Bébiszitternek lenni nem egy átlagos munka. Az örömei mellett néha előfordulhatnak egészen vad helyzetek is. Ki lehet jelenteni, hogy a bébiszitterek már mindent láttak.
- Egy családnál dolgoztam, ahol 3 kisfiúra vigyáztam. A legkisebb mindig azt akarta, hogy vigyem a hátamon vagy vegyem a nyakamba. Imádta! Egyik nap a nagyobbik fiút vártuk az iskola előtt. Több száz gyerek, szülők, tanárok voltak ott. A kicsi a hátamon volt, és azt kiabálta: “Fel! Fel!” Azt akarta, hogy vegyem a nyakamba. Nem vettem észre, hogy a cipője tépőzárja összeragadt a ruhámmal. Ahogy akartam felemelni a nyakamba, a ruhám is felcsúszott vele. Az egész fenekem kilógott mindenki szeme láttára. Volt rajtam bugyi, de az nem takart el mindent. Pánikba estem, elkezdtem körözni, mint valami őrült nő, próbáltam lefelé rángatni a ruhámat és közben nem elejteni a gyereket. Végül egy anyuka odaszaladt, és segített lehúzni a ruhámat. Mikor a ruha végre újra takarta a túlméretes hátsómat, láttam, hogy az apuka éppen akkor ment hazafelé munkából, és szemtanúja volt az előadásomnak. © ieattoomuchnutella / Reddit
- Első napom volt a munkában, és véletlenül megolvasztottam a mellszívó alkatrészeit. Fertőtleníteni akartam őket forró vízben a tűzhelyen, ez még a ‘80-as években volt. Beleraktam a részeket a forrásban lévő vízbe, és megfeledkeztem róluk, kivittem a babát sétálni.
Szerencsére az anya az otthoni irodájukban dolgozott, és megszólalt a tűzjelző, így megoldotta a dolgot. Mikor hazaértem, az egész házban égett műanyag szag volt, biztos voltam benne, hogy ki fognak rúgni. Végül 12 évig dolgoztam annál a családnál, és mindig jót nevettünk ezen az eseten. © -doulalife- / Reddit - A gyerekeknek volt egy játszószobájuk a folyosó végén. A lámpa kiégett a szobában, este volt már, tiszta sötét. Megkértem a 4 éves gyereket, hogy valamit tegyen odébb a szobájában, mire hisztérikusan sírni kezdett, hogy egy boszorkány van a szobában. Én voltam a felnőtt (igazából még csak tinédzser voltam), így végigmentem a folyosón, hogy a szobában eltegyem a játékot.
A szoba iszonyú félelmetes volt. Amint jöttem kifelé, a gyerek a fejem fölé mutatott, és azt kiabálta: “A boszorkány mögötted van! El fog kapni!” Még életemben nem futottam olyan gyorsan. © This_Conversation943 / Reddit - Egy nagyon gazdag család volt 2 kislánnyal. Bébiszittert kerestek kb. heti 30 óra munkával hétfőtől péntekig évi 50.000 dollár fizetéssel. A feladatok közé tartozott a gyerekek fuvarozása, iskolán kívüli tevékenységek lebonyolítása, vacsora készítése, házi feladat elkészítésének ellenőrzése, sakk-korrepetálás. Az interjú során kérdeztem őket az előző bébiszitterről. Azt mondták, 3 évig volt velük, és akkor ment el, mikor lediplomázott a jogi egyetemen. Jól hangzik, igaz?
Aztán elmondták, hogy havonta 2 héten át náluk kellene laknom, és elvinni a lányokat iskolába meg a szülőket dolgozni. De ne aggódjak, nagyon kényelmes a kanapéjuk… Ezután az interjú hamar véget ért. Amint hazaértem, küldtem nekik egy emailt, amiben lemondtam a munkát. © lindasek / Reddit
- Egy 3,5 éves gyerekre vigyáztam, délután aludt és leszoktató pelenkát viselt a balesetek elkerülése érdekében. Egyik délután a szokásosnál tovább aludt, bementem megnézni. Teljes káoszt fogadott. Megpróbált magának pelenkát cserélni. Kakis kéznyomok és nedves törlőkendők voltak szó szerint mindenhol.
Közben kifáradt, és kakisan bemászott az ágyba. Fogalmam sincs, hogyan tudta mindezt ilyen csendben csinálni, mert egy pisszenést sem hallottam a szobájából. Megfürdettem, aztán leültettem mesét nézni, amíg én kitakarítottam a szobát és lepucoltam a falakat. Az anyuka nagyon kellemetlenül érezte magát, heteken át bocsánatot kért. © missuspeanutbrittle / Reddit - Rávettek, hogy vigyázzak a szomszéd 2 gyerekére. Az udvaruk elég rendetlen volt, de nem foglalkoztam vele. A házukban még sosem jártam korábban.
Gyűjtögetők voltak. A kupacok a plafonig értek, csak a közöttük lévő ösvényeken lehetett közlekedni a házban. Végre találtam egy széket, lepakoltam róla. Megtisztítottam egy kb. 1 méteres területet, és találtam néhány játékot. Szó szerint azon a széken ültem 4 órán át, míg a két gyerek az 1 méteres helyen játszott.
Nagyon fiatal voltam, a szüleimnek sem beszéltem erről. Az 1980-as évek elején volt, nem sokkal később a szomszédok elköltöztek. Remélem, a gyerekeknek jó sorsuk volt. © 00Lisa00 / Reddit - Az első hely, ahol dolgoztam, egy egyedülálló anyánál volt. Csípőműtétje volt, sántikálva járkált. A 3 éves gyereke utánozta a járását, és elkezdte húzni a lábát. Tudtam, hogy nincs semmi baja, ezért viccet csináltunk belőle, hogy olyan, mint egy öregember.
Aztán este jött érte az apukája, és gondoltam, hogy folytatni fogja a sántikálást. Az anyuka felhívott, hogy megsérült-e a gyerek. Mondtam neki, hogy nem tudok róla, de láttam, hogy úgy tesz, mintha fájna a lába, mert őt utánozza. Erre az anya kiakadt: “Elvárom, hogy az ilyen dolgokról számolj be nekem!” Úgy látszik, mindig be kellett volna jelentenem, ha egy 3 éves játszik… © vanessa8172 / Reddit
- Mindig, mikor bébiszitterkedtem, lépéseket hallottam az emeletről, kopogást és ajtóbecsapódást. Néha játékok is tönkrementek. Nem tulajdonítottam ennek túl nagy jelentőséget, de mikor ilyesmi történt, a kutya mindig felfigyelt rá és izgatott lett.
Végül úgy döntöttem, megkérdezem a szülőket, persze nem akartam, hogy furának tartsanak. Aztán az apa teljes nyugalomban azt felelte: “Ez csak Earl. Barátságos. Ha megkéred, hogy hagyja abba, akkor abba fogja hagyni.” © kittenforest / Reddit - Egy anyuka szólt, hogy sürgősen szüksége lenne rám. Egyedülálló, 3 fia van. Mondtam neki, hogy meg tudom oldani, de ez volt az utolsó estém, mielőtt be kellett fejeznem egy projektet, és még dolgoznom kellett rajta. A legidősebb gyerek 11 éves volt, a legkisebb 6, szóval le tudták foglalni magukat lefekvés előtt pár órára.
Egy kis ideig velük voltam, foglalkoztam velük, de tényleg ott volt a projekt, és meg kellett csinálnom. Aztán az egyik gyerek kért valamit, és miközben mentem, hogy odaadjam neki, a másik teljesen szétszórta a papírjaimat és lehajította őket a pincébe. Mikor lementem, hogy összeszedegessem, bezártak a pincébe.
A legkisebb beadta a derekát, és kiengedett. Nem ez volt az utolsó alkalom, hogy nekik dolgoztam. A történetben van egy másik csavar is. Anélkül, hogy belemennék a részletekbe, csak annyit mondok, hogy ezek a gyerekek egy gyűrűre vannak attól, hogy a mostohatestvéreim legyenek. Imádkozom, hogy ez soha ne történjen meg. Tíz éve nem láttam sem őket, sem apámat. © Smurphy115 / Reddit
- Pelenkát cseréltem egy babán, és az 5 éves autista kisfiú 1 percre bent maradt a szobájában, az ajtó zárva volt (a szobák egymás mellett voltak). Mikor kinyitottam az ajtót, láttam, hogy minden kakis, a falak, az ágy, a padló, ő meg szaladgált és ugrált benne. Gyorsan visszatettem a babát a bölcsőbe, és őrült módon takarítani kezdtem a szobát és a gyereket is. Közben a baba üvöltött a bölcsőben.
Az sem segített a dolgon, hogy a család rettegett a baktériumoktól… Megtanultam, hogy a fiút egy pillanatra sem lehetett egyedül hagyni. © Kbctreatz444 / Reddit - Kb. 4-5 évvel ezelőtt egy otthoni bölcsődében dolgoztam. A főnököm elutazott, a férjének el kellett ugrania valahova, szóval én voltam az egyetlen felnőtt a házban. A monitoron láttam, hogy az összes gyerek alszik, így csendben dolgoztam. Egyszer csak egy férfi hangját hallottam a pihenőszobából, ahol a gyerekek aludtak.
Senki nem juthatott be oda, mert a második emeleten volt, egy ablak nélküli szoba. És én is az emeleten voltam. Figyeltem, de nem tudtam kivenni, hogy mit mond, csak azt tudtam, hogy férfi. Hívtam a főnököm férjét, és pánikolva magyaráztam, hogy mit hallok. Ő meg csak nevetett, és mondta, hogy a bébiőr néha befogja a rendőrség hullámhosszát. © Mother_Being_4376 / Reddit - A gyerekek a moziszobában néztek valamit, én meg lementem a földszintre rágcsálnivalóért. Nem voltam tovább 30 másodpercnél, de mire visszaértem, szétszedtek egy mikrogyöngyökkel töltött párnát, és mindhármukat tetőtől talpig ezek az elektrosztatikus mikrogyöngyök borították. 2 órámba telt feltakarítani. © Dearestbrittany / Reddit