19 történet, ami bizonyítja, hogy gyerekekkel mindig érdekes az élet

0

Az élet gyerekekkel csupa meglepetés! Mikor már kezded azt hinni, téged semmi sem érhet váratlanul, újból rájössz, hogy minden nap csupa móka, nevetés és meglepő pillanat! Ha gyerekek vannak a házban, a legegyszerűbb dolgokból is igazi kaland válhat!

  • A gyerekem most közölte, hogy két plüssállata összeházasodott, és meg van sértődve, mert nem kaptak tőlem nászajándékot. Ilyen most az életem. © momsense_ensues / X
  • Siket és vak gyerekek iskolájában dolgozom. Mindig, mikor megyünk valahova (bevásárolni, uszodába stb.), az egyik diák (12 éves, vak és autista) elkéri az autó kulcsait, és úgy tesz, mintha ő vezetne. Minden alkalommal ez volt idén. Mindig jót nevetek ezen. © blackcurrentbold / Reddit
  • Megkérdeztem a lányomtól, miért kell ennyiszer ismételnem magam. Azt felelte: “Nem kell, csak te akarod.” © mesyliah / X
  • A várandós szomszédom megkérdezte a 8 éves lányomtól, mit szeretne, mije szülessen. A lányom azt válaszolta: “Remélem, kisbabád lesz!” © IHideFromMyKids / X
  • A 3 éves gyerekem hisztizett, majd utána bocsánatot kért, amiért rám kiabált. Mikor meg akartam ölelni, azt mondta: “Ha megtetted volna, amit akarok, nem kellett volna kiabálnom.” © oneawkwardmom / X

  • Takarítottuk a lakást, és azt mondtam a 10 éves lányomnak, törölje le a nappaliban az üvegasztalt. Nem valami szépen csinálta, ezért mondtam, hogy törölje le újra, és használjon hozzá mosogatószert meg szivacsot. Megint csak nem túl szépre sikerült.
    Mondtam neki, hogy jöjjön, és megmutatom. Miközben törölgettem, csak nézett, és azt mondta: “Látod, elértem, hogy helyettem csináld” – majd elsétált. Teljesen megdöbbentem, nem tudtam, hogy büszke legyek rá vagy mérges. Mindenesetre jót nevettünk rajta. © Watts_82 / Reddit
  • Bizonyítékom nincs rá, de szerintem valaki rendszeresen betör a házamba, és fura dolgokat csinál. Például használja a WC-t, és nem húzza le, kivesz dolgokat a lányom iskolatáskájából, összepiszkol dolgokat. Soha nem láttam senkit, hogy ezeket csinálná, de mivel a lányom esküszik, hogy nem ő volt, és tudom, hogy nem is én voltam, más pedig nem lakik itt, nincs más lehetőség.
    A legújabb bűntény: betörtek, hogy kivegyenek egy társasjátékot a szekrényből, lespriccelték vízzel, hogy a tábla hullámos és duzzadt legyen, majd visszatették. Nagyon fura. Szerencsések vagyunk, hogy az értékes dolgok nem érdeklik őket. © Non-Generic-Username / Reddit
  • A kedvencem az, mikor a fiam könyörög, hogy vigyem el a Targetbe, hogy a zsebpénzéből vehessen magának valamit, és mikor sorban állunk, azt mondja: “Most tényleg a saját pénzemet kell elővennem?” © sarcasticmommy4 / X
  • Éppen ágyaztam, mikor találtam az ágyban egy félig megevett rúd vajat. Mikor megkérdeztem a gyerekemet, hogy tett-e valamit az ágyamba, azt felelte: “Nem tettem bele vajat.” A rejtély tehát nem oldódott meg. © LLcoooltweet / X
  • 3 éves gyerek játszik a babáival. Közben azt mondja: “Anya, szeretlek!”
    Én: “Én is szeretlek.”
    3 éves: “Igazából ezt a kisbabám mondta nekem. Neked senki nem mondta.”
    Én: “Értem.”
    Én: “Sajnálom.” © missmulrooney / X

  • Megkérdeztem a 6 éves gyerekemet, el akarja-e próbálni újra az iskolai színdarabot. Azt mondta: “Nem, szerintem egy időre visszavonulok Hollywoodtól.” © itssherifield / X
  • Próbálok inkább kérdéseket feltenni a gyerekemnek ahelyett, hogy direkt mondanék neki dolgokat. Azt hiszem, rájött erre, mert tegnap egy kis hang mögöttem azt mondta: “Anya, itt mi a sebességhatár?” És mikor nem tettem semmit, türelmesen folytatta: “A 68 nagyobb, mint 65?” © __apf__ / X
  • A 6 éves gyerekem megkérdezte, hova tűnik a zene, miután hallottuk. Nem tudtam, menjek-e bele mélyebben, hogy a hanghullámok hogyan vándorolnak, vagy magyarázzam-e el, hogy a hang nem kézzelfogható. Talán ez csak egy filozofikus kérdés. Mégis hova tűnik a zene? © Tobi_Is_Fab / X
  • Egy baráti családból a kisfiú nálunk töltött néhány napot. Még nagyon kicsi, nem ért minden viccet, amit a felnőttek mondanak. Egyik reggel hallotta, ahogy anya azt mondja apának: “Pillangókat érzek tőled a gyomromban.” Erre bejött, és azt kérdezte: “Hol vannak a pillangók?” Anya nevetett, és elmagyarázta, hogy ez azt jelenti, hogy valaki boldog. Sóhajtott, körbenézett, és azt mondta: “Azt hittem, igaziakat fogok látni…”

  • 5 éves gyerek magyarázta, hogyan hagyta abba a hisztit: “Sírtam kicsit az ágyamban, aztán egy kicsit táncoltam, és már jól érzem magam.” © fklein907 / X
  • Kellemesen vacsorázunk a családdal, mikor a fiam megkérdezi: “Felelsz vagy mersz?” Nyilván a felelszet választottam, mint biztonságosabb opciót. Erre azt mondta: “Apán kívül kibe vagy még szerelmes?” Mindenki elhallgatott és gyanúsan bámult rám. © missmulrooney / X
  • A 8 éves gyerekem reggelit csinált magának és az öccsének. Annyira büszke vagyok. (Kicsomagolt pár nyalókát.) © deloisivete / X
  • A fiam most lett 2 éves, és még alig tud kimondani egész szavakat. Halloweenkor elvittük csokit gyűjteni, és mikor nyújtották neki a cukrokat, megvizsgálta az illető kezét, majd azt mondta: “Nem, köszönöm”, majd elindult a másik ház felé. Óriási volt. © TX_RocketMan / Reddit
  • A lányom mondta, hogy pénteken lesz egy kis összejövetel az iskolában. Megkérdeztem, mennyire kicsi. Azt felelte: “Csak te, én meg az igazgató.” © elainesim28 / X
A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét