A munkában sok olyan dolog van, ami próbára teheti a türelmünket. Ilyenek a kollégák is. Sokszor úgy érezzük, plusz pénzt kellene kapnunk azért, hogy képesek vagyunk velük együtt dolgozni. A következő történetek hősei megtalálták a módját annak, hogy kiengedjék a gőzt, mégpedig a történeteik nyilvános megosztásával.
- Kb. 1 hónapon át fedeztem az egyik munkatársamat az egyik projekt készítésénél, mert azt mondta “nincs ideje” megtanulni a feladatot. Mondtam neki, hogy szakítson már időt rá, hogy legalább én hadd tanítsam meg neki. Erre azt mondta: “Akkor miért nem folytatod egyedül?” © SenorSerio / Reddit
- Egyszer megpályáztam egy állást, elmentem az interjúra. Miközben az eredményre vártam, az akkori munkahelyemen mindenkinek elmondtam, hol fogok dolgozni. Megkaptam az új állást, elkezdtem ott dolgozni. Néhány hét múlva a főnököm mondta, hogy az egyik régi kollégám is elküldte neki az önéletrajzát, de elutasították. Ezután felhívta őket, és magyarázatot követelt, hogy engem miért vettek fel, mikor vele szóba sem akarnak állni. Megvoltak ennek az okai. Sosem hittem volna róla, hogy ilyen ember. Levontam a következtetéseket. © deadlydd / Pikabu
- A helyi közösségi központban dolgoztam. Az egyik főnököm feltette a lábát a pultra, és elkezdte vágni a lábkörmeit meg reszelni a bütykeit, miközben mások beszéltek hozzá. Több tucatnyi panaszt kaptunk, de a fickó részére ennek nem volt semmilyen következménye. Ezt csinálta 4 éven át. © jumbalayajenkins / Reddit
- Dolgoztam egy fickóval, aki nagyon értett a dolgához, mégis mindenki panaszkodott miatta, és nem tudtam, hogy miért. Egészen addig, míg egyszer műszakot cseréltem és több időt töltöttem vele. Mindig, mikor egy csinos nő elsétált mellettünk, megállt, és beszólt neki valamit teljes hangerővel. Szörnyű volt vele dolgozni. © Ismeretlen szerző / Reddit
- Az egyik kollégám hozott egy tortát a munkahelyünkre. Finom volt, mindannyian elkértük a receptjét. Sokan próbáltuk megsütni otthon, de egy katyvasz lett belőle. Megkérdeztük újra, hátha valamilyen összetevőt elfelejtett leírni. Nevetve azt mondta: “Komolyan azt hittétek, hogy a tortám komplett receptjét megosztom veletek? Ezt a receptet csak kitaláltam. Most legalább megtanultátok, hogy profi szakácstól sose kérjetek receptet.” Nem dolgozott sokáig azon a munkahelyen, hamarosan felmondott. © Aida Javakhyan
- Volt egy lány egy másik részlegről, aki félbeszakította a befőzésről szóló beszélgetésünket, hogy elmondja, a gyümölcsöket nem lehet megfőzni, csakis nyersen lehet enni. Mikor mondtam neki, hogy én gyakran sütök birsalmát fahéjjal, megsértődött, és kijelentette, hogy ilyen gyümölcs nem létezik, csak mi találtuk ki, majd elment. © OldRaven999 / Pikabu
- Azon a napon, mikor a munkatársamat kirúgták, üzent a főnöknek, hogy később jön be. És korábban megy haza. És vissza akarja kapni a régi műszakját (későbbre tették a műszakját, mert a régit állandóan lemondta vagy elkésett). És fizetésemelést akar.
Arra is rájöttünk, hogy Facebookon rossz dolgokat posztolt az üzletről és az ott dolgozókról, miközben mindenkivel jó barátságban volt ott. © Throwitaway9009y / Reddit
- Volt egy kollégám, egy 21 éves férfi. Az anyja volt a főnökünk. Mindennap ebédidő környékén azt kiabálta: “Anya, éhes vagyok! Csináld meg az ebédemet!” – függetlenül attól, hogy az anyja épp mennyire volt elfoglalva a vevőkkel. Megmelegítette az ebédjét, és kitálalta neki.
