A reptér az a hely, ahol a türelmünket igencsak próbára teszik, a józan ész megkérdőjelezhető és a váratlanból valóság lesz. Az egyik legforgalmasabb reptéren naponta több mint 819 felszállás történik, elképzelni is nehéz, mennyi ember forgolódik ott. De még a számok sem képesek szemléltetni azt a káoszt, zűrzavart, komédiát és katasztrófát, melyekről a legvadabb reptéri sztorik szólnak.
Öveket bekapcsolni, ez a menet felejthetetlen lesz!
- Láttam egy nőt, pórázon vezette a kutyáját. Azt hittem, golden retriever vagy valami hasonló. Emlékszem, azon gondolkodtam: “Nem is tudtam, hogy kutyákat szabad sétáltatni a reptéren.” Rögtön azután, hogy ez a gondolat átfutott a fejemen, a kutya megállt, a nő pedig így szólt: “Ne, ne, ne!” – és a kutya a legmasszívabb ürüléket nyomta ki magából, amit valaha láttam. Talán már egy hete is tartogatta magában, akkora kupac lett. Tovább mentem, úgyhogy nem tudom, mi lett a dologból. Szerintem targonca takarította el. © lemonsauce / Reddit
- A feleségemmel egy nő mögött ültünk a kapunál beszállásra várva. A nőn kifordítva volt a pólója. A feleségem megfogta a vállát, hogy szóljon neki.
A nő megköszönte, felállt, és kifordította a pólóját. Nem volt rajta melltartó. A biztonságiak észrevették és kikísérték a reptérről. © Ismeretlen szerző / Reddit - 10 évvel ezelőtt kb. 100 sikoltozó rajongó állt a reptér előtt Harry Stylesra várva. Azelőtt az étterem előtt futottak el, ahol én ettem. Feliratokat tartottak a kezükben. Elhaladt mellettük egy testőrökből álló csoport. És Eminem. Azok a rajongók észre sem vették őt. Egymás szemébe néztünk, én megvontam a vállam, és azt mondtam: “Ők nem miattad jöttek.” Eminem erre azt felelte: “Remélem is. Teljesen őrültek.” © Fifth_Wall06** / Reddit
- A barátnőm családjával utaztunk, az apja rettegett a repüléstől. Kérték, hogy ne beszéljek erről vele, mert a fickó szó szerint remegett. Bekapcsoltam a fejtámlán a kis tévét, és találd ki, mi ment azon a 3 csatornán, ami volt! Különböző dokumentumfilmek repülőgép-szerencsétlenségekről! Ha körbenéztél a gépen, láthattad, hogy sokan nézik ezeket. Nagyon kellett volna nevetnem, de sajnáltam is a szegény fickót. Ettől függetlenül jó út volt. © Easy_Cauliflower_** / Reddit
- 15 éven át dolgoztam egy reptéren. Én felügyeltem egy Párizsba tartó gép indulását, de akadt egy kis műszaki problémánk: hajtóműt kellett cserélni, ami 24 óra késést jelent. Vasárnap éjjel volt, minden utast átküldtünk a reptéri Hiltonba.
Másnap a gép készen állt az indulásra. Egy nő kérte, hogy hadd beszéljen egy felügyelővel, mert panasza volt a késés miatt. Találkoztam vele és a férjével, meghallgattam a panaszukat. Elmondta, hogy az előző estét azzal töltötték a férjével, hogy kiszámolták, mennyibe került leállítani a repülőt, mindenkit hotelben elszállásolni és étellel ellátni, és arra jutottak, hogy ez olcsóbb, mint egy félig teli gép átengedése az Atlanti-óceánon.
Elmondta, hogy a vasárnapi és a hétfői járatok kombinálásával rengeteg pénzt lehetne spórolni a légitársaságnak. Udvariasan elmagyaráztam neki, hogy a gép leszállás közben elütött néhány madarat, amitől a hajtómű súlyosan károsodott, a kicseréléséhez pedig 24 órára van szükség.
