Kétségtelen, hogy az anyák szerves részei a gyermekek életének, de a legélénkebb és legőrültebb gyerekkori emlékek gyakran az apákhoz kötődnek. Olyanok ők, mint a hősök, akik a semmiből tűnnek fel és igazi kalandokat tartogatnak. Ha egy apa elhatározza, hogy boldoggá teszi a gyermekét, nincs, ami megállítaná – sem az időjárás, sem a fáradtság, sem a józan ész. Néha pont ezek a pillanatok azok, amik egy életen át megmelengetik a szívünket.
- Másik városba költöztünk, itt alig havazik. A gyerekeknek hiányzik a hógolyócsata és a hóember építés. Mikor a 8 éves fiunk elkezdett panaszkodni arról, mennyire várja a hóesést, a férjem gondolkodott egy darabig, majd felöltözött és kiment.
Kint volt fél órán át. Aztán egy nagy teherautó jelent meg a házunknál. Két fickó szállt ki belőle és lepakolták róla a hóágyút! Még sosem láttam a gyerekeinket ennyire boldognak. © Overheard / Ideer - Mikor apa megkapta a fizetését, mindig hazajött és egy csomó pénzt dobált a levegőbe. Az öcsémmel mindig igyekeztünk összegyűjteni a padlóról. Emiatt gyerekkorunkban azt hittük, hogy nagyon gazdagok vagyunk, pedig nem így volt. Apa csak boldoggá akart tenni minket. © Tatyana Fomenko
- Általános iskolás voltam, mikor egyik évben rengeteg hó esett a téli szünetben. Apám az egész napot azzal töltötte, hogy hócsúszdát építsen nekünk. A teraszról indult és körbement a ház sarkánál. Az öcsémmel egész nap ott játszottunk, közben apa folyamatosan lapátolta és tömörítette hozzá a havat. Ez az egyik legszebb téli emlékem. © deluxe_polar_bear / Reddit
- 23 éves vagyok és házas. Óvodai asszisztensként dolgoztam. Volt a csoportomban egy nagyon félénk kisfiú, akinek egy barátja sem volt.
Mint később kiderült, árvaházból érkezett. Sokszor olvastam neki mesét, játszottam vele, sok időt töltöttünk együtt. A férjemmel elhatároztuk, hogy hazavisszük magunkhoz egy éjszakára. Ők is nagyon jó barátok lettek. A férjem egyszer csak azt mondta: “Fogadjuk örökbe ezt a fiút!” Most együtt játszanak az autókkal, hangoskodnak és nevetnek. Annyira boldog vagyok! © Overheard / Ideer - Kíváncsi gyerek voltam, apám pedig egy univerzális géniusz volt. Most 40 éves vagyok és még mindig így gondolom.
Ha valamilyen fizikával kapcsolatos vagy más kérdéssel fordultam hozzá, egy órával később már vagy 50 kérdésemre adott választ, de ami még fontosabb, hogy 10 új kérdéssel és azzal az égető vággyal mentem el, hogy mindennek utánajárjak. Bátorított és ösztönzött a megértésre. Azt akarta, hogy kutassak utána a dolgoknak, aminek az lett a következménye, hogy jóval többet tudok azoknál, akik Nintendoval játszottak, miközben én könyvtárba jártam. Csak úgy, a saját szórakoztatásomra. Ez megfizethetetlen. © 3770 / Reddit
- Apám egyedül nevelt fel. Mikor nyári táborban voltam, minden második nap hozott nekem valamilyen finomságot. A tábor végén értem jött, de fáradtnak tűnt. Az autóban azt mondta: “Egy meglepetés vár rád otthon.” Mikor bementem, le voltam nyűgözve! Megcserélte a szobáinkat (az enyém volt kisebb) és gyönyörűen felújította az enyémet. Kiderült, hogy munka után, éjszakánként tapétázott és rendezte el a bútorokat. A tábor ráadásul 3 órányira volt. Annyira boldog voltam! A mai napig nem tudom felfogni, hogyan volt képes erre. Sajnos már nem tudom elmondani neki, hogy mennyire szeretem.
- 17 évesen elmentem otthonról tanulni. Mindig, mikor visszamentem a szülővárosomba, apám kijött értem a vasútállomásra vagy a reptérre, akkor is, ha ezért 60 km-t kellett vezetnie. Néha éjszakai műszak után jött, nagyon fáradtan. Mondtam neki, hogy nem szükséges, tudok taxival vagy busszal is menni. De azt mondta: “Arra még rengeteg időd lesz később!”
Most nagyon beteg, meg vannak számlálva a napjai. Megérkeztem a városba és egyedül mentem haza. Beléptem a házba. Mikor apa meglátott, azt mondta: “Látod, drágám, nem tudtam elmenni érted.” Egész nap sírtam. © Overheard / Ideer - Apám orvos volt, hajnaltól este 10-ig dolgozott egy elég szegény környéken. Sem magára, sem a családjára nem jutott sok ideje, és nem keresett annyi pénzt, ami a kemény munkáját ellensúlyozhatta volna.
De arra hetente egyszer mindig szakított időt, hogy egy egész estén át videójátékozzon vagy flipperezzen velem. Ez a mi időnk volt, csakis kettőnké. Fáradt volt, küszködött a pénzzel és a magánéleti gondjaival, de soha nem hallottam panaszkodni. Egyszer sem azokban az években.
