Az emberek különbözőképpen lehetnek szerencsések. Ma olyanok történeteit ismerheted meg, akik azért mondhatják magukat szerencsésnek, mert családtagjaik segítségére, támogatására bármilyen helyzetben számíthatnak.
- Van egy család, ismerem őket, viszonylag csendes emberek, de nem mindig. A gyereküknek gondja volt az iskolában: bántalmazták, de ezzel sem az iskolapszichológus, sem a tanárok nem foglalkoztak. Bementek az iskolába, hogy beszéljenek az igazgatónővel, és udvariasan elmondták neki, hogy van egy probléma, amit csak közösen lehet megoldani. Az igazgató tagadta a bántalmazást, és azt mondta, “a gyerekek csak játszottak”. Ezután az apa higgadtan elvette az igazgatónő táskáját, kiszórta a tartalmát a padlóra, és akkorát rúgott bele, hogy az asztalon landolt. Az igazgatónő sokkot kapott, az apa pedig azt mondta neki, csak játszott vele úgy, ahogyan a gyerekek játszottak az ő gyerekével. A bántalmazás problémája meg lett oldva.
- A nagyapám volt az az ember, aki minden apróságtól el volt ámulva, amit kisgyerekként csináltam. Mindenki megdicsért, ha valami olyat tettem, de a nagyapám tényleg őszintén tudott mindennek örülni. Imádta minden rajzomat. Azóta 20 év telt el, és hála neki még mindig imádom a művészetet, festek és más dolgokat is készítek. És közben mindig az ő arca van előttem.
- Otthon az anyám, az apám, 3 macska és én mind együtt éltünk. Nagyon nehéz napom volt. Hazaértem a főiskoláról, megfogtam az egyik macskát, leültem vele az ágyamra, és azt dünnyögtem neki: “Nem tudom ezt már tovább csinálni.” Valamivel később az anyukám bejött a szobába, és ugyanezt a mondatot mondta, miközben ölébe vette a másik macskát. 30 perccel később bejött az apám, megfogta a harmadik macskát, és azt mondta: “Nem tudom ezt már tovább csinálni.” Ezt jelenti, hogy a családban megértitek egymást.
- A 13 éves fiamat bántalmazták az osztálytársai. A fiam nagyon kedves, meg sem próbált visszaütni. A feleségem és én nem tudtuk, hogy mit kezdjünk a helyzettel, mert a fiúnk megtiltotta, hogy közbeavatkozzunk. Egy héttel ezelőtt, amikor hazajött az iskolából, nagyon boldog volt. Azt mondta: “A fiúk ma bocsánatot kértek tőlem. Azt mondták, többé nem bántanak engem, és megkérték a húgomat, hogy többé ne bántsa őket.” Kiderült, hogy a lányom jól elkalapálta a vezetőjüket, és kiszúrta egy késsel a focilabdáját. A lányom 7 éves. Ezentúl nem merem megbüntetni…
- Nagyon nagy családunk van, de senki sem szeret főzni. Elhatároztuk, hogy rávesszük a nővérünket, hogy megtanulja. Meg is tette, de csak 6 hónapig élt még velünk, mert aztán férjhez ment. De nem adtuk fel! Minden vasárnap átmegyünk hozzájuk ebédre. A férje nagyon boldog. Legalábbis úgy gondoljuk.
- Súlyproblémáim vannak, és táplálkozási zavarban szenvedek. Erről nem is szeretek beszélni, utálom, ha erről kérdezgetnek. A rokonaim viszont imádják ezt a témát. A nővérem és én egy családi összejövetelen voltunk. Eleinte elég jól ment, aztán elkezdtek kérdezősködni: “Miért vagy ilyen soványka?”, “Valaha is fogsz majd rendesen enni?” Már a sírás kerülgetett. Fel akartam állni és elrohanni. Akkor a nővérem azt mondta: “Nem eszik eleget? Nézd csak meg ezt a tehenet…” És gyorsan témát váltott úgy, hogy senkinek fel se tűnt. Ezt nevezem én megértésnek.
- Az apám elment egy város melletti hotelbe valami munkaügyben. Miközben dolgozott, kiment, és mókusokat látott a parkban. Beszélt a biztonsági őrrel:
– Eljöhetek ide jövő héten? Csak meg akarom mutatni a mókusokat a lányomnak.
