Napjainkban, mikor szinte minden a sikerről és az anyagi javakról szól, a család értéke még inkább felbecsülhetetlen, mint korábban. A család az, ami alapot ad nekünk, megingathatatlan szeretetet, támogatást és a valahova tartozás érzését. Szívmelengető történetek következnek – köztük meghatók és szórakoztatók is.
- Nagyapám csak 45 éves volt, mikor meghalt. Nagyanyámnak összetört a szíve. Mikor múlt héten meghalt, átnéztem a holmiját, és az egyik fiókban egy régi naplót találtam. Az első oldala egy levél volt a nagyapámtól, a többi oldalt nagyanyám írta tele: nagyapám halálának évfordulóján minden évben lejegyzett valamit, pl. “Minden nap hiányzol.” De voltak hosszabbak is, emlékek és beszámolók, pl. “A kert végre úgy virágba borult, ahogy te szeretted.” vagy “Az unokánk nevetése pont olyan, mint a tiéd.” De a szívem majdnem megállt, mikor az utolsó oldalra értem. Egy rövid jegyzet állt ott: “Hamarosan, szerelmem.”
30 évet várt arra, hogy újra együtt lehessenek. Tartottam a kezemben a naplót, és nem bírtam abbahagyni a sírást. Olyan szerelem volt köztük, amit csak a filmekben látni. Szilárd, megingathatatlan, örök. Az a szerelem, ami megtanít arra, mit jelent az örökké. - A feleségem fel akart mászni egy fára a házunk előtt, hogy karácsonyi égősort tegyen fel, de a gyerekünk sírt és könyörgött neki, hogy ne tegye, mert meg fog sérülni. Nagyon szép pillanat volt, ami megmutatta, mennyire szereti az anyukáját. Inkább azt javasolta, én másszak fel az anyja helyett. © HenpeckedHal/ Twitter
- Kamaszként sok problémám volt az önbizalmammal. Egyik nap néztem magam a tükörben, nem tudtam visszatartani a könnyeimet, és azt kérdeztem: “Miért vagyok ennyire csúnya?! Miért nem vagyok olyan szép, mint a nővérem?” Apa éppen a szobám előtt ment el, meghallott, és azt suttogta az ajtón át: “Drága kislányom, végre eljött az idő, hogy elmondjam neked, hogy mikor anyukád szült, véletlenül rossz címre küldtem a lehengerlően jó külsőmet. De ne aggódj, még megvan a recept!”
Meglepődve bámultam rá: “A recept?” Vigyorogva mondta: “Igen! Mikor 18 éves leszel, elcserélhetjük valami még jobbra, például egy olyan elbűvölő személyiségre, amitől senki nem fogja észrevenni azt, amit te “csúnyának” tartasz. Bízz bennem, ez sokkal jobb ajánlat.”
Legalább abbahagytam a sírást és már nevettem. Apa kacsintott és hozzátette: “Addig pedig ez az arcod marad, ami egész jó, ha engem kérdezel.” - 8 éves: “Már nem akarok emeletes ágyat.”
Én: “Miért nem?”
8 éves: “Mi van, ha a bátyám leesik és összenyom?”
Én: “Az nem történhet meg.”
8 éves: “Biztos? Elég nagydarab bunkó.” © UnfilteredMama/ Twitter
- Kiskoromban, mikor valami butaságot csináltam, apám azt szokta mondani: “Ne legyél már fél penny!” Ez azt jelentette, legyek okosabb, mint fél penny, ami nem sokat ért már akkor sem. Azon kaptam magam, hogy én is ezt mondom a gyerekeimnek, és tudom, hogy apának is az apukája szokta mondani. © zerbey/ Reddit
- A feleségem nagybátyja (akinek a farmján házasodtunk össze), az esküvői szertartáson felállt, mikor azt kérdezték, van-e valakinek mondanivalója. A fia (aki vőfély volt) rákiabált, hogy azonnal üljön le. Megtette. Kb. 12 másodperc múlva újra felállt és közbeszólt. Azért tette, mert egy rohadt nagy vihar közeledett, hamarosan mindent felkapott és félbeszakította a szertartást. A feleségem még be tudott futni, mielőtt teljesen elázott volna. De másnak nem sikerült. Odabent házasodtunk össze végül. © nutrap/ Reddit
- A két éves gyerekem abban a korszakban van, hogy véletlenszerűen mond szavakat, néha mondatokat. Egyik nap odajött mögém, miközben a ruhákat hajtogattam, megfogta a lábamat, és azt mondta. “Szeretlek.” Elolvadtam tőle! © doej0/ Reddit
- Barátokkal ebédeltem, és megláttam a férjemet az étteremben. Már éppen szólni akartam neki, de láttam, hogy nagyon bámulja a telefonját, ezért elkezdtem figyelni. Mosolygott és gépelt. Aztán csipogott a telefonom. Ő küldött egy videót egy kutyáról, aki egy slaggal birkózik. Ez a szerelem. © Parkerlawyer / Twitter
- Anyukámnak 15 éve van Alzheimer-kórja. Nem emlékszik a nevünkre, de mindig, mikor meglát, elmondja, hogy szeret és hogy az övé vagyok. © RosaP_LA / Twitter
- Mikor a nagymamám meghalt, azt álmodtam, hogy odajött hozzám, és azt mondta, ha bármikor meglátok egy sárga pillangót, tudjam, hogy ő figyel és vigyáz rám. Sok éve figyelem a pillangókat. © Ktjaym / Twitter
- Anyámnál 32 évesen egy ritka típusú rákbetegséget állapítottak meg. Az orvosok 6-12 hónapot jósoltak neki. Még most sem tudják, hogyan lehetséges, de sikerült túlélnie. Egész életemben tudtam, hogy anyának rákja volt, mikor még kicsi voltam, de most, 27 évesen teljesen döbbenetes számomra, hogy alig valamivel volt idősebb, mint én, mikor ilyen halálos ítéletet kapott.
Anya halála után apa mesélte, hogy anya felsorolta, milyen tulajdonságokat keressen majd abban a nőben, akivel utána lesz, hogy a halála után is jó anyukánk legyen. El sem tudom képzelni, ez milyen érzés lehetett neki. © spacecasedilla / Reddit - Megkértem nagyapámat, hogy vigyen ki a reptérre, de aztán rosszul éreztem magam ettől (ő nem szeret sötétben vezetni), ezért inkább autót rendeltem. Mondtam ezt nagyanyámnak, aki elmondta, hogy nagyapám már nagyon várta, hogy kivihessen. Lemondtam az autót, hogy el tudjon vinni! © L_ren27 / Twitter