Vannak olyan emberek, akik minél előbb szeretnék elfelejteni a rosszul sikerült randevúkat. És vannak olyanok is, akik nevetnek rajtuk, és megosztják másokkal is ezeket a vicces történeteket. Az ilyen Twitter felhasználók abba a kategóriába tartoznak, akik mindig megnevettetik a követőiket.
Összegyűjtöttük a legviccesebb történeteket a rosszul sikerült első randikról.
21.
Egyszer egy helyi pizzázóba vittem egy lányt az első randinkon. Elkezdte fokhagymával bekenni a pizzáját, rám nézett és azt mondta: “Arra az esetre, ha terveztél később megcsókolni.” © BattleOTBeltway
20.
Azt mondta, hogy örül, hogy nem tűnök sorozatgyilkosnak. Azt mondtam neki, “A látszat csalhat.” © FoggyDew1310
19.
Étterembe vitt, de sokszor kiment a mosdóba és telefonálni. Furcsának tartottam, aztán odajött a pincér és azt mondta: “Ugye tudod, hogy egy másik asztalnál van egy szőke nővel?” Két első randin volt egyszerre. © see_kel
18.
A legrosszabb első randim körülbelül 15 másodperc alatt véget ért… Nála találkoztunk, ahol észrevettem, hogy “nudista”. Hazafelé megbüntettek gyorshajtásért, ha ez mond nektek valamit. © BornToBriWild
17.
A pasi kiment a mosdóba, és körülbelül egy órát ott volt. Aggódtam, ezért bementem megnézni, hogy minden rendben van-e. És ott volt ő, a WC ablakán lógva, és próbált kiszabadulni. © JocelynBieber3
16.
Letette a telefonját az asztalra, és be volt borítva ragasztószalaggal. Amikor rákérdeztem, azt mondta, hogy a kormány mindig hallgatózik. © klaracee91
15.
Az este végén ölelés vagy csók helyett egy pacsit kaptam. © MariahCleveland
14.
Ellopta a pénztárcámat és elütött az autójával, amikor megpróbáltam visszaszerezni. © shellbell_xo
13.
Amikor a párom hazahozott, apa hallotta, hogy bejövünk. Felkelt, odajött félig alva, a párom szemébe nézett, és szinte egy percig szellentett. Egész idő alatt fenntartotta a szemkontaktust, aztán egy szó nélkül visszafeküdt. © _MadelineElyse_
12.
Egy étteremben vártam a páromra, odajött a pincér, és megkérdezte, hogy mit kérek inni. Bort rendeltem. Hozta a bort, és leült mellém. Nem értettem a helyzetet, amíg meg nem szólalt: “Velem fogsz randizni. Most lett vége a műszaknak.” © jordancohen2u
11.
Egyszer egy srác elmesélt egy történetet arról, hogy hogyan próbálta megölni egy szellem, és elkezdett sírni a bárban. © pcnannerhammock
10.
Egyszer egy vakrandin találkoztam egy lánnyal. Egyetlen szót sem szólt a vacsora alatt, megette az ételt, aztán elsétált. Utána néztem meg a telefonomat, és volt rajt egy üzenet a partneremtől, hogy nem tud jönni… Akkor én mégis kivel vacsoráztam?! © sedore93
9.
Amikor 21 voltam, elvittem a páromat egy elegáns étterembe. Megnéztem a borlapot, és rendeltem a 178-asból. A pincér visszajött, és suttogva azt kérdezte: “Tudod, hogy az az ára?” © WharfRat4
8.
A főiskolán egy lány áthívott magához, és vacsorát főzött nekem. A recept 2 gerezd fokhagymát írt, de ő két FEJ fokhagymát használt… Egy hónapig fokhagymaszagunk volt. Nos, minden jó, aminek a vége jó. Majdnem 30 éve vagyunk házasok. Bár még mindig nem tud főzni. © GerryCarlin
7.
Együtt ebédeltem egy sráccal, aki nem takarta el a száját és az orrát, amikor tüsszentett, következésképpen beterítette a kajámat. Azt mondta, hogy “Azt hiszem ez most már az enyém.”, és elkezdte enni a sültkrumplimat. © ThatPugChick/
6.
Egyszer, a mosdóból visszafelé jövet véletlenül rossz asztalhoz, rossz férfi mellé ültem le. © effentori
5.
Egy pasas egyszer a haverja helyett véletlenül nekem küldte el az üzenetet arról, hogy hogyan megy a randi. Azt írta, hogy bánja, hogy elhívott. Az este hátralévő részében kínos csend volt. © MaiteLombard
4.
A pasi egy bárba vitt, és miután már ittam 2 pohárral, azt mondta, hogy ő nem iszik, mert az alkohol azoknak az embereknek való, akik nem intelligensek. © HollynHeron
3.
Egy nálam kicsit fiatalabb lánnyal találkoztam. Azt mondta, hogy a nagymamája házánál vegyem fel. Odamentem, de a lány nem volt ott. Összeismertetett a nagymamájával. © SethShaffer
2.
Egy barátom azt ajánlotta, hogy lepjem meg a lányt az első randin… ezért nem mentem el. © tery788
1.
A pasi folyamatosan engem nézett vacsora közben, ezért megkértem, hogy hagyja abba. Azt mondta: “Miért? Azt gondolod, hogy azt próbálom kitalálni, hogy mekkora dobozba lehet téged eltemetni?” Felálltam és távoztam. © fmfishingirl
Neked is vannak hasonló történeteid első randikról? Oszd meg velünk!