12 sztárpár nagy korkülönbséggel, akik a közösségi médiát tűzbe hozták

0

Hollywood régóta az a hely, ahol a furcsábbnál furcsább párkapcsolatok virágoznak. Velük kapcsolatban pedig az egyik legérdekesebb dolog, ami felkelti az emberek figyelmét, a nagy korkülönbség. Bár sokak szerint a kor mit sem számít a szerelemben, ezek a kapcsolatok gyakori témák. A következőkben olyan híres hollywoodi párokat láthatsz, akik között a korkülönbség az elmúlt években címlap téma volt.

1. Jeff Goldblum és Emilie Livingston – 30 év

A sportoló és a Jurassic World: Világuralom sztárja 2011-ben ismerkedtek meg egymással. 2014. júliusában eljegyezték egymást, és még abban az évben, november 8-án össze is házasodtak az ikonikus, Los Angeles-i Chateau Marmont hotelben. Livingstonnak ez volt az első házassága, Goldblumnak pedig a harmadik (korábbi feleségei Patricia Gaul és Geena Davis). A párnak azóta két gyermeke született.

2. Harrison Ford és Calista Flockhart – 22 év

Először a 2002-es Golden Globe-díj-átadón találkoztak. Akkor Ford 60, Flockhart pedig 38 éves volt. 7,5 éven át jártak, míg Ford Valentin napon megkérte kedvese kezét 2009-ben. Még ugyanabban az évben Santa Fében házasodtak össze. Azóta egy örökbefogadott fiú szülei.

3. Sam Taylor-Johnson és Aaron Taylor-Johnson – 23 év

2009-ben jelentették be az eljegyzésüket, annak ellenére, hogy 23 év volt köztük a korkülönbség. A John Lennon: A fiatal évek című film forgatásán ismerkedtek meg, ahol Sam ült a rendezői székben. Aaron 2014-ben, a Men’s Health magazinnak adott interjújában így beszélt a korkülönbségről: “Annyira fiatal, gyönyörű lelke van, hogy arról fogalmatok sincs.”

4. Hilarie Burton és Jeffrey Dean Morgan – 16 év

A Tuti gimi színésznőjét és a The Walking Dead sztárját Jensen Ackles mutatta be egymásnak 2009-ben. Fiuk, Gas 2010-ben született meg, lányuk, Virginia 2018-ban. Mikor 10 éve voltak együtt, a rajongók legnagyobb meglepetésére egy szűk körű ceremónián összeházasodtak 2019 októberében.

5. Steven Tyler és Aimee Preston – 39 év

Preston Tyler személyi asszisztense volt, mielőtt kapcsolatukat 2016-ban nyilvánosságra hozták. Érdekesség, hogy Preston dolgozott Victoria Beckhamnek is.

6. Nicolas Cage és Riko Shibata – 31 év

A színész Japánban ismerte meg feleségét. Kapcsolatukat 2020 januárjában hozták nyilvánosságra. Nicolas egy videóhívás során kérte meg Shibata kezét, és FedEx-szel küldte el neki a jegygyűrűt. Las Vegasban házasodtak össze 2021. február 16-án. 2022 szeptemberében született meg lányuk, August Francesca.

7. Ronnie Wood és Sally Humphreys – 31 év

A Rolling Stones gitárosa, Ronnie Wood 2012-ben vette feleségül a nála 31 évvel fiatalabb Sally Humphreyst. A párnak ikerlányai születtek még Ronnie 69. születésnapja előtt. A köztük lévő korkülönbségről Humphreys így beszélt: “Jobban örülnék, ha nem lenne, de van. Talán a lelkemben én egy kicsit idősebb vagyok, ő meg kicsit fiatalabb.”

8. John Stamos és Caitlin McHugh – 23 év

2015-ben kezdtek randizni, miután együtt dolgoztak az Esküdt ellenségek: Különleges ügyosztály című sorozat egyik epizódjában. Stamos kérdezett valamit McHugh kedvenc helyéről, Disneylandről. A pár első gyermeke, Billy 2018-ban jött világra. Stamos azt posztolta: “Mostantól a legjobb részem örökre a feleségem és a fiam lesz.”

9. George Clooney és Amal Clooney – 17 év

2013-ban ismerkedtek meg, és ahogyan Clooney egy interjúban elmesélte: “Azt gondoltam róla, hogy gyönyörű, vicces és nyilvánvalóan okos.” Viccesen hozzáfűzte, hogy Amal valószínűleg azt gondolta róla, hogy öreg. 2014-ben házasodtak össze, ikergyermekeik Alexander és Ella.

10. Mel Gibson és Rosalind Ross – 35 év

2014 óta vannak együtt, egy közös gyermekük született. A köztük lévő nagy korkülönbség miatt rengeteg kritikát kaptak.
Gibson azonban azt mondta egy interjúban: “A kapcsolatokat tekintve az életkor csak egy szám. Ő felnőtt ember és jól kijövünk. Okozhat problémát, és vannak, akiket aggaszt ez a dolog, de nagyon jól működik. Ő tényleg nagyon különleges ember.”

11. Ryan Seacrest és Aubrey Paige Petcosky – 23 év

A tévés és rádiós műsorvezető, Ryan Seacrest 2021 óta van együtt az influenszer és modell Petcoskyval. A férfi akkoriban 47 a modell pedig 24 éves volt, így a köztük lévő korkülönbség nem maradt észrevétlen. Bár a pár a nyilvánosság véleményéről nem szokott nyilatkozni, úgy tűnt, nagyon támogatják egymást. Kapcsolatuk gyakran ellentmondásos volt és témát szolgáltatott a rajongóknak.
2024 áprilisában végül szakítottak.

12. Alexandra Daddario és Andrew Form – 17 év

A Baywatch sztárja, Daddario 2021 óta él romantikus kapcsolatban a producer Formmal. A nő 35, a férfi 52 éves, így a köztük lévő korkülönbség kíváncsiskodásra adott okot.

Bár a nagy korkülönbség néha kihívást jelent, ezek a párok kölcsönös tisztelettel, azonos értékrenddel és egymás iránti elköteleződéssel bizonyítják, hogy a szerelem független az életkortól.

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét