Amikor először találkozunk valakivel, 3 fő paraméter alapján értékeljük: megjelenés, hang, beszéd. Az is kiderült, hogy az első benyomás 7%-ban a beszélgetés témájától függ, 38%-ban a hangtól, illetve annak tónusától, valamint 55%-ban a megjelenéstől. Először tehát a másik megjelenését bíráljuk, csak utána az intellektusát, és ez különösen igaz akkor, amikor férfiak értékelnek nőket.
Megmutatjuk, hogy a női szekrény mely darabjai tüntetik fel a tulajdonosát a lehető legjobb fényben, és keltik fel a férfiak érdeklődését. Természetesen ezek nem általános érvényűek, figyelembe kell venned a saját alakodat és stílusodat.
1. Nyári ruha
Nehéz elképzelni kifinomultabb, lengébb és nőiesebb darabot, mint a nyári ruha. Ha jól áll az alakjához, szó szerint bármelyik nőt istennővé varázsol. Azért szedik össze a férfiak a bátorságukat, és kezdeményeznek beszélgetést, mert lehetetlen ellenállni egy olyan nőnek, aki egy olyan csodás ruhát visel, ami kiemeli az idomait, és kecsesen lebeg a szélben.
2. Szűk farmer
A szűk farmertől az alakod karcsúbbnak, a lábaid hosszabbnak tűnnek, és kiemeli az idomaidat. Hát nem csodálatos? Jobb, mint egy leggings, mert vastag anyag alá rejti a test tökéletlenségeit. Ráadásul ez az a darab, amit nagyon könnyű kombinálni felsőkkel és kiegészítőkkel, így könnyen létrehozható a tökéletes outfit.
3. Pulóver
A kényelmes pulóverek, különösen a túlméretesek, érzékivé és békéssé teszik a megjelenést. Az a nő, aki ilyet visel, azt az egyértelmű üzenetet küldi, hogy harmóniában van a külsejével, megengedheti magának, hogy kényelmes ruhákat vegyen fel a kihívóak helyett, és mégis gyönyörűnek és vonzónak érezheti magát.
4. Sportos ruha és copf
Már csak a tény, hogy a nő szereti a sportot, vonzóbbá teszi a férfi számára. Ha a pulcsidon rajta van a kedvenc csapatod logója, még jobb. Máris van egy közös téma. De a legfőbb titok az, hogy az a nő, aki ilyen ruhát visel, gondtalannak és barátságosnak tűnik.
Ugyanez igaz a copfok esetén is. A kibontott haj gyönyörű, de a copfnak is megvannak a maga előnyei: felfedi a váll vonalát, a nyakat és a füleket. Mi lehetne ennél nőiesebb és kifinomultabb?
5. Ruha hasítékkal
Közismert tény, hogy a nőknek titokzatosnak kell lenniük. A magas hasítékkal rendelkező ruhák demonstrálják a legjobban ezt az alapelvet. A vonzó combok csak időnként tűnnek elő, és jobban vonzzák a figyelmet, mint a mini ruhák. És a mintával is érdemes óvatosnak lenni, hiszen egy rossz minta tönkreteheti a teljes képet.
6. Baseball sapka
A baseball sapka bizonyos nőkön csodát tehet. Lazává, sportossá, magabiztossá, és ami még fontosabb, természetessé teheti a külsőt. Tehát ha eddig szkeptikusan tekintettél a baseball sapkákra, és csak akkor vetted fel, ha el kellett rejtened a pillanatnyilag kevésbé előnyös frizurádat, akkor lehet, hogy itt az ideje ezt újra átgondolnod.
7. Magas derekú farmer
Az ilyen nadrág hangsúlyozza a derekadat, és ezzel arányosabbnak és nőiesebbnek mutatja az alakodat. Kiemeli a csípődet is, és jó fényben tünteti fel. Tökéletes megoldás azoknak, akik nem kedvelik a szűk farmer, inkább a kényelmesebb, lazább darabokat választják.
8. Klasszikus ing
A klasszikus fehér ing, mindenféle díszítés, például fodrok nélkül, mindig vonzza a figyelmet, mert elegáns és elérhetetlen nő benyomását kelti. Természetesen nemcsak munkába, hanem szinte bármikor felveheted. Ha farmerral, kisebb táskával és lapos talpú cipővel kombinálod, természetes és kifinomult lesz a megjelenésed.
9. Ceruzaszoknya
A ceruzaszoknya, ha magas sarkú cipővel veszik fel, lassú és egyenletes mozgásra készteti a nőket. Az ilyen szoknya kihangsúlyozza a derék vonalát, és homokóra alakúnak mutatja a testet. Egy ilyen outfitet viselhetsz a munkahelyen vagy akár egy partin.
BÓNUSZ
Nem titok, hogy a fedetlen bőr vonzza a figyelmet, de óvatosan és okosan kell használnod ezt a trükköt. Például a csupasz vállak és a hasíték a szoknyán elegánssá és megnyerővé teszik az összeállítást.
Azonban néha annyira próbálják a nők felkelteni mások érdeklődését, hogy túllépnek egy határt, és olyan ruhát választanak, ami túl rövid, olyan felsőt, aminek túl mély a kivágása, vagy olyan farmert, aminek olyan alacsony a dereka, hogy láthatóvá válik az alatta lévő fehérnemű.
Természetesen néhány tervező követi a keresletet, és a kihívó ruhák olyan variációit hozza létre, mint amit a fenti képen is láthatsz. Tartsd észben, hogy a ruhának elsősorban a józan ész határain belül kell lennie, csak utána kell esetleg megfelelnie az aktuális trendeknek.
Szerinted melyik ruhák vonzóak a férfiak számára? Oszd meg a gondolataidat egy kommentben!