19 ember megosztotta, mely tárgyak változtatták meg az otthonukat örökre

0

Egy tökéletes háztartás olyan apró dolgokból épül fel, melyek az életet könnyebbé és élvezetesebbé teszik. A következő összeállításban szereplőknek sikerült olyan holmikat találni, melyek nélkül ma már élni sem tudnának. Te is akarni fogod őket!

1. “Bentó imádók figyelem! Vegyetek ti is osztott serpenyőt! A holnapi ebédet egy szempillantás alatt elkészíthetitek benne! Szerelembe estem vele!”

2. “Életmentő minden anyának. Nőknek tervezték a hajmosás megkönnyítéséhez és babafürdetéshez.”

3. “Most költöztem be. Ez a széles és keskeny kamra mindennél jobb!”

4. “A barátnőmtől kaptam ajándékba. Ezzel gyerekjáték a barkácsolás!”

5. “Nagyon kényelmes megoldás, ha kézzel szoktál mosogatni. Az egyik medencébe teszed a mosogatószeres vizet, a másikban elöblíted az edényeket, a középsőbe pedig az ételmaradékot teheted.”

6. “Vettem egy edénykészletet, és mindegyik belsejében van szintjelző. Mikor megvettem őket, nem tudtam erről, de nagyon kényelmes főzés közben.”

7. “Ez a menő szerszámos táskám. Mindent bele tudok rakni.”

8. “A párommal több műszakban dolgozunk, már egy éve előre elkészítjük az ebédet magunknak. Az üvegtálak megváltoztattak mindent! Ez egy heti étel adag!”

9. “Miután nemrég Thaiföldön jártam, a saját fürdőszobámba is vettem egy ilyet. Teljesen más így. Eddig erről miért nem tudtunk?!”

10. “Ébresztőóra: 2 USB-csatlakozóval, 2 aljzattal rendelkezik, és a dugója is aljzat.”

11. “Ezekbe a konnektorokba úgy dughatod be a csatlakozókat, hogy ne kelljen meghajlítani a vezetékeket.”

12. “Ebben a zuhanyzóban láthatod, hogy hány fokos a víz.”

13. “A zuhanyzó falán van egy lyuk, amin keresztül úgy szabályozhatod a víz hőmérsékletét, hogy közben nem lesz vizes a kezd.”

14. “A legjobb vásárlásom a háztartásba – hűtő vízzel.”

15. “A legjobb dolog, amit valaha vettem.”

16. “Egy stúdiólakásban nincs sok hely a növényeknek, főleg ha az ablakpárkányokat macskák foglalják el.”

17. “Egy eszpresszógép vásárlása volt a legjobb dolog, amit a diétámért… és a pénztárcámért tehettem. 100 kalória és 1 dollár egy macchiato!”

18. “Egy tojásidőzítő, amely megmutatja, milyen kemény a tojás, ha a tojással együtt főzöd.”

19. “Már egy ideje szemeztem ezekkel, de nem akartam túl sokat költeni egy ilyenre. Végül vettem egyet. Imádom!”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét