A kedvesség nem puhányság, hanem olyan tűz, ami megolvasztja a jeget egy összetört szív körül. A következő történetek emlékeztetnek arra, hogy egy kedves cselekedet sorsokat változtathat meg, életeket építhet újjá és átlagemberekből olyan hősöket csinálhat, akiket a világ szinte észre sem vesz.
- Volt egy idős nő az utcánkban. Mindig kiabált a gyerekekkel, csapkodta az ajtót, ráförmedt mindenkire. Senki sem kedvelte. Egyik este láttam, hogy egyedül ül és sír. Meghalt a fia. Behívtam magamhoz, készítettem neki teát, próbáltam vigasztalni. Mikor elment, még annyit sem mondott, “köszönöm”. Másnap reggel, miközben takarítottam a konyhát, találtam egy megsárgult fotót, amit elejtett. A fia arca nagyon ismerősnek tűnt. Aztán eszembe jutott, hogy ő volt az a sebész, aki egy évvel korábban megmentette a kisfiam életét. Az, aki nem fogadott el pénzt, hanem azt mondta: “Hálálja meg valakinek kedvességgel.”
Kiderült, hogy ezt is tettem. Most az édesanyja, Gloria hetente átjön hozzánk. Süteményt sütnek a fiammal és történeteket mesél neki a hőséről. A mogorva szomszéd nem mogorva többé. - 14 éves koromban a toxikus szüleim egy idegösszeomlásom után pszichiátriai intézetbe küldtek, de 19 nap múlva kiengedtek onnan. Egész hazaúton nem szóltunk egymáshoz, majd otthon ők bezárkóztak a szobájukba egyetlen szó nélkül. A gyógyszerektől zsibbadtan csak ültem a szobámban. Aztán anyám kelletlenül közölte, hogy a tanárom, Mr. Cohen eljön meglátogatni. Barátok által írt leveleket is hozott magával és szorosan megölelt. Miközben sétáltunk, meghallgatta a fájdalmas emlékeimet, és megígérte, hogy segít elszakadni a szüleimtől. Rendületlen támogatásának köszönhetően végül megmenekültem és szabad életet kezdhettem. Ez volt a legnagyobb kedvesség, amit valaha kaptam. © Ismeretlen szerző / Quora
- Néhány évvel ezelőtt, egy 12 órás műszak közben a sürgősségin, mikor nem ettem, nem pihentem, majdnem elájultam. Egy beteg kollégámat helyettesítettem és a rezidenseket felügyeltem, miközben káosz uralkodott az osztályon. A felfordulás közepette egy idős beteg, akit aznap reggel tüdőgyulladással kezeltem, megállt elköszönni, mielőtt hazaengedték. Észrevette, mennyire fáradt vagyok, és 20 perccel később hozott nekem szendvicset, kávét és csokit. “Fiam, maga is gondoskodott rólunk, most hadd gondoskodjunk mi magáról” – mondta kedvesen. Könnyes szemekkel öleltem meg. Egy ilyen forgalmas kórházban ez az apró kedvesség a részéről arra emlékeztetett, hogy az angyaloknak nem mindig vannak szárnyaik. Vannak köztük olyanok, akik bottal járnak. © Joseph Francisco / Quora
- Évekkel ezelőtt Dél-Angliába költöztem a családdal egy új állás miatt. Hulladéklerakókat kezeltem, melyek közül az egyiknél komoly biztonsági problémák adódtak. Miközben kint voltam a helyszínen, odajött hozzám egy zord külsejű férfi egy ütött-kopott furgonnal és munkát kért. Adtam neki munkát, és figyelmeztettem, ne próbáljon átverni.
Másnap teljesen meglepett, mikor láttam, hogy új acélból újjáépítette az egész kaput, amit előtte nap vizsgáltam a rongálás miatt. Ezután nagyobb munkákat is adtam neki, mindegyiket időben és kevés költségből csinálta meg. Lett egy kis csapata, elkezdett embereket betanítani a helyi hajléktalanszállóról, akikből képzett hegesztők lettek. Azóta már meghalt, most a fia vezeti a vállalkozást, és azóta is képezi és segíti a rászorulókat. Ez a bizonyíték arra, hogy egy kis bizalom milyen kedvességet éleszthet fel másokban. © Tony Manser / Quora
- Évekkel ezelőtt, mikor a fiam 4 éves volt, én egyedülálló, nincstelen anyukaként küzdöttem azzal, hogy valahogy lebonyolítsam a karácsonyt. A fiam egy vonatkészletet akart, de tudtam, hogy azt nem engedhetem meg magamnak. A munkahelyemen említettem az egyik kollégámnak, de aztán meg is feledkeztem róla. Pár nappal karácsony előtt behívtak az irodába, ahol egy nagy, becsomagolt valami várt. Az ott ülő mosolyogva azt mondta: “A fiának van. Ne kérdezze, kitől.” Karácsony reggel a fiam izgatottan nyitotta ki, és ott volt az a vonatkészlet, amire annyira vágyott. Sosem tudtam meg, ki volt az a Télapó, de a kedvessége felejthetetlenné tette a karácsonyunkat. A fiam most 34 éves, és még mindig megvan neki az a vonatkészlet, én pedig minden évben jótékonykodom gyerekek javára, a mi titkos Télapónk tiszteletére. © Cathleen Cooper / Quora
- Egyik nap a barátommal elmentünk egy zsúfolt gyorsétterembe, csak kint volt már hely. Miközben ő foglalta az asztalt, én bementem rendelni, jól megpakolt tálcákkal jöttem kifelé. Az ajtón láttam a “tolni” feliratot, úgy gondoltam, a hátammal ki tudom majd nyitni. Hirtelen egy kamasz fiú száguldott felém és elállta az utamat. Dühös lettem, azt hittem, bunkó. De mielőtt reagálni tudtam volna, megfogta az ajtót, hogy ki tudjak menni rajta. A dühömből rögtön hála lett, nagy mosollyal köszöntem meg neki a kedvességét. Arra emlékeztetett, hogy nem szabad túl gyorsan ítélkezni. © Molly Tango / Quora
- Kb. egy évvel ezelőtt egy biciklibalesetben eltört a csuklóm. Miután hónapokig volt gipszben, előjegyeztek műtétre. Apám korán reggel vitt be a kórházba, de mivel nem volt szabad ágy, órákon át várakoztunk. Éhes voltam, ideges és kimerült. Kirohantam friss levegőért, de hirtelen nem tudtam lélegezni, pánikrohamom volt.
