20 történet a gazdájukat az intelligenciájukkal lenyűgöző kedvencekről

3

A házi kedvencek néha kiszámíthatatlanul viselkednek, kevés olyan gazdi van, aki még sose kapta rajta valami rosszaságon a kedvencét. Az állatokkal persze nem könnyű megtalálni a közös nyelvet, ezért is tűnhet úgy időnként, mintha egy másik bolygóról jöttek volna. De egyben biztosak vagyunk, mindenki, akinek van állata, imád azzal dicsekedni, hogy mennyire okos.

  • A legokosabb kutyánk, ami valaha volt, egy pásztorkutya. Egyik nap rájöttünk, hogy anélkül, hogy tanítottuk volna neki, megtanulta a házban mindenki nevét. Anyukám egyszer kipróbálta, és a nevemet kimondva azt mondta a kutyának, jöjjön fel hozzám a szobába. A kutya elsétált két másik családtag előtt, bejött a szobámba, és elkezdett nekem ugatni. Mindannyian bementünk a ház különböző szobáiba, és azt mondogattuk a kutyának, menj XY-hoz, és ő minden alkalommal a megfelelő emberhez ment. © utspg1980 / Reddit
  • A macskám leveri a pultról a becsomagolt élelmiszereket, megvárja, míg a kutyám széttépi a csomagolást, majd megy a zsákmányért. © SuzQP / Reddit

  • A tudósok nem tudták bebizonyítani, hogy a kutyák rendelkeznek empátiával, de az én kutyám pontosan tudja, hogy mikor beteg a fiam, és akkor el sem mozdul mellőle. © cryptomeg / Reddit
  • Volt egy basset houndunk, és vasból volt a gyomra. Hogy távol tartsuk a szeméttől, a szemetest egy kisszékre tettük, hogy ne érje el. Valahogy mégis hozzájutott a szeméthez, nem tudtunk rájönni, hogyan. Aztán egy nap láttuk, hogy a macska felül az ablakpárkányra a szemetes mellé, és kiönti azt a kutyának. A kis okosok együtt falatoztak! © DefiantPossibility / Reddit
  • A macskám rájött, honnan jön a kis piros pont, és elkezdte a kezemből kivenni a lézerpointert. © originalchaosinabox / Reddit
  • Van egy treeing walker mosómedvekopó-beagle keverék kutyánk. Mikor eljön a lefekvés ideje, mindenki felmegy az emeletre, én még lent maradok néhány percig, hogy bezárjam az ajtót, lekapcsoljam a lámpákat stb. Ilyenkor vissza lejön, hogy felkísérjen. © trazom28 / Reddit

  • Ez a jó fiú egy öleléssel kér bocsánatot. © tanzaniteflame / Reddit
  • A beagle-m szokott lopkodni dolgokat, és addig nem adja vissza, míg el nem cseréled valami kajáért. Nagyon szereti a melltartóimat ellopni, mert megtanulta, hogy ha a ház előtti füvön kezdi el cibálni, akkor garantáltan rá tud venni a futásra. © Tiny_Rat / Reddit
  • A kutyám felsértette a mancsát, és az egyik elülső lábán járkált a házban. Szomorúan nézett, anyám megsajnálta, és adott neki egy jutalomfalatot, hogy elterelje a figyelmét a fájdalomról. Aztán rájött, hogy ha így járkál, akkor anyám mindig ad neki jutalomfalatot. Csinálta jó néhányszor, de akkor nem, mikor én is ott voltam. Csak akkor jöttünk rá, mikor anyám szóba hozta. Mondtam neki, hogy csak tettette. © blueish56 / Reddit
  • A kutyám kedvenc játéka Kong. Ez egy hóember formájú játék, amit meg kell tölteni a falatokkal, és minél többet játszik vele, dobálja, rágja, annál több falat jön ki belőle. A férjem egyszer az éjszaka közepén egy hangos dübörgésre ébredt, és kérdezte, hogy mi történik. Kiderült, hogy a kutyánk felrohant a lépcső tetejére, ledobta Kongot a lépcsőn, majd visszaszaladt és összeszedte az összes kiesett jutalomfalatot. Majd újra megismételte. © PancakesxBacon / Reddit
  • Volt egy hörcsögöm, aki az etető- és itatótál között állt folyton. Itt is aludt ülve a kettő között, egyszer az etetőbe, egyszer az itatóba dőlve. Volt, hogy megzavartam ebben a nagyon kényelmesnek tűnő pózban, hátha esetleg többet fog mozogni. A hörcsögöknek futniuk kell! © brandnamenerd / Reddit
  • A macskám furcsán viselkedett és rendkívül agresszívnek tűnt, mert mindenhova követte a fiamat. Volt egy denevér a házban, de mi nem tudtunk róla, a macska viszont igen. Mikor feltűnt a denevér és odarepült a fiamhoz a kanapéra, röptében elkapta és fogta hosszú percekig. Meg akarta ölni. Hoztam egy vödröt, és a macska épp csak annyira engedte el a mancsával, hogy rá tudjam tenni a vödröt. A fiamat védte. Már 3 éve, amióta ez történt, a fiam szobájában alszik. Szeretem ezt a macskát. © Treepersonel / Reddit

  • Terápiás kutya lesz belőle. © commonvanilla / Reddit
  • A macskám oda szokott jönni mellém, és hangosan nyávog, hogy előbb keljek fel, és adjak neki enni, de megtanultam átaludni ezt. Ilyenkor löködött és csipkedett, én meg a takaró alá bújtam. Aztán elkezdte rágni a fából készült bútorokat, hogy felébresszen, ezért mindent leragasztottam kétoldalú ragasztóval. Most mindent dobál, amit csak tud. Ő áll nyerésre. © SunCactus321 / Reddit
  • A macskám mindig zaklatja a feleségemet, mikor elfelejti bevenni a tablettákat, amik megelőzik a rohamait. © houinator / Reddit
  • Egyik reggel a macskám elkezd az anyukám körül nyüzsögni, folyamatosan próbálta megnyalni az arcát és hasonlók. Később, mikor anya leült a kanapéra, a macska az ölébe ült, ami azért érdekes, mert kizárólag apám ölébe hajlandó ülni, soha nem ül senki más ölébe. Annyira össze voltunk zavarodva, hogy a macska miért figyel ennyire anyámra. Aztán egyszer csak anyám szíve hirtelen 200-at kezdett verni. Sokszor tapasztal tachikardiát, ilyenkor kórházba kell mennie, hogy leállítsák neki. Amikor hazaért, a macska megnyugodott, és ekkor jöttünk rá, hogy ő már látta, hogy valami nem stimmel anyámmal, és emiatt figyelt rá annyira. Még mindig nem tudjuk, hogyan volt erre képes. © giftedearth / Reddit

  • Mielőtt és miután jó fiúnak neveztem. © andiek1060 / Reddit
  • A kutyámnak nagyon komoly szeparációs szorongása volt, mikor elmentem főiskolára. Néha eljött velem dolgozni és az órákra, és együtt sétáltunk a főiskolára. De volt, hogy autóval mentem és nem vittem magammal. Ekkor elkezdte elrejteni a kocsi kulcsait. Aztán egyszer rajtakaptam, hogy viszi őket valahova. © Ismeretlen szerző / Reddit
  • A macskám mindig jön velem zuhanyzáskor, hogy felügyeljen. Attól fél, hogy megfulladok. Abban a pillanatban, ahogy elzárom a csapot, már ott is van az ajtónál, hogy engedjem ki. Mikor megszólal az ébresztőm, és még ágyban vagyok, óvatosan a hátamra vagy az arcomra ül, hogy felébresszen. És úgy véd meg, hogy közben morog, mint egy kutya. Szeretem őt. © zongliere / Reddit
  • Volt egyszer egy patkányom, úgy találtam. Figyelmeztetett a penészre a fürdőszoba sarkában. Egyik nap beszaladt a fürdőszobába, elkezdte kaparni a padlószőnyeget a WC mögött, majd visszaszaladt hozzám, hogy biztosan odafigyeljek rá, aztán visszafutott, és tovább ásott. Apámmal felemeltük a padlószőnyeget, és láttuk, hogy a WC szivárog a fal mögött. © chrisyroid / Reddit
A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

3 hozzászólás

  1. Kázmér cicát általában reggel, munkába indulás előtt etettem meg, ötkor csörgött a vekker, akkor már mindig ott toporgott türelmetlenül. Egyik reggel aztán nem csörgött az óra. El is aludtam és elkéstem. Nem értettem, az elemek jók, miért nem csörgött? Következő éjjel nagyon éberen aludtam félve, hogy megint elalszom. Öt óra tájban aztán halk kattanásra lettem figyelmes. Felnéztem, ott állt Kázmér, éppen akkor fordult el az óra felől. Kifigyelte, hogy reggelenként az órán lévő kis pöcök lenyomása után kelek fel, aztán türelmetlenségében úgy gondolta, hogy a gomb lenyomásával ő is fel tud kelteni.

  2. Földszinten lakunk, cicánk az ablakon át kijárt dolgát intézni, nem is volt benn macskaalom. Egyik télen hirtelen esett le a hó, reggelre teljesen befújta az ablakot, a párkányon vagy húsz centis réteg tornyosodott. Cicánk néha nekirugaszkodott, de csak nem tudta rászánni magát, hogy kimenjen a nagy hóba. Napközben aztán feltűnt, hogy bármerre járok a lakásban, állandóan jön utánam, mintha csak a sarkamhoz lenne ragasztva. Előbb-utóbb sort kellett kerítenem a mellékhelyiségre is. Dolgom végeztével kifelé menet feltűnt, hogy most nincs a macska a nyomomban. Visszanéztem, hát ott állt a WC ülőkén és javában végezte a dolgát, de olyan ügyesen, hogy egy csepp sem került az ülőkére. Elképesztő belegondolni, hogy mi járhatott a kis fejében, hogy kifigyelje, mi emberek, hogyan oldjuk meg ezt a problémát.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét