8 jel, amiből megjósolható, hogy a házasság nem lesz tartós

0

Mikor kudarcba fulladt házasságokra gondolunk, folyamatos veszekedést, bizalomvesztést, hűtlenséget képzelünk el. De előfordul, hogy vannak ennél kevésbé egyértelmű jelei is egy éppen becsődölő házasságnak. A szakértők elárulják, mely figyelmeztető jelekből olvasható ki, hogy a házasság bajban van, még mielőtt a komolyabb problémák felszínre törnének.

1. A kapcsolatotok úgy kezdődött, mint egy hollywoodi románc.

Szenvedélyes, tündérmesébe illő kezdet, ami varázslatos volt ugyan, de a kutatók szerint mégsem tekinthető jó jelnek. Azok a párok, akiknek a kapcsolatuk őrült szenvedéllyel indult, gyakran nehezebben tudják megőrizni a szikrát. Mikor a kezdeti izgalom halványulni kezd, úgy érzik, kiszerettek a másikból. Ironikus módon az átgondoltabban induló kapcsolatoknak erősebb alapjuk van és tovább kitartanak.

2. Mindenáron kerülöd a konfliktusokat.

A legboldogabb kapcsolatnak tűnhet az, amelyikben a párok sosem veszekszenek. Valójában azonban a konfliktus kerülése csendes gyilkos. Ha kerüljük a nehéz beszélgetéseket és úgy teszünk, mintha nem lennének gondjaink, a neheztelés egyre súlyosabbá válik a párunk felé. Ha folyamatosan elnyomjuk az érzéseinket a látszólagos béke fenntartása érdekében, érzelmileg kimerülünk, és lassan tönkretesszük a kapcsolatot.

3. Túl fiatalon házasodtál.

A házasság sikerében kulcsszerepet játszik az életkor. A kutatók szerint a 28-32 éves kor között kötött házasságok a legesélyesebbek a sikerre. Akik ennél fiatalabb korukban házasodnak, azok még nem fogják fel teljes mértékben, mit jelent a házasság – anyagi felelősség, konfliktuskezelés, egyéni fejlődés –, ez pedig komoly problémákat idézhet elő a későbbiekben. Bár nem mindenképpen működésképtelenek, a fiatalon kötött házasságok nagyobb eséllyel buknak el.

4. Nem vagy hajlandó külön aludni.

Az együttalvás az egészséges házasság egyik fontos tényezője lehet, de vannak, akik számára inkább káros. Horkolás, eltérő alvási szokások, nyugtalanság – ezek olyan alváshiányhoz vezetnek, amitől feszültek leszünk és haragudni fogunk a párunkra.
A szakértők szerint a házasok külön alvása sokat javíthat a párkapcsolaton, hiszen mindkét fél számára elegendő pihenést biztosít. A külön alvás nem egyenlő a különválással, éppen ellenkezőleg: sokat javít a kapcsolaton.

5. Bekúszik a kapcsolatba a megvetés.

Kevés rombolóbb dolog van egy házasságban, mint a megvetés. Mikor az egyik fél szarkazmussal, szemforgatással, lealacsonyító megjegyzésekkel reagál a párjára, az aláássa a bizalmat. A megvetés mély neheztelésben gyökerezik, és ez az egyik legfőbb előjele a válásnak, hiszen megmérgezi a kommunikációt, valamint igen megnehezíti a kapcsolat helyreállítását.

6. Nem várod, hogy együtt legyetek.

A házasság nemcsak a szerelemről szól, hanem arról, hogy egymás társaságát is élvezni tudjuk. Egészséges dolog, ha megvan a saját hobbink, de ha folyton kerüljük az együtt töltött időt, az intő jel. Ha a randi esték, beszélgetések vagy a hétköznapi pillanatok kötelező feladatokká válnak és nem okoznak többé örömet, az arra utal, az érzelmi kapocs megszűnőben van. Ha nem tudtok osztozni az örömön, és nem jó érzés egymás társaságában lenni, a házasság inkább érződik majd kötelességnek, semmint párkapcsolatnak.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét