Sokunknak vannak olyan történetei, melyek egészen átlagosan kezdődnek, de aztán minden a feje tetejére áll és nehéz elhinni, hogy végül mi sül ki belőle. Érdekes és megdöbbentő sztorik következnek!
- Egy fiatal férfi lépett hozzám az utcán. Elkérte a telefonomat, hogy telefonálhasson. Kedvesnek tűnt, így odaadtam neki. Odébb ment, majd azonnal visszajött. Este meglepődve kaptam egy telefonhívást a “Pasimtól”.
Nekem nincs barátom, és a telefonomban sincs senki ilyen becenév alatt. Kiderült, hogy az a srác volt, akinek odaadtam a telefont. Elég szemtelen, de vicces volt. Holnap randizunk. © Caramel / VK
- 3 évvel ezelőtt találkoztam egy sráccal a koripályán. Külföldi volt, elkezdtünk találkozgatni. Aztán hazautazott a világ másik felére. Azóta ritkán látjuk egymást, de folyton telefonálunk és próbáljuk életben tartani a kapcsolatot, bár nem egyszerű.
Úgy döntöttem, meglepem a szülinapján. Megvettem a jegyet és elrepültem hozzá. Felhívtam a reptérről. Azt mondta: “Kate, én meg itt vagyok a te városodban! Téged akartalak meglepni!” © Caramel / VK - 8. osztályban nagyon beleestem egy lányba. Minden annyira kamaszosan édes volt, izgalmas, kicsit félelmetes és nagyon érzelmes. Nyilvánvaló volt, hogy tetszünk egymásnak, de úgy tettünk, mintha nem lenne semmi. Iskola után néha elmentünk sétálni, órák alatt pedig titkos üzeneteket váltottunk.
Egyik nap vettem a bátorságot, és írtam neki egy vallomást: “Te vagy a leggyönyörűbb. Le sem tudom rólad venni a szemem. Szeretlek.” Abban a pillanatban a tanár beszáguldott és dolgozatot iratott velünk. A lapok közé véletlenül betettem a szerelmes cetlit is. Délután a tanár magához hívott, és azt mondta: “Tudom, hogy nagyon romantikus korban vagy most, de inkább az osztálytársaid iránt érdeklődj. Én akár az anyád is lehetnék.”
Azzal folytatta: “Tiszteletben tartom az érzéseidet, de őszintén szólva, ezek után nem tudom megfelelően értékelni a munkádat. Mit szólnál ahhoz, ha adnék egy jó jegyet, és te többé nem írnál nekem ilyen üzenetet?” © SHCogwarts / VK - Egyik nap egy zajos baráti társaságban voltam, és megpróbáltam lenyűgözni egy fickót. Flörtölve mondom neki: “Antony, ne aggódj, azoknak a nevére nem emlékszem, akik nem érdekelnek.”
A srác ridegen válaszolta: “Nem Antonynak hívnak. A nevem Sam.”
Hát ez nem jött be. © emigrantsdiary / Threads
- Az önértékelésem 15 évesen. Miniszoknya volt rajtam.
Srác: “Sportolsz?”
Én: “Igen. Honnan tudtad?”
Srác: “Izmos a vádlid.”
Ezután a bók után 35 éves koromig csak nadrágban jártam. Még mindig zavar, ha valaki mond valamit a lábamról. Az a srác nem mondott se jót, se rosszat, csak kijelentett egy tényt. Így kezeltem. © ludacava / Threads - Az öcsém rengeteget stoppol. Az alaszkai Valdezbe akart eljutni, hogy lefusson egy félmaratont, aztán stoppal tovább menjen a szüleim házába Fairbanksbe. Seattle közelében egy nő vette fel.
Beszélgettek, az öcsém elmesélte neki, hogyan biciklizett el Alaszkából Argentínába. A nő azt mondta, az egyik szomszédja fia is ugyanezt csinálta. Kiderült, hogy ő a szüleink közvetlen szomszédja. © discreet1 / Reddit - Az első napom volt az új munkahelyemen. Odamentem egy sráchoz, és bemutatkoztam. Azt mondta: “Nincs felesleges időm az ilyesmikre” – majd adott nekem néhány fura feladatot. Kb. 1 órája dolgoztam rajtuk, mikor csörgött a telefonom. Az új munkahelyemről hívtak. A srác a telefonban azt mondta: “Tisztában vagy vele, hogy ez az első napod?” Mondtam, hogy igen, itt vagyok, és David adott is pár feladatot. Erre azt felelte: “Milyen David?” Kiderült, hogy egy vadidegen fickó osztotta ki nekem a parancsot, hogy mit csináljak, én meg át sem gondoltam. Jót nevettünk rajta. © Ismeretlen szerző / Reddit
- A 20-as éveim elején jártam, munkát kerestem. Elmentem egy állásinterjúra, de a fickó nem tudta, hogy megyek. Morcosan invitált be az irodájába, és elkezdett kérdéseket feltenni. Sok interjún voltam már, nem voltam abban a hangulatban, hogy valaki ennyire éreztesse velem, hogy nemkívánatos személy vagyok.
Megkérdezte, miért akarok ott dolgozni, én meg azt feleltem: “Szeretek segíteni az embereknek.” Erre azt mondta: “Ez nem igaz.” Meglepődtem, arra gondoltam, ezzel sehova sem jutunk. Az interjú hátralévő része formalitás volt, szarkasztikusan úgy köszöntem el: “Elnézést a zavarásért.”
Hazamentem, rosszul éreztem magam. Aztán kaptam egy hangüzenetet, amiben azt kérdezték, miért nem mentem interjúra. Azt mondták, ha még mindig érdekel az állás, hívjam fel őket. Összehasonlítottam a telefonszámot, a cég nevét, és kiderült, hogy rossz emeletre mentem. Besétáltam egy random céghez és interjúztam. Egyik állást sem kaptam meg. © adverb_adjective / Reddit - Kb. 10 évvel ezelőtt, mikor még iskolába jártam, egy tengerparti táborban nyaraltam, ahol találkoztam az első szerelmemmel. Azóta sokszor próbáltam megtalálni őt, de nem sikerült.
Nemrég összeköltöztem egy sráccal, és tudjátok, ki a testvére? Az én első szerelmem. Kiderült, hogy ő is sokszor próbált megtalálni engem. És most, 10 év után találkoztunk. Csak neki ott a felesége, nekem meg az öccse. © Overheard / Ideer
- Az életem igencsak fordulatos, a férjem mindig azzal viccel, hogy olyan vagyok, mint Forrest Gump. Az utolsó eset a legjobb barátnőmmel történt. 6 éves korunk óta a legjobb barátnők vagyunk, mindent együtt csinálunk. Mikor 17 évvel ezelőtt elköltöztem egy másik országba, a reptéren sírt, és azt mondta, többé sosem fogjuk látni egymást.
Megszakadt köztünk a kapcsolat. Neki nem volt internete, se telefonja, próbáltam megtalálni a közösségi oldalakon, de sikertelenül. Néhány évvel később a bátyja írt nekem. Kiderült, hogy a barátnőm is mindvégig próbált megtalálni engem. Megadta a számát, és újra elkezdtünk beszélgetni. Viccesen mondtam neki, hogy adja be a vízumkérelmet. Azt felelte: “Tyúkokat tartok, ki fogja etetni őket?”
Ahogy telt az idő, meggondolta magát. Én töltöttem ki a kérelmet neki, de meg is feledkeztem róla. Aztán egyszer anya szólt, hogy valaki keresett. Visszahívtam, és megtudtam, hogy megkapta a vízumot. Boldogok voltunk, hogy újra találkozhattunk. Sok nehézség után végre együtt voltunk a reptéren. 15 éven át nem láttuk egymást. Csak öleltük egymást és sírtunk. © Elena Ledoux / Quora - Megrendeltünk egy átverést az egyik barátunknak. Színészekkel, nagyon komoly volt. A forgatókönyv szerint a barátom házában vagyunk, mikor megérkezik a rendőrség. Hirtelen megjelennek, és megbilincselik a barátunkat. De a barátunk ezt egyetlen szó nélkül tűrte, egy kérdést sem tett fel, még a színészek is meg voltak döbbenve. Én kiabáltam rá: “Andy, miért tartóztatnak le?!” Ő könnyes szemekkel azt mondta: “Nem szándékosan tettem… Hívjátok fel a szüleimet, ők majd mindent elmondanak.”
A liftben aztán sírva fakadt. Akkor elmondtuk neki, hogy ez csak egy átverés volt. Andy ezután nem állt szóba velünk. Sosem tudtuk meg, mi az, amit “nem szándékosan” tett. © Chamber 6 / VK - A könyvtárba mentem, hogy ellógjak pár óráról. Levettem egy régi, filozófiai könyvet a polcról. Kinyitottam, rengeteg kézzel írt jegyzet volt a lapjain. Valaki egyértelműen egyetértett, néhol vitatkozott és viccelődött a szerzővel, néhol csak megosztotta a saját gondolatait. Olyan volt, mint egyfajta párbeszéd.
Már nem is a könyvet olvastam, hanem ezeket a megjegyzéseket, teljesen belemerültem. Elkezdtem én is válaszolgatni rá, leírni a saját gondolataimat. Hetekkel később láttam, hogy az illető új jegyzeteket írt a könyvbe. Egyfajta titkos kommunikáció lett ez köztünk, a könyvön keresztül.
Eltelt egy év. Elmentem a könyvtárba. Ott volt egy lány, kezében azzal a könyvvel, és mosolygott. Azt mondta: “Te vagy a zöld tollas?” Bólogattam. Azt mondta: “Én meg a fekete tollas.” Ültünk egymás mellett, pár órán át beszélgettünk, és rájöttünk, hogy tulajdonképpen már egy éve barátok voltunk, csak nem tudtuk, hogyan néz ki a másik. © SHCogwarts / VK