Egy bútoráruházban dolgoztunk, az eladói szinten ettünk az asztalnál. Mikor befejezte az ebédet, mindent ott hagyott, és az anyja takarította el utána. Egyik nap, mikor az anyja szabadnapos volt, egész nap ott hevert az ebédjének a maradéka. © Poopy__McGee / Reddit - Egy vegyesboltban dolgoztam. Felvettek egy eladót, aki csak egy napig dolgozott. A főnöknek nem tetszett, hogy az ő műszakja alatt nagyon kicsi volt a bevétel, ezért kirúgták. Néhány nappal később a savanyított zöldségek az üvegekben kezdtek megromlani. Mikor levettük őket a polcokról, világossá vált, hogy a lány kinyitotta az üvegeket, kivett belőlük uborkákat vagy paradicsomokat, megette őket, az üvegeket pedig visszazárta. © Natalia Zaichenko
- Mi vettük fel ezt a lányt. Teljesen kopasz volt. Az egyik kollégámnak volt bátorsága megkérdezni tőle, hogy miért. A válasz ez volt: “Egyik nap úgy ébredtem fel, hogy rosszul állt a hajam, és azt mondtam magamnak, keresek annyi pénzt, mint a férjem, úgyhogy nem kell ilyesmivel foglalkoznom.” És leborotválta a fejét. © Rysilk / Reddit
- Felvettek egy fickót a céghez. Egy sarokban ült a számítógépével az iratszekrény mellett, és úgy látszott, csinál valamit. Egyszer csak a teljes csöndben horkolást hallottunk. És ez számtalanszor előfordult. Természetesen próbaidő után kirúgták.
Benéztünk a mellette lévő iratszekrénybe, és találtunk egy csomó csokit és karácsonyfadíszeket, pedig nem is tél volt. © irochkasoloveva / Dzen - Első napom volt a munkahelyemen. Bemutattak ennek a fickónak, hogy ő lesz a kollégám a projektben. Ragaszkodott hozzá, hogy szükségem lesz egy tűzőgépre, és addig ne is üljek le, míg az irodában nem találok egyet. Tervező vagyok. Digitálisan dolgozom. Nincs szükségem tűzőgépre. Az első munkanapom első órájában tudtam, hogy ez az idióta lesz az oka annak, hogy megint új munkát kell keresnem. © Ismeretlen szerző / Reddit
- Megígértem a fiamnak, hogy elmegyek vele egy koncertre, ezért fél napot kivettem a munkahelyemen, de a kollégáimnak nem szóltam erről. Valaki videót készített a koncertről, és én is benne voltam. A főnököm később elmondta, hogy 3 kollégám is elküldte neki ezt a videót, és azt írták neki, jobban oda kellene figyelnie rám, hogy mivel töltöm a munkaidőmet. © Overheard / Ideer
- A munkatársamnak elfogyott az instant kávéja. Odajön hozzám az üres dobozával és bögréjével, és elkéri az enyémet. Kiveszem az üvegemet a fiókomból. Kávét tölt a bögréjébe, majd a dobozába is, úgymond “későbbi felhasználásra”. © A Spoonful of Tar / Dzen
- Dolgoztam egy lánnyal, akinél sosem volt betét, mikor menstruált, ezért mindig a munkatársaktól kért. Egyik nap tőlem is. Azt mondta: “Csakis közepes lenne jó, mert múltkor nagyot adtak, és nagyon kényelmetlen volt. Azt nem szerettem.” Hogy mi? Mi vagyok én, bolt? Fogadd el, amit adnak, és ne panaszkodj. © Overheard by girls / VK
- Ez a lány a próbaidejét töltötte titkárnői pozícióban. Emlékszem, nagyon érdekes dolgokat csinált. A már használt papírokat is betette a nyomtatóba, és próbált rájuk nyomtatni, de a kiabálásából ítélve ez nem sikerült.
Kiderült, hogy üres dokumentumokat hozott létre Wordben, és azokat nyomtatta ki, mert azt hitte, a használt papírok majd fehérek lesznek tőle. © Yuri Emelyanov / Dzen