“A barátnőm elment egy klubba, és letiltott, mikor kétségbeesve kértem a segítségét.”

0

Egy városi kis lakásban egy fiatal pár kapcsolata hirtelen próba elé került. Miközben a lány egy buliban szórakozott, a barátja kínzó fájdalomtól szenvedett. Kétségbeesetten kért segítséget a barátnőjétől, felhívta, de a lány nem foglalkozott vele.

22 éves srác vagyok, a barátnőmmel 5 éve vagyunk együtt, középiskola óta. Mindig is a leendő feleségemet láttam benne. Múlt hétvégén a barátaival elment egy klubba megünnepelni a legjobb barátnője szülinapját, én meg otthon maradtam. Hirtelen elviselhetetlen fájdalmat éreztem a jobb herémben, kiderült, hogy herecsavarodásom volt.

Próbáltam hívni a barátnőmet, hogy segítséget kérjek tőle, de sem a hívásokra, sem az üzenetekre nem válaszolt. Írtam neki, hogy valami nem stimmel és haza kellene jönnie. A klub, ahol volt, kb. 5 percre van tőlünk. Azt hitte, viccelek vagy megpróbálom elrontani az estéjét. Azt írta: ‘Mi van már?’

Megint megpróbáltam felhívni, de megint nem vette fel. Aztán írtam neki, hogy most azonnal kórházba kell mennem. Írt, hogy nincs kedve a játszadozáshoz, és ha még egyszer felhívom vagy üzenek, akkor letilt. Újból megpróbáltam felhívni, de megint nem vette fel, és mikor másodjára hívtam, láttam, hogy letiltott.

Mikor hazajött, hányás szagot érzett, látta, hogy nem vagyok otthon, akkor értette meg, milyen súlyos a helyzet. A kórházban kötöttem ki, utána velem maradt és bocsánatot kért.

Bár utána már törődött velem és bocsánatot is kért, mégis nagyon megbántott a kezdeti reakciójával. Nem foglalkozott a kétségbeesett hívásaimmal, miközben borzalmas fájdalmaim voltak. Ezt árulásnak érzem. És nemcsak a fájdalomról van szó, hanem hogy magamra hagyott, mikor a legnagyobb szükségem volt rá.

Fontolgattam, hogy szakítok vele, de megértem, hogy azt hitte, csak viccelődöm. De sosem csináltam gondot abból, hogy egyedül megy valahova, és sosem viccelődtem olyasmivel, hogy haza kell jönnie. Most őrlődöm az iránta való érzéseim és a dühöm között. Nem tudom, hogyan dolgozzam fel ezt, és hogy tudok-e újra bízni benne.

A kommentelők többsége egyetértett azzal, hogy a fiú reakciója helyes és érthető volt.

  • Ha azt is hitte, hogy csak viccelsz, azért megérdemeltél volna egy visszahívást. A párodnak aggódnia kellene érted, és nem azt kéne kérdeznie, hogy “Miért akarod tönkretenni az estémet?”
    Felhívhatott volna, hogy lássa, rendben van-e minden, mikor írtad neki, hogy kórházba kell menned. Én a helyedben átgondolnám, hogy folytassam-e ezt a kapcsolatot. Még a kórház szó hallatán is inkább a bulizást választotta, mintsem felhívott volna téged, ráadásul le is tiltott. © Sad_Wind8580 / Reddit
  • Azt írtad neki: “gyere haza, valami nem stimmel” és hogy “be kell vinned a kórházba”. Sosem viccelődtél ilyesmivel és sosem problémáztál azon, hogy elmegy valahova. Szerintem így még rosszabb. Ha a férjem rövid időn belül többször is hívna, kimennék, és visszahívnám, hogy megkérdezzem, mi a baj, nem pedig blokkolnám azért, mert idegesít a hívásaival. © EatThis*** / Reddit
  • Ő a legrosszabbat feltételezte rólad (csak tönkre akarod tenni az estéjét), miközben egészségügyi vészhelyzetben voltál. Letiltott, mikor a segítségéért könyörögtél és maximálisan sebezhető voltál. Hogy bízhatnál abban, hogy a következő ilyen szituációban nem lesz ennyire önző? A legalapvetőbb párkapcsolati szabályt szegte meg, hiszen egyáltalán nem hitt neked. A barátnői kivételével, akik úgyis mindenáron az ő pártját fogják, senki sem hibáztatna, ha dobnád. © Humble_Nobody2884 / Reddit

  • Ha a helyében lennél, és te buliznál a barátaiddal, te is megnéznéd, hogy van. Miért? Mert szereted, és tudni akarod, hogy minden rendben van vele. Képzeld el, hogy letiltod a barátnődet, mikor segítséget kér, csak azért, hogy bulizhass. Remélem, felismered, hogy aki igazán szeret téged, az nem úgy kezelte volna ezt a helyzetet, ahogyan ő tette. Sem aggodalom, sem empátia és erőfeszítés nem volt benne. © nolife247_ / Reddit
  • Én is voltam hasonló helyzetben. Sikerült eljutnom az orvoshoz, mielőtt még rosszabbra fordult volna. Együttérzek veled, tesó. A problémád nem vicc, és bárki, aki szerint nem ügy vagy egyszerűen hívhattál volna egy taxit, az téved. Ez elképzelhetetlen fájdalom, sem gondolkodni, sem cselekedni nem tudsz. A hasi fájdalom miatt még menni sem vagy képes. © ivh016 / Reddit
  • Adtál neki valaha okot arra, hogy kételkedjen a szavadban hasonló helyzetekben? Ha nem vagy az a fajta, aki megszabja, hogy mikor és hova mehet a barátnőivel, és sosem színleltél orvosi vészhelyzetet csak azért, hogy manipuláld, akkor a viselkedése komolyabb problémákról árulkodik. El kell beszélgetned vele a történtekről. Gondold át, hogyan viselkedett veled a múltban, mikor beteg voltál, és úgy általában milyen volt a viselkedése. Egy jó ember is hibázhat! Ha igazán sajnálja és tanult ebből, akkor megbocsáthatsz neki. Ha viszont téged hibáztat és a saját részét minimalizálja ebben, akkor lépj tovább. © MmeGenevieve / Reddit
A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét