“20 éve a legjobb barátnők vagyunk. Eljött meglátogatni, de nagyon megbántam az egészet.”

0

A 37 éves Andrea és Sarah már 20 éve a legjobb barátnők. Sarah elhatározta, hogy egy hétre Andreához utazik látogatóba. Ami ezután történt, az olyan mély csalódást és sokkot okozott Andreának, hogy most tanácsra van szüksége ebben a horrorszerű szituációban.

Andrea és Sarah hosszú éveken át a legjobb barátnők voltak.

Andrea elmesélte, hogy sosem hitte volna, hogy ilyen borzasztó dolog vele is megtörténhet. Azt meg főleg nem képzelte volna, hogy mindezt a legjobb barátnője, Sarah okozza majd, akivel gyermekkoruk óta ismerték egymást, és aki igazi szörnyeteggé változott, miután hosszú időt követően újra találkoztak egymással.

“A barátnőmmel, Sarah-val a legjobb és legszorosabb barátság volt köztünk több mint 20 éven át. Kiskorunk óta ismertük egymást, de csak kamaszkorunkban lettünk igazi barátok. Sok dolgot éltünk át együtt, és Sarah mindig is a legérzékenyebb és legtámogatóbb nő volt, akit ismertem.

Nemrég másik országba költöztem, mert a férjemet előléptették, és olyan helyre kellett mennünk, ami a legközelebb van a cég központjához. Számomra nem volt nehéz a költözés abból az országból, ahol egész életemben éltem. Úgy fogtam fel, mint egy új élet kezdetét, és nagyon vártam a dolgot.

Az egyetlen dolog, amit bántam, hogy többé nem találkozhatok olyan gyakran a barátnőmmel, Sarah-val. Mikor elmondtam neki a költözést, megnyugtatott, hogy mikor tud, eljön meglátogatni. Ki gondolta volna, hogy Sarah egyik ilyen látogatása tesz pontot majd a két évtizedes barátságunk végére és okoz ennyi rossz érzést a kapcsolatunkban.”

Andrea költözése után már voltak figyelmeztető jelek, de nem foglalkozott velük.

“Mikor beköltöztünk az új házunkba és a férjem elkezdte az új munkáját, Sarah felhívott, és kérdezte, hogy mennek a dolgok. Örömmel meséltem neki, hogy minden olyan, mint egy tündérmese. Imádom az új házamat, a férjem új irodáját, és még a szomszédaink is a legaranyosabb emberek.

Abban a pillanatban észrevettem, hogy Sarah nem örül annak, hogy az életem ilyen csodás fordulatot vett. Olyan érzésem volt, mintha irigy lenne, de ezt elhessegettem, és azt hittem, idővel majd változik. Bárcsak tudtam volna, hogy figyelmen kívül hagyni Sarah csalódottságát mekkora hiba volt!”

2 évvel a költözés után Sarah megérkezett Andreához.

“Többször is hívtam Sarah-t, hogy jöjjön el hozzánk. Nagyon sokszor, de mindig visszautasította. Végtelen kifogást talált, és nem erőltettem, csinálja csak a dolgait, és lefoglalt az új életem is. Egyre kevesebb lett köztünk a kommunikáció.
Egy nap aztán felhívott, és azt mondta, végre eljön meglátogatni. Nagyon boldog lettem. Minden mást félretettem, és azzal foglalkoztam, hogy előkészüljek arra az egy hétre, amíg Sarah nálunk lesz. A gyerekeit is hozta, ezért vettem nekik néhány ajándékot, és terveztem néhány programot, hogy ők is jól érezzék magukat.

Sarah üzent, hogy tudnék-e segíteni neki a szállodai szoba foglalásában. Úgy értette, hogy ki tudnám-e fizetni. Beleegyeztem, és felhasználtam a Hilton hűségpontjainkat, így 3 éjszakára megszállhattak egy nagyon jó hotelben a közelünkben. De az első éjjel kirúgták őket, mert magukkal vitték a pitbulljukat is, aki nem különösebben barátságos. Ezért Sarah megkérdezte, maradhatnak-e nálunk, én pedig igent mondtam.

Onnantól kezdve egymást követték a borzasztó események. Másnap elmentünk a sógornőmhöz egy grillpartira. Mindenki evett és hátrament a fedett teraszra. Legnagyobb meglepetésemre Sarah abban a néhány órában szinte minden ételt megevett, miközben mi játszottunk és beszélgettünk hátul a teraszon. Mikor a vendégek kezdtek visszajönni ételért és látták, hogy minden elfogyott, mindenki ledöbbent. Sarah túl sokat evett.

De ez még csak a kezdet volt. A következő napon Sarah és a gyerekek felkeltek és elmentek városnézésre. Miután elmentek, hazajöttem, és elkezdtem feltakarítani utánuk. Elég nagy kupit hagytak. Ételcsomagolások, italos palackok voltak mindenütt. Bementem a fürdőszobába takarítani, és irtózatos bűz fogadott. Láttam valamit a kád szélén, a WC mellett. Teljesen ledöbbentem, mikor rájöttem, hogy az széklet. Rengeteg-rengeteg széklet. Végig a kád szélén, a falon, a csempén. Nem a WC-csészében intézték a dolgukat. Aztán levették a szép törölközőmet a tartóról, összegyűjtötték vele a székletet, és bedobták a WC mögé.
Sokkot kaptam. Undorító volt. Hányingerem lett. Feltakarítottam és kigőzöltem mindent fertőtlenítővel. De még most is piszkosnak érzem azt a fürdőszobát. Azóta sem használtam. Tudom, hogy ki tette. Ugyanaz az ember, aki eleget evett ahhoz, hogy aztán ennyi minden kijöjjön belőle. Mondtam Sarah-nak, hogy szeretem, de legközelebb már nem látom szívesen az otthonunkban.”

És ez még nem minden, nagyobb sokk is közeledett.

“Néhány nappal később le kellett tiltanom az összes bankkártyámat, mert volt rajta egy 80 dolláros fizetés egy étteremben reggeli időben. Egy pillanat alatt rájöttem, hogy Sarah lopta el az adataimat. Számon kértem, de ő tagadott mindent, és azt mondta, szörnyű ember vagyok, hogy ilyesmivel gyanúsítom.

Újból elmondtam neki, hogy szeretem, de nem lehetek olyan emberekkel, akik lopnak tőlem és tönkreteszik az otthonomat. Azóta nem beszéltem vele. Sarah a közösségi oldalán írta, hogy mennyire gyűlöl engem. Nem tudom, mit kellene tennem. Maradjunk ezután is barátságban?”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét