A balra húzások, a végtelen számú első randik és a kínos beszélgetések korszakában találni valakit, akitől a szíved hevesebben ver, olyan, mint egy valódi csoda. Mikor végre megtalálod ezt az embert, legszívesebben világgá kürtölnéd. Aki tudja, hogyan nevettessen meg, mikor sírsz, vagy apró üzenetekkel lep meg, mikor nem is számítasz rá. A következő 12 történet ilyen társakról szól!
- A betegségem úgy lángolt fel, hogy még zuhanyozni sem tudtam egyedül. Erre ő bejött velem a zuhany alá, megmosdatott, megmosta a hajam, és semmit nem várt viszonzásul. Mikor már állni is nehezemre esett, leült velem a földre és tartott. © pidgeoncore / Reddit
- Lájkoltam egy csokis croissant képét Instagramon, amit a helyi pékség osztott meg az oldalán. Ekkor jöttem rá, hogy ő egy különleges férfi. Ugyanis egy órával később kopogtak az ajtón, ott állt ő, kezében a friss, csokis croissant-tal. Látta a lájkomat, és még édesebbé akarta tenni a napomat, ezért vette nekem hazafelé jövet.
- Miután anya meghalt, mondtam a férjemnek, hogy mindig ő szokta befonni a hajamat, még a 20-as éveimben is, mert én sosem tudtam megtanulni. Egy héttel később megkérdezte, befonja-e a hajamat. Titokban YouTube-on nézett videókat róla.
- Mondtam a férjemnek, hogy nehéz napom volt. Hazajöttem, forró fürdővel és a kedvenc nasimmal várt.
- Nálam vacsoráztunk, mikor óriási zajra lettünk figyelmesek. Gyerekek petárdáztak. Gondolkodás nélkül átölelt, ösztönösen óvni akart, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog. Nem hezitált, őszintén ez jött belőle. Abban a pillanatban tudtam, hogy ő lesz a férjem.
- Ő mindig beismeri a hibáját, tud bocsánatot kérni, és elismeri, ha nem volt igaza. Én is próbálok így tenni, ha vitatkozunk, azt mondom: “Sajnálom, ésszerűtlen voltam, kezdjük elölről.”
Lényegében mindketten jók vagyunk a beismerésben, elismerjük a saját magunk hibáit és gyenge pontjait. Ritka ilyen párt találni. Ráadásul szívből tud nevetni, fantasztikus humora van, és bár ő nem így gondolja, de csodálatos nő. © Mykneeisbig / Reddit
- Véletlenszerűen dúdolni szoktam magamban különböző dallamokat, miközben mindenfélét csinálok. 60-70%-os találati aránnyal kitalálja. Aranyos, mikor nagyon próbálkozik és utána annyira örül.
Senki sem ért meg úgy, mint ő. Tizenévesen házasodtunk össze, most lesz a 14. házassági évfordulónk. © pds_king21 / Reddit
- A férjem őszintén érdeklődik minden iránt, amit csinálok. Mikor három különböző üzletbe is berángattam magammal, hogy megtaláljam a legjobb szempillaspirált, megkérdezte, mi teszi ezt annyira különlegessé, aztán elkezdett utánaolvasni.
Említettem neki, hogy a szoptatástól berepedezett a mellbimbóm és egy bizonyos ajakápoló tapasz segített rajta. Rögtön elkezdett utánaolvasni a lehetséges kezelési módszereknek. És nem azért teszi, hogy megmutassa, ő mekkora szakértője minden témának, csak minden érdekli, ami velem kapcsolatos.
Mikor terhes lettem, elkezdett naponta üzeneteket küldeni nekem. Még mindig őrzöm őket. A lányunk már 3 éves. © eraser_dust / Reddit
- Ágyba hozza a kávét. Minden egyes reggel. 8 éve vagyunk együtt, és ez idő alatt én mindössze kétszer csináltam kávét. Már ott tartok, hogy kezdem elfelejteni, hogyan működik a kávégép.
Ha korábban kel, mint én, megvárja, míg felébredek, és akkor hozza a gőzölgő kávét az ágyba.
Ha veszekedtünk, behozza a kávét, majd kimegy a szobából. Imádom a reggeleket! © SpicyYellowBanana / Reddit - Titokban mindig megjegyezte, hogy milyen zenékre mondom, hogy tetszenek. Aztán egy év múlva készített nekem egy listát ezekből a dalokból. Egész este ezeket a zenéket hallgattuk, közben szusit ettünk az épület tetején. Egyike volt a varázslatos pillanatainknak.
- Más-más városban éltünk, de minden este beszéltünk telefonon. Tudta, hogy milyen nehezen alszom el, ezért – még mikor kimerült is volt –, mindig elénekelte nekem a kedvenc gyerekkori altatódalomat, amit anyukám szokott énekelni nekem. Ez volt a legkedvesebb dolog, és kissé elviselhetőbbé tette a köztünk lévő távolságot.
- Az első közös nyaralásunk életem legrosszabbja volt. Minden reggel órákra eltűnt anélkül, hogy szólt volna róla. Dühös lettem, már elkezdtem tervezni a szakító beszédemet. Éppen, mikor szabadjára engedtem volna a dühömet, meglepett egy gyöngy nyaklánccal. Minden egyes gyöngyszemét ő maga gyűjtötte azokon a korai reggeleken.