Az emberek csak elsétáltak mellettem. Aztán egy középkorú nő megállt, megfogta a kezemet és segített számolni a lélegzeteimet. Elmesélte, hogy korábban neki is voltak pánikrohamai. Mikor végre újra rendesen kaptam levegőt, megölelt, majd tovább ment. Soha többé nem láttam, de a kedvessége a mai napig velem van. Néha a kedvesség akkor jön, mikor a legkevésbé számítasz rá. © Marco S / Quora - Gyerekkoromban, az 1970-es évekbe az egyedülálló anyám sokat küszködött, az életünk nem volt könnyű. Azokban az években Mrs R, anya egyik barátnője, akinek 5 gyereke volt, lett a fő gondviselőm. Valahogy helyet csinált nekem az amúgy is zsúfolt otthonában, a lánya a legjobb barátnőm lett. A család részeként kezeltek, elhívtak vacsorázni, elvittek családi nyaralásokra, még a nagyszülők tengerparti nyaralójába is, ahol saját családtagjukként kezeltek. Én segítettem a kisebb gyerekek közül, és végre úgy éreztem, hogy nekem is van családom. Mrs. R. stabil otthont és családot adott nekem, mikor az életem teljesen bizonytalan volt. Szentül hiszem, hogy a kedvességének köszönhetem, hogy ilyen ember lett belőlem. © Kelly Predojevic / Quora
- Mikor a lányom befejezte az általános iskolát, arról álmodoztam, hogy olyan középiskolába járhat, ami anyagilag és fizikailag is elérhetetlennek tűnt nekünk. Bátorítottam, hogy ennek ellenére jelentkezzen, és fel is vették. Az iskola megbízott bennem, hogy rugalmasan fogok fizetni, de a közlekedés továbbra is gondot jelentett, az apja csak oda tudta vinni, hazafelé már nem.
Az egyik ügyfelem, akinek 5 gyereke volt, felajánlotta, hogy mindennap hazahozza a lányomat. Ez így ment 3,5 éven át, ő lett a lányom szeretett “nénikéje” és az én bizalmas barátom. Az érettségin könnyek közt köszöntem meg neki a támogatását. Két évvel később nehéz helyzetbe került, ekkor viszonoztam a szívességét, támogattam és gondoskodtam róla. © Lisa Stewart / Quora
- Egyszer a parkban voltam, és nem tudtam megkötni a cipőfűzőmet. Játszottam és szem elől tévesztettem anyámat. Megijedtem, futásnak eredtem, a cipőfűzőm kioldódott és megbotlottam. Sírtam, nem tudtam, mit csináljak. 5 éves lehettem. Egy férfi, aki egyértelműen hajléktalan volt, odajött hozzám: “Jól vagy, kölyök?” – kérdezte. Mondtam neki, hogy nem, mert nem tudom bekötni a cipőfűzőmet és elvesztettem az anyukámat. Azt mondta, majd ő megmutatja, hogyan kössem be. És elkezdte megtanítani. Mikor már elment, anya visszatért, elmeséltem neki, hogy mi történt. Először megijedt, de aztán nagyon örült. Remélem, ma is minden rendben azzal a férfival. © Fatima Garcia Gonzalez / Quora
- Volt az osztályunkban egy nagyon szegény családból származó lány. Mindennap nevetve azt mondta: “Jaj, anya megint elfelejtett ebédet csomagolni.” Senkit sem érdekelt, kivéve engem. Elmeséltem anyának, és attól a naptól kezdve két ebédet csomagolt, egyet nekem, egyet annak a lánynak. 12 évvel később különös hívást kaptam. Egy női hang azt mondta: “Ma végre megkapod, amit érdemelsz” – majd letette. Visszahívtam, de nem vette fel. Pár órával később értesítést kaptam a banktól. 20.000 dollárt utaltak a számlámra. A küldő fél neve Annabelle, a lány az osztályból. Ez pontosan az az összeg volt, amit próbáltam összegyűjteni anya kezelésére. Aztán jött egy üzenet: “Segítettél rajtam, mikor nem volt semmim. Most én következem. Imába foglallak téged és édesanyádat.”