– Természetesen, jöhet, amikor csak szeretne. Mennyi idős a lánya?
– 22 éves.
Jó érzés tudni, hogy bár egy másik városban élek, férjem van és két munkahelyem, még mindig az ő kislánya vagyok, akinek meg akarja mutatni a mókusokat.
- 12 éves korom előtt apám és én gyakran veszekedtünk. Makacs és robbanékony természete volt. Az ilyen veszekedések után nagyon nehezen tudtam elaludni. De mikor apám bejött a szobámba este, úgy tettem, mintha aludnék. Felvett a takaróval együtt, leült velem a másik szobában, ringatott, simogatta a hajamat, bocsánatot kért, és elmondta, hogy szeret. Fél órán át tartott a karjában, majd visszatett az ágyamba. Sosem nyitottam ki a szememet. Ez az én titkom. Mindent megbocsátottam az apámnak.
- Én vagyok az első a fürdőszobában, és ő elkezd futni. Húzom a karját, megpróbálok elsőként bejutni, ő megpróbál kilökni. Beugrok a zuhanyzóba farmerben, pulcsiban. Ő megnyitja a csapot, a víz ömlik rám. Visszafutok a nappaliba. Ő bezárja az ajtót, és boldogan mondja: “Én mindig nyerek!” A lány 21 éves, az anya 47, és megint nyert.
- A nővérem 23 éves volt, már külön éltünk. Anyukámmal busszal jöttünk a bevásárlásból, mikor a nővérem sírva hívott fel. Kiabálva kérdeztem: “Mi történt? Nyugodj le, és mondd el! Mindjárt ott vagyok!” A többi utas rémülten nézett rám. Néhány perccel később kibökte, hogy “a hal meghalt…”, én meg kiabáltam, hogy “Úristen, mindjárt ott vagyok…”, és közben azt gondoltam, az ő hala meghalt, az én szívem meg majdnem megállt.
- Az öcsém este egy rajzfilmet nézett a tévében. Akartam neki szólni, hogy mossa meg a fogát, de végül én is elkezdtem nézni a rajzfilmet. Anyukám szólt, hogy ideje lefeküdni, mi meg dünnyögtük, hogy “Persze, persze…”, és tovább néztük a tévét. 15 perccel később anya beküldte apámat. Kértük, hogy hadd nézzük a tévét a reklámig. 30 perccel később anya bejött, és azt látta, hogy mindhárman fekszünk, és nézzük a rajzfilmet. Apa hagyta, hogy végignézzük. Az öcsém 10, én 23, apám 47 éves.
- Az anyukánk nagyon okos nő. Mindenki csodál minket a nővéremmel, hogy idegen nyelveket beszélünk, és jó háziasszonyok is vagyunk. De arról senkinek nincs még sejtése sem, hogy a mi visszafogott, elegáns anyukánk egyszer megtanított minket bort inni, villanykörtét lopni, kártyázni, hazudni (mikor megkért minket, a telefonba hazudtunk), fára mászni és hasonlókra.
- Amikor elkezdtek nőni a melleim, az anyukám elvitt egy fehérnemű üzletbe, és segített melltartót választani. Amikor el akartam kezdeni sminkelni magam, vettem egy kis készletet, és megkértem a barátnőmet, hogy magyarázza el az alapokat. Amikor borotválni akartam a lábamat, elmagyarázta, hogyan ne vágjam meg magamat. Amikor az osztálytársaim közül már mindenki elkezdett inni, a szüleim azt mondták, megértik, ha kicsit spiccesen jövök haza. Elmondták, hogy mennyi a túl sok, és megígértették velem, hogy apám számát gyorshívásra teszem vészhelyzet esetére.
- 20 éves voltam, és épp hazajöttem a főiskoláról. Nagyon szerettem volna dinnyét enni, de apám azt mondta, most még csak július eleje van, várjak két hetet augusztus 2-ig. Két héttel később már teljesen megfeledkeztem róla, átmentem egy barátomhoz, és késő estig ott voltam. Anyu felhívott, és azt mondta: “Gyere haza gyorsan, apád nem engedi, hogy bárki hozzányúljon a dinnyéhez, míg te haza nem érsz.”