Ekkor a nő megbökdöste a férjét, és nevetve azt mondta: “Drágám, ez a fickó azt próbálja elhitetni velem, hogy a repülőknek motorra van szükségük a repüléshez!” Ez a beszélgetés további 10 percig tartott, ami alatt engem sértegetett, hogy hülyének nézem őt, hiszen mindenki tudja, hogy a repülőgépekben nincs motor. Megígérte, hogy ha hazaér Párizsba, mesél erről a légitársaságról a barátainak és ügyvédet is fogad.
Elképzelem ezt a francia asszonyt egy Chanel kosztümben, ahogyan ül egy előkelő francia étteremben, és meséli a beképzelt barátainak, hogy hogy járt az őrült fickóval a kanadai reptéren, aki megpróbálta meggyőzni, hogy a repülőgépekben motor van… © the_berg / Reddit
- Nagyon keveset aludtam, repülni készültem, és egy igen kitömött kézipoggyászom volt. Annyira meg volt tömve, hogy a röntgen nem tudta megfelelően átvizsgálni, ezért kinyittatták, hogy megnézzék. Tudtam, hogy tele van ruhákkal, ezért figyelmeztettem az őrt, hogy az összes ruha ki fog borulni. És hogy magyaráztam el ezt? “Legyen óvatos uram, mert ez szét fog robbanni.” Azonnal rájöttem, hogy mit mondtam. Szerencsére egy jó humorú biztonságit fogtam ki, aki megkérdezte: “Úgy érti, hogy nagyon tele van tömve?”
Vehemensen bólogattam. Néhány perccel később beültem egy kávéra. Talán még azelőtt kellett volna kávéznom, hogy kinyitom a számat. © mokomull / Reddit - 2003-ban Orange megyében szálltunk le. A pilóta bemondta: “Az idő napos, jaj, húzd fel!!!” Egy Airbusban utaztunk, teljes hajtóerővel indultunk felfelé. Kiderült, hogy egy Cessna rossz helyen landolt és majdnem összeütköztünk. A Cessna tényleg lezuhant és letért a kifutópályáról. © Ismeretlen szerző / Reddit
- Denverben várakoztam, az előző járat éppen befutott. Utoljára a személyzet szállt le, és azt mondták a következőknek: “Sok szerencsét a géppel.”
Figyeltem a történteket. Jött egy teherautó, és kicserélték az egyik kereket a gépen. Aztán elkezdték megtankolni, közben azt mondták, több üzemanyagot tesznek bele, mert nem tudják fenntartani a kabin nyomást, ezért alacsonyabban fognak repülni, ahhoz pedig több üzemanyag kell. Aztán felszálltunk a gépre, és csak vártunk, vártunk, vártunk. Bejelentették, hogy a rakodótér ajtaját nem tudják bezárni, ezért szó szerint elkezdték döntögetni a gépet, hogy az ajtó becsapódjon.
Újra visszaszálltunk a gépre, és csak vártunk, vártunk. Aztán a pilóta azt mondta: “Nem érzem biztonságosnak felszállni ezzel a géppel.” Mindannyian leszálltunk. Egy másik járattal kellett utaznunk, de azt a gépet 5 órával később mégis engedték felszállni. © Rollthembones1989 / Reddit
- Kb. 5 éves lehettem, mindig elkóboroltam. Ilyen gyerek voltam, szerettem elmászkálni. Egyszer eltévedtem és nem találtam vissza. Csak mentem, és úgy éreztem, a reptérnek sosincs vége.
Elmentem egy bár előtt, és láttam ott egy fickót, aki félelmetesen hasonlított apámra. Meglátott, bepánikolt és elszaladt. Találtam egy biztonsági őrt, ő segített visszatalálnom.
Ki volt a fickó, aki elfutott? És mitől rémült meg? Megkérdeztem erről apámat a repülőn, és azt mondta: “Én mindvégig itt voltam anyával.”
Mindig, mikor elmegyek azelőtt a bár előtt, eszembe jut az a férfi. Ki lehetett? © blockii- / Reddit - Spanyolországba repültünk, landoltunk, a pilóta azt mondta: “Üdvözlöm önöket Alicantéban, a helyi idő 15 óra.” Az utasok elkezdtek nyugtalanul mozgolódni. Merthogy Malagában kellett volna lennünk. Jött a személyzet, és azt mondták: “Elnézésüket kérjük, igazából Malagában vagyunk.” Aggasztó, nagyon aggasztó volt! © Ismeretlen szerző / Reddit
- Szálltunk le a gépről, mikor az egyik utast megállították. “Uram, ez a táska nem volt önnél felszálláskor.” Elkezdték keresni a táska gazdáját. Mikor senki nem jelentkezett érte, kinyitották, és látták, hogy a fickó teletömte a táskáját a repülőn lévő takarókkal és párnákkal. Összeszedte a magáét és a többi utasét, és azt állította, hogy odaadja a légiutas-kísérőknek. Ehelyett a táskájába rejtette az összeset. © lonelyjames98 / Reddit
- A legborzalmasabb dolog, amit valaha repülőn láttam, az egy felnőtt férfi volt öltönyben, aki a kijárati sor előtt ült, és úgy döntött, az ülések tetején, az emberek feje fölött mászik át. © verylate / Reddit
- Néhány hónappal ezelőtt történt, nagyon sima utam volt, jól landoltunk, azt hittük, ezzel kész is. De nem.
Landolás után a gép újból felemelkedett a levegőbe. Az összes utas azon tűnődött, vajon mi történhetett. A pilóta nem szólt egy szót sem. A következő 20 percben köröztünk a reptér felett. Erős turbulencia, mindenki pánikolt.
Végül letették a gépet, és a pilóta azt mondta: “A kifutó túl rövid volt, ezért újra kellett mennünk és újra megpróbálni.” Vagyis lényegében túl gyorsan ment.
Sok rettegéstől kímélt volna meg mindenkit, ha egy légiutas-kísérő vagy valaki ezt korábban elmondja. Még most is félelem tölt el, ha arra gondolok, mi van, ha nem veszi észre időben, hogy túl gyors. © ionlyf*** / Reddit - Anyukám mozgássérült volt. Tudott menni, de nem sokat és csak lassan. Mikor utaztunk, a kapuk között mindig transzfert kellett neki előre foglalnom. Egyik nap egy rövid megállónk volt Chicagóban. Leszálltunk a gépről, de nem volt kerekesszék.
Vártunk egy percet, azt hittük, csak késnek. De senki nem jött. Kiderült, hogy nem volt lefoglalva számunkra kerekesszék. A kapu, amelyikhez át kellett jutnunk, a reptér túloldalán volt. A gép nem fog ránk várni, anyám pedig nem tud eljutni oda kerekesszék nélkül.
