A kínos szituációk általában akkor történnek, mikor egyáltalán nem számítunk rájuk. Egyeseknek sikerül ebben meglátniuk a humort, és visszaemlékezve ezekre a vicces történetekre, másokat is megnevettetnek velük.
- A régi munkahelyemen dolgoztam, és egy olyan szoknya volt rajtam, ami kicsit nagy volt rám. A karbantartóval beszéltem, mikor a szoknyám hirtelen leesett rólam. A sráccal csak bámultunk egymásra. © sinicuichi / Reddit
- Nőgyógyászati vizsgálatok alkalmával mindig rendkívül ideges vagyok. Egy kedves orvos egyszer azt mondta, hogy ha el akarom terelni a figyelmemet a vizsgálatról, mozgassam a lábujjaimat, így majd nem fogok rá gondolni. Évekkel később új orvost kellett keresnem. Betettem a lábaimat a kengyelbe, majd az orvos zavart hangon azt mondta: “Ön ezt szereti csinálni?”
Akkor vettem észre, hogy mozgatom a lábujjaimat, ahogyan szoktam. Rögtön elvörösödtem, és elkezdtem magyarázni, hogy miért csinálom, hogy az előző orvosom javasolta. Az orvos úgy nézett rám, mintha bolond lennék. © Anniebanannimock2 / Reddit
- Feltöltöttem egy Instagram-szelfit az exbarátom Facebook-oldalára, mert szakítás után be voltam jelentkezve, és még össze volt kötve az Instagram-oldalammal. Rengeteg üzenetet kaptam miatta, és miután töröltem, egy órára egy sötét szekrénybe zárkóztam. © eyem_alright / Reddit
- A 20-as éveimben egyszer egy új ruhában mentem dolgozni. Ahogy kiléptem az irodából, hogy ebédet vegyek egy közeli üzletben, észrevettem, hogy az emberek megbámulnak. Ettől nagyon jól éreztem magam, egészen addig, míg egy idegen megfogta a vállamat, majd odasúgta, hogy a szoknyám be van ragadva a bugyimba.
Ez kb. egy évtizede volt, de még mindig kétszer ellenőrzöm, mikor kijövök a mosdóból. © floradane / Reddit - 18 éves lehettem, elmentem orvoshoz, mert elképesztő hányingerem és más tünetem volt. Folyton azt kérdezte, nem vagyok-e terhes.
“Lehetséges, hogy terhes?”
“Mikor volt az utolsó együttléte?”
“Még soha?”
“SOHA?!”
Ekkor felém fordult, és azt mondta: “Hát ez nagyban leegyszerűsíti a dolgokat.” © super_good / Reddit
- Középiskolában ebédidőben a barátaimmal voltam. Az egyik barátom öltönyt viselt. Azt mondta: “Oké srácok, én most megyek. Holnap jövök.” Rögtön válaszoltam neki: “Oké, jó szórakozást!” Nagyon furán nézett rám. Valahogyan kiment a fejemből, hogy a barátnője egy ritka betegségben előző héten halt meg. A többi barátom kikerekedett szemekkel nézett rám, miközben a fiú elsétált. © PerpetualMonday / Reddit
- Tetszett egy srác, de nem tudtam, hogyan kezdeményezzek vele beszélgetést. Grillezésnél egymás mellett álltunk, és úgy gondoltam, jó ötlet beszédbe elegyedni vele úgy, hogy azt mondom: “Imádom a nyers hús érintését.” © Idhkmg0406 / Reddit
- Mikor egy szendvicsezőben dolgoztam, gyakran álmodoztam, mikor reggel kevesen voltak. Egy srácnak készítettem egy szendvicset, és a társasági életemen tűnődtem. Ahelyett, hogy megkérdeztem volna, milyen sajtot kér, azt kérdeztem tőle: “Milyen barátokat szeretnél?” Most nem hangzik olyan rosszul, de akkor nagyon zavarba jöttem. Ki keveri össze a sajtot a barátokkal?! © seepl / Reddit
- Első napom volt gyakornokként a HR-en egy nagyvállalatnál. A főnököm odajött, üdvözölt, majd nagyon kedvesen szólt, hogy egy tampont ejtettem a székem alá. © bleerg / Reddit
- Mikor 13 éves voltam, egy hetet kórházban töltöttem torokfertőzés miatt. Néhány napja voltam bent, mikor a látogatási idő után a szüleim már hazamentek és először jött meg a menstruációm. Azt hittem, valami köze van a fertőzésemhez, és hívtam a nővért. Abban a műszakban az ápoló egy férfi volt a templomból, ahova járok. © MissCarlotta / Reddit
- Diák voltam, és rutin PAP-tesztet csináltattam. Egy fiatal orvos jött, aki korábban még nem végzett ilyen vizsgálatot, és jól láthatóan az is gondot okozott neki, hogy megtalálja a méhnyakat, ezért a nővér mondta, hogy húzzam feljebb a csípőmet. Az orvos egyre idegesebb lett, ezért, hogy megtörjem a jeget, elkezdtem énekelni. Aztán a saját viccemen annyira elkezdtem nevetni, hogy a spekulum kilőtt belőlem, és leverte az orvos szemüvegét. A vizsgálat eredménye értékelhetetlen lett. © Ismeretlen szerző / Reddit