Mindannyiunknak vannak ilyen képei: rettenetes frizurák, ártatlan álmok és olyan pillanatok, melyeket örökre a szívünkben őrzünk.
Következik 15 őszinte és hihetetlenül nosztalgikus fotó, ami visszarepít minket abba az időbe, mikor a szénsavas üdítő csodaszámba ment, a tárcsás telefon pedig elérhetetlen álomnak. Készen állsz egy utazásra a régi, szép időkbe?
1. “Gyerekkoromban a nővéremmel saját együttesünk volt.”

2. “Mikor kamasz voltam, nap mint nap divatbűnöket követtem el.”

3. “Apa munkahelyén 1983-ban vagy 1984-ben. Akkoriban ez olyan volt, mint egy science fiction: apa megnyomta a gombokat, a gép pedig gépelt és kártyákat nyomtatott.”

4. “Teljesen kiöltözve és kisminkelve, feszülten várva az indulást a helyi emo koncertre 2006-ban.”

5. “A szüleim nem engedhették meg maguknak, hogy farsangi jelmezt vegyenek nekem, ezért összervarrtak két zoknit, és készítettek belőle egy símaszkot. Így lett belőlem Snoopy.”

6. “2001-ben apa irodájában. Sok estét töltöttem azzal, hogy a Diablo 2-vel játszottam.”

7. “A születésnapomon. 12-13 éves lehettem, nagyon menőn néztem ki. Szó szerint ezt a sapkát hordtam mindennap.”

8. “Én 28 évvel ezelőtt. Még anya kicsi fia vagyok, aki nem tapasztalta az életet, máris az első járművemen ülök. Apa motorja a háttérben. Még egy éves sem voltam.”

9. “A gyerekkori fotóm, olyan mint egy reklámhirdetés.”

10. “Életemben először ittam üdítőt. Az arcomról meg lehet mondani, hogy boldog voltam.”

11. “Nagyon imádtam a kozmetikázást. Ezt az arcmaszkot készítettem.”

12. “2000 környékén nem kevés időt töltöttem ezeknek a tüskéknek az elkészítésével.”

13. “Ez a fotó 1997-be repít vissza, mikor még volt nyelvpiercingem, aminek egy részét szendvicsevés közben lenyeltem.”

14. “A középiskola utolsó évében mindennap ezt a nadrágot hordtam. Azok voltak a szép idők!”

15. “Ez az egyetlen fotó rólam, amit apa a pénztárcájában hord.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.