Ahogyan az embereknek az ételek vagy a színek tekintetében eltérő az ízlésük, úgy különbözik az is, hogy milyen mondatok idegesítik őket. Van, amit szívesen hallunk, van, amitől libabőrösek leszünk, és van, amitől úgy érezzük, rögtön felrobbanunk. Ez mindenkinél változó, lehet, hogy egy mondatra valaki felkapja a vizet, más pedig meg sem rezzen tőle.
Reddit felhasználók megosztották, hogy számukra mely mondatok a legidegesítőbbnek.
- Ezt mondják, hogy megvigasztaljanak, de csak még jobban elkeseredek miatta. © ares395 / reddit
- “A villám sosem csap kétszer ugyanoda.” De igen, csap. Ezért van a magas épületeken villámhárító. © rorrim_narret / reddit
- Nem mondat, de utálom, mikor azt mondják: “annak dacára, hogy…” © November_15th / reddit
- A fellengzős kifejezés, hogy “Gyere az irodámba.” © MerylSquirrel / reddit
- Az exem szokása volt ez. Olyanokat szokott mondani, hogy “Beszélnem kell veled valamiről, munka után hívlak.” És a munkaidőből még hátra volt vagy 8 óra. Egész nap stresszeljek, mert ő majd felhív munka után valami jelentéktelen dolog miatt? Miért ne hívhatna csak úgy, előzetes bejelentés nélkül? © djAMPnz / reddit
- Nem mondat, de ha azt mondják, hogy “férjecske”, attól teljesen kiakadok. © MattyScrant / reddit
- “Minden tisztelettel…” Ezt legtöbbször olyasvalami követi, ami sértő vagy kéretlen tanács. Mondanák inkább azt, hogy készüljek fel a tiszteletlenségre. © dusty-kat / reddit
- “30 dolog, ami sokkolta a világot. A 6.-at nem fogod elhinni!” © Banania78 / reddit
- Nem, nem kell. Te elmondhatod a véleményedet, és én megtehetem, hogy nem értek vele egyet, kritizálom, figyelmen kívül hagyom, leszólom vagy kiröhögöm. © Dahhhkness / reddit
- “Valamit ki kell találnod.” Általában olyan lehetetlen helyzetekben mondják, amit valaki más okozott, de nekem kell helyrehozni. © Washjockey / reddit