vissza egyáltalán. Talán egy év múlva, talán előbb. A nő abban bízott, férje megérti a döntését, a hívásait pedig hangpostára irányította. A férfi az üzenet fotóját küldte el gyerekeiknek, hogy értesítse őket a váratlan fordulatról.

Ezután elmagyarázta a család anyagi ügyeit. “Külön számláink vannak, amire a fizetéseink érkeznek, de a legtöbb pénzt a közös számlára tesszük, ebből fizetjük a háztartási kiadásokat, és itt tartjuk a megtakarításokat is. A fő takarékszámlához mindkettőnknek hozzáférése van. Közös hitelkártyát használunk a háztartási kiadásokhoz. A két autó és a jelzálog is közös. Van saját megtakarítási számlánk is, és saját (egyenlő összegű) nyugdíjszámlánk és saját hitelkártyánk az ajándékokhoz.” Azt írta, lezárt minden közös számlát és hitelkártyát.

Idővel a helyzet még drámaibb fordulatot vett.

A férfi egy hónapig várt, hogy felesége visszatérjen, bízva abban, hogy nem költi el az összes megtakarításukat. Miután az első hónapban kapott tőle egy üzenetet, ügyvédhez fordult. Azt írta, nem nagyon volt mást tenni, mint megváltoztatni a férfi nyugdíjszámláinak és életbiztosításának kedvezményezettjét.

A férfi ügyvédje azt tanácsolta, hogy továbbra is fizesse a jelzálogot és az autókat. A közös vagyon eladásának jóváhagyására tett bírói kísérlet több költséget jelentett volna, mint a kifizetések. Nem akarta hagyni, hogy a hitel nem fizetése miatt lefoglalják az egyik autójukat, de most nem tudja eladni, mert a felesége nevén van.

A férfi elárulta, hogy random üzeneteket kap, és a felesége néha Instagramra posztol (a komment lehetőséget természetesen kikapcsolta). “Nagyon szeretném őt kizárni az életemből, de az ügyvéd azt tanácsolta, tartsam vele a kapcsolatot közvetlenül, és ne a gyerekeken keresztül.”

Utolsó posztjában Hawaiiról jelentkezett be. Azt írta mellé, milyen nagyszerű férje van, hogy elengedte őt erre az útra. A férfi alig győzi fizetni a két autót, a jelzáloghitelt, a rezsit, a biztosítást. Reméli, hogy nem adódik semmilyen vészhelyzet, mert szó szerint semmi megtakarítása nem maradt. Mindeközben a felesége élvezi a közösnek tervezett utazásukat.

A férfi teljesen kétségbeesett, nem tudja higgadtan kezelni ezt a helyzetet.

A férfi bevallotta, elképesztően haragszik feleségére. “Segítettem gondoskodni az anyjáról 4 éven át, és róla is gondoskodtam, mikor szétzuhant, mikor az anyja az otthonba költözött. Cserébe pedig elhagyott. Ezen az utazáson én már soha nem fogok részt venni, és a nyugdíjba vonulást is halasztanom kell. Az egyetlen vigaszom, hogy a gyerekek is dühösek rá, de ők valószínűleg meg fognak neki bocsátani.”

A férfi biztos benne, hogy feleségének van valakije. Mivel csinos, pillanatok alatt felszedhet bárkit.

Ügyvédje számos lehetőséget és opciót felvázolt előtte. “Keményebben is tudnám intézni ezt az ügyet, és lehet, hogy egyszer szükség lesz majd rá, de az nagyon sokba kerül. Megkeresni őt, bíróságra járni, nem olcsó dolog. Hamarosan újra jelentkezem, beszámolok a megtakarításokról és a pénzügyeimről. Amíg ki nem fizettem az összes számlát és nem tűnt fel, milyen kevés maradt, nem éreztem, hogy aggódnom kellene a pénz miatt.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét