A 82 éves divattervező a bizonyíték arra, hogy az apaságnak nincs felső korhatára. Roberto Cavallinak nemrég született meg 6. gyermeke a 38 éves barátnőjétől. A kisfiúnak jelentőségteljes nevet adtak, ami mögött megható történet rejlik.
Cavalli kicsattan az örömtől.
Roberto Cavalli friss híreket közölt barátnőjéről, Sandra Nilssonról és újszülött kisfiukról. “Sandra jól van, a baba pedig, aki egy héttel ezelőtt született itt, Firenzében, gyönyörű.”
A büszke apuka hozzátette: “Nagyon megható volt látni őt rögtön a születése után.”
Az édesapjáról nevezte el a fiát.
A kisfiú a Giorgio nevet kapta a tervező édesapja után, akit 4 éves korában vesztett el. Cavalli szegény családból származott, apja bányász volt, nem volt könnyű a gyerekkora.
Arról is mesélt, hogy egy ideig néma volt. “18 éves koromig nem szólaltam meg. De az élet kegyes volt hozzám, és kárpótolt mindenért.”
Nagy családja van.
A tervező világhírnevet szerzett a szakmájában, és nagy családot alapított. Első, 10 éven át tartó házasságából van 2 felnőtt gyermeke, második feleségétől, akivel 30 évig voltak együtt, pedig született még 3.
Mostani barátnője, Sandra Nilsson azóta mellette van, hogy 2010-ben utoljára elvált, de csak 2014-ben kezdtek randizni.
A szerelem nem ismer korhatárokat.
Bár párja 45 évvel fiatalabb nála, már hosszú évek óta együtt vannak, a kapcsolatuk pedig csak erősebb lett a gyermekáldással.
A tervező azzal is bizonyította szerelmét párja iránt, hogy 2015-ben vett neki egy magánszigetet a hazájában, Svédországban.
Édesapának lenni áldás, és egy babát szeretettel körülvenni minden életkorban ugyanúgy lehet.