Mikor a munkahelyünk lesz a második vagy akár az első számú otthonunk, a dolgok gyorsan összekuszálódnak. Számológépen próbálunk meg telefonálni, vagy akár összetévesztjük a buszon ülő utasokat a diákjainkkal. A következő történetek fáradt, kimerült emberekről szólnak, akik olyan furcsa dolgokat műveltek, hogy éppen itt az ideje szabadságra menniük!
- A város első hipermarketjét nyitottuk meg, még hétvégén is dolgoztam. A megnyitó után versenyt rendeztünk, hogy egy bizonyos idő alatt melyikünk tud több terméket lehúzni a pénztárnál. A férjem sokszor még éjszaka is felébredt, mert alvás közben őt tapogattam, mintha vonalkódot keresnék. Milyen boldogok voltunk, mikor megtudtuk, hogy én nyertem a versenyt! © Alina_Zarinina / YouTube
- Egy kemény hét után ki akartam mosni a zoknijaimat. Bedobtam őket a WC-be, és azon gondolkodtam, melyik gombot kell megnyomnom, hogy elindítsam a mosást. Aztán elkezdtek felmerülni bennem a kétségek… © EugeniaShevchenko-v4k / YouTube
- Egyik nap sokáig dolgoztunk. Az egyik kollégámnak a szőrös sapkája ott hevert a széken. Én meg megsimogattam, mintha macska lenne. © Anna-r6ch3y / YouTube
- A munkahelyén az egyik barátom belépett a liftbe, és érezte, hogy az emberek furán néznek rá. Erre azt mondta: “Van bérletem.” © LyudmilaSidnina-j6d / YouTube
- Egy kollégámat helyettesítettem, a reggeli műszakban volt 6 órám, a délutániban 5. Este már teljesen kimerült voltam, felszálltam a trolira, és a tanáros hangomon azt mondtam: “Jó estét! Kérem, üljenek le.” Rögtön leesett, hogy mit műveltem, úgyhogy behúzódtam az egyik sarokba, és próbáltam láthatatlanná válni. Minden megállónál valaki udvariasan azt mondta: “Leszállhatok?” vagy “Viszontlátásra!” Az új felszállók nem értették a helyzetet, de a régiek megállás nélkül vigyorogtak. Azt hiszem, segítettem nekik kicsit felvidulni a nap végén. © Tamara-j3u / YouTube
- Az utóbb 6 hónapban a férjem napi 16 órát dolgozott egyetlen szabadnap nélkül. Ma hazajött, néhány papírt a földre dobott, és azt mondta: “Megcsaltál. Kate nem az én lányom, itt van az apasági teszt eredménye!” Arra sem volt időm, hogy azt mondjam, nem is az én lányom. Hiszen örökbe fogadtuk. © Hidden Stories / VK
- Bankban voltam pénztáros, nagyon zsúfolt nap volt, mint mindig. Kb. 40 vagy még több ember várakozott a sorban, nekem éppen szünetem volt, de annyira fáradt voltam, hogy úgy döntöttem, még egy 30 perces szünetet kiveszek. A sorban állók ölni tudtak volna a tekintetükkel, ahogy nézték, hogy kimegyek. © Adagio-Lumpy / Reddit
- Mikor hajnali 4-kor hazaértem, bedugtam a bankkártyámat a kaputelefonba, és nem értettem, miért nem nyílik ki az ajtó. 40 percen át sírtam, hogy nem tudok hazajutni. Hálás vagyok annak a néninek, aki hajnali 5-kor lehozta sétálni a kutyáját. Ha ő nem lett volna, nem hiszem, hogy valaha rájövök, mi is történik. © Deya.Mi. / YouTube
- Szó szerint elküldtek a munkahelyemről, hogy menjek már szabadságra. A főnököm azt mondta, május közepe előtt ne merjek visszajönni. Minden feladatomat az első nap megcsináltam. Már a harmadik nap van és nekem ez igazi kínzás. Fizikailag pihentem. De fejben… Fogalmam sincs, mit kezdjek magammal. Barátokkal nem tudok találkozni, mert nincsenek. Őszintén nem tudom, mivel foglaljam le magam. Rá kellett jönnöm, hogy a munkán kívül nincs is életem. © admin / y-story
- Nagyon álmosan beszélgetést folytattam telefonon egyik reggel, miközben vártam, hogy kihűljön a kávém. Mikor vége lett a beszélgetésnek, a telefont beletettem a kávés csészébe. Kb. 15 másodpercbe telt, hogy rájöjjek, mit tettem. © HappySurfgirlXo / Reddit
- Egy műhelyben dolgoztam. Felvettük a rendeléseket és számlákat állítottunk ki a vevőknek, rajta a telefonszámukkal és a dátummal. Végeztem az egyik rendelléssel, és fel akartam hívni a vevőt. Az egyik kezemben volt a számla, a másikban a telefon.
Beírtam a telefonba a számla sorszámát, odatettem a számlát a fülemhez, és vártam. Kb. 1 percig vártam, majd elkezdtem panaszkodni, hogy valami baj van a vonallal, mert ki sem csörög. © Ntla_a / YouTube
- Sosem hittem volna, hogy tudok annyira fáradt lenni, hogy elkezdek munkahelyi kifejezéseket használni. Gyerekekkel dolgozom, és egyik nap, mikor a barátaimmal voltam, úgy szólítottam meg őket: “Gyerekek!” © KseniaYakovenko-m5u / YouTube
- Beszálltam egy taxiba, és azt mondtam: “Üdvözlöm! Kér szatyrot?” Nagyot nevettünk a sofőrrel, és egész úton a kereskedelemről beszélgettünk. Mikor kiszálltam, véletlenül azt mondtam: “Viszontlátásra, és térjen vissza hozzánk legközelebb is!” Hallottam, hogy a sofőr még utána is nevet. Akkoriban 12-14 órákat dolgoztam 3 hónapon át, egyetlen szabadnap nélkül. © KraPiv4eg / YouTube
- Egyszer egy számológéppel akartam telefonálni. Fogtam a kezemben, és nem értettem, miért nem veszik fel. Egy munkatársam ült velem szemben, megmutattam neki a számológépet, hogy jó telefonszámot ütöttem-e be. Következő hétfőn egy hét szabadságra mentem. © Innetalina-j5e / YouTube
- Egyszer szakácssapkában jöttem ki a munkahelyemről. Csak a buszmegállóban vettem észre, mikor az üvegben megláttam a saját tükörképemet. Odafelé két srác is jól megbámult, nagyon büszke voltam magamra. © ReginaNovoseletskaya-zh6k / YouTube