Apám egy csendes hős volt. Ott volt nekem, bármibe is került, és mosolygott, annak ellenére, hogy rengeteg problémával kellett szembenéznie. A maga szerény módján ő a legbátrabb férfi, akit valaha ismertem. Bárcsak akkoriban is tudtam volna, mennyire szerencsés vagyok. © sanktuaire / Reddit
- 5 éves koromban nagyon féltem a sötétben, mindig takaróval a fejemen aludtam. De így sokáig hánykolódtam az ágyban, mert a takaró alatt nem kaptam rendesen levegőt. Aztán apám kezdett betakarni lefekvéskor. A takaróból egy kapucnit formált a fejem köré, és azt mondta, ez egy titkos takarózási módszer, amitől minden szörnyeteg retteg. Még mindig emlékszem arra a nyugalomra, amit akkor éreztem, mikor apa így bugyolált be. © DeMarika / Pikabu
- 14-15 éves voltam, anyával egy romantikus vígjátékot néztünk. Apa átment a nappalin. Kérdeztem tőle: “Apa, te hiszel az első látásra szerelemben?” Megfordult és azt mondta: “Sosem hittem. Aztán anya megszült téged. És attól a pillanattól kezdve, ahogy rád néztem, jobban szerettelek, ahogy azt elképzelni tudtam. Szóval igen, most már hiszek.” Az azóta eltelt években a kapcsolatunk szinte megszűnt. De mindegy, hogy mi történt, hogy milyen rosszra fordultak a dolgok, ezt az emléket még mindig őrzöm. Egy olyan apa emlékét, aki szeretett engem. © hgielrehtaeh / Reddit
- Kb. 5 éves voltam, mikor apától kaptam egy plüssállatot, egy rózsaszín elefántot csíkos fülekkel. Nagyon izgatott, hogy miért van csíkos füle az elefántnak. Aztán apám kitalált egy történetet egy elefántról, akinek minden vágya az volt, hogy rózsaszín legyen. Mikor befestették, boldogan szaladgált a dzsungelben, lengette a rózsaszín füleit. De a festék még nem száradt meg teljesen, és az ágak, amik hozzértek, csíkokat hagytak a fülén. © Overheard / Ideer
- Apám 6 éves korom előtt meghalt. Röviddel azelőtt szülinapi ajándékot készített nekem. Egy fa padot, amit ő maga faragott ki. Megtervezte a mintáit, lefestette és beleégetett egy feliratot: “A kislányom 6 éves”. A pad még mindig ott van anya házánál. Nemrég rájöttem, hogy ez a pad már 30 éves. Mikor anyánál jártam, megnéztem, megsimogattam. Kedves számomra minden emlék, ami apámhoz kapcsolódik. Olyanok nekem, mint a drágakövek: néha előveszem őket, átnézegetem, majd óvatosan visszateszem őket. Egyszer fájt a fejem, és apám azt mondta: “A fájdalom olyan, mint egy cérna. El tudod kapni, ki tudod húzni a fejedből és golyót tudsz gyúrni belőle.” Úgy tett, mintha gyúrná a golyót, és azt mondta: “Lépésről lépésre elveszem a fájdalmadat.” És egy idő után a fájdalom eltűnt, apa pedig úgy tett, mintha eldobta volna a golyót. © TatyanaMongina / Pikabu
- 12 éves koromban a karácsonyi kívánságlistámra viccből ráírtam a folyékony nitrogént. Eljött a karácsony, apám kivitt az autóhoz, kinyitotta a csomagtartót, és egy 10 gallonos tartályban ott volt az LN2. A következő hetekben mindenféle dolgot lefagyasztottunk vele. Ez volt a legmenőbb dolog! © aeflash / Reddit
- Gyerekkoromban EKG vizsgálatra kellett mennem. Annyira féltem, hogy rosszul lettem. Apám félrehívott, és mint felnőtt a felnőttnek azt mondta, nyugodjak meg. Aztán elvitt egy cukrászdába, majd egy játékboltba, ahol vett nekem egy hatalmas teherautót. Ezután már boldogan szaladtam a kardiológiára. Aztán apám nem rólam vette le a ruhákat, hanem magáról, majd suttogott valamit az orvosnak, és azt mondta: “Látod, engem is megvizsgálnak és nem félek!” Aztán lefektetett és a mellkasomra tette az új teherautómat. A következő 10 percben mozdulatlanul feküdtem. Minden rendben volt. © Dilmurad Yuldashev
- Egész gyerekkoromban minden kalandos dolgot apám szervezett meg. Ő tanított meg úszni, síelni, korcsolyázni, biciklizni, sakkozni. És ez mindig jó móka volt. Ő járt el a szülői értekezletekre, és ő kísért el az iskolai kirándulásokra. A testvéremmel nagyon szerencsések voltunk, hogy ennyi figyelmet és szeretetet kaptunk gyerekkorunkban. Nagyon hiányzik. © Nadezhda
- 4-5. osztályos lehettem, mikor apa felébresztett és azt mondta, ma elmarad az iskola a nagy hó miatt, ami éjjel esett. Hagyott aludni, aztán mikor újból felébredtem, elkészítette nekem a csodálatos francia pirítósát, és egész nap játszott velem a hóban, forrócsokit ittunk és megnéztük Az ötödik elem című filmet. Később aztán megtudtam, hogy aznap nem is maradt el az iskola. Kanadában élünk, ott ha 3 méteres hó esik, akkor is azt mondják, hogy ásd ki magad és menj iskolába. Apám tudta ezt, csak azt akarta, hogy játszam egy jót a hóban. © AReallyHoopyFrood / Reddit