Futnunk kellett. A végén már szó szerint én fogtam anyámat, és vonszoltam, miközben majdnem elájult. Iszonyú dühös voltam a repülőtársaságra. Éppen indulás előtt sikerült feljutnunk a gépre. Leültettem anyát, mire odajött a légiutas-kísérő, és elkezdett kiabálni velem teljesen indokolatlanul. Azt mondta, hogyan merészelem futásra kényszeríteni az anyámat, és hogyan bánhatok vele ilyen rosszul? Őszintén meglepődtem, hogy nem rúgtak ki a gépről, mert nekiestem egy légiutas-kísérőnek. Hihetetlen egy helyzet volt, hogy még ő kiabált velem egy utasokkal teli gépen, hogy rosszul bánok anyámmal, mikor pont nem ez történt. © Ismeretlen szerző / Reddit - Austinból tartottam visszafelé Phoenixbe. Egy férfi szaladt fel a gépre és a karját úgy tartotta, mintha labdát fogna benne. Előttem szállt fel, mikor elmentem az ülése mellett, láttam, hogy nem labda volt, hanem egy grillcsirke. Az úton végig a kezével ette a csirkét. © putoutorgetout26 / Reddit
- Phoenixben egy átszállás során a kapunál várakoztam, olvastam, hogy elüssem az időt. Hirtelen óriási zajt hallottam, mintha valami nehéz, fém dolgot húztak volna végig a padlón, de még annál is erősebb volt. Felnéztem, de nem láttam semmi különöset. Folytattam az olvasást. Pár perccel később újra hallottam a hangot. Felnéztem, megint nem láttam semmit. Elhatároztam, hogy kiderítem, honnan jön a hang. Megint hallottam, körbenéztem és megláttam. Teljesen sokkot kaptam, mikor láttam, hogy egy nő egy szőrtelen macskát tart a kezében, aminek a hámjára rá volt írva, hogy “érzelmi támogató macska”, és az adott ki ilyen hangokat. Próbálta nyugtatni, simogatni, mert a macskának szemmel láthatóan nem tetszett a helyzet. Az irónia az volt a helyzetben, hogy az érzelmi támogató macskát a nőnek kellett érzelmileg támogatnia. Csak mosolyogtam és folytattam az olvasást. © smallof2pieces / Reddit
- Phoenixben szálltam fel egy gépre. A repülőn nagyon meleg volt, de ezenkívül minden normálisan zajlott. A gépen látszott, hogy kissé már megviselt, de nem volt vele különösebb gond. Leültem, elhelyezkedtem, kezdtem kissé feszült lenni, de igyekeztem megnyugtatni magam. Néhány perccel később egyszer csak azt mondtam: “Anya, le kell szállnunk erről a gépről.” És még néhányszor elismételtem. Anya nem foglalkozott velem, csendre intett. Felálltam, és újra elmondtam, egyre hangosabban és egyre inkább pánikolva. Odajött a légiutas-kísérő, és megkérdezte, mi a probléma. Mondtam neki: “Most rögtön le kell szállnom erről a gépről. Valami nincs rendben. Ki kell jutnom innen. Mindenkinek le kell szállnia.” Ekkor már semmilyen kontrollom nem volt afölött, hogy mi jön ki a számon. Csak ismételgettem magamat.
A légiutas-kísérő mondta, hogy leszállhatok, de akkor egyedül fogok itt ragadni Phoenixben, hacsak anya és nagymamám is le nem szállnak velem. Anyám nagyon kínosan érezte magát. Nagymamámnak hőhulláma lett. Mondták, hogy ők nem szállnak le, és hogy apám majd jól meg fog büntetni, ha hazaértünk, ha én leszállok.
Leültem és elkezdtem remegni. A gép elindult. Kb. 30 másodperccel később a gép teljesen elsötétült, megszűnt a világítás. A légkondi is. A légiutas-kísérő bement a pilótafülkébe.
Kicsit később bejelentették, hogy visszamegyünk a kapuhoz.
A pilótafülkében teljesen elment az áram, a műszerek kikapcsoltak. Nem tudom mi történt, csak azt, hogy a gépen minden tönkrement, és hogy még sosem láttam ilyen aggodalmat légiutas-kísérő arcán.
Visszamentünk a kapuhoz, leszállítottak minket. Sosem fogom elfelejteni, hogyan nézett rám a légiutas-kísérő, aki korábban azt mondta, üljek vissza a helyemre. Mintha szellemet látott volna, és én voltam az a szellem. Éppen úgy össze voltam zavarodva, mint ő.
Néhány órával később kissé idegesen szálltam fel az új gépre, de aztán teljes nyugalom szállt meg. Nem mondom, hogy paranormális dolog történt, de fura volt. © HairyPotatoKat / Reddit