10 történet szakításokról, melyek bizonyítják, hogy a randizás nem mindig tündérmese

0

Szerelmesnek lenni olyan, mintha álmodnánk. Mindenki ismeri az érzést – a pillangókat, az izgatottságot, a hitet, hogy végre megtaláltuk azt, akivel örökké boldogan élhetünk. Ám a dolog olyan fordulatot vehet, amit nem láttunk jönni. A következő 10 történet megmutatja, hogy a szerelem nem mindig fáklyás menet.

  • A főiskolai lakótársam egy egész hétvégét a barátnőjével töltött, aki egy másik államban lakik, tudván, hogy szakítani fog vele. Mikor vasárnap kivitte a lányt az állomásra, megvárta, hogy a lány a nyitott kocsiajtón behajoljon, hogy búcsúcsókot adjon neki. Ahelyett, hogy megcsókolta volna, közölte a lánnyal a hírt. A lány csak állt ott a járdán a csomagjaival, a srác pedig elhajtott. © Corporate-Asset-6375 / Reddit
  • A barátom üzenetben szakított velem. Megkérdezte, milyen napom volt. Írtam, hogy “Jó és a neked?” Erre azt válaszolta: “Nagyon jó, szuper napot töltöttem együtt a barátnőmmel!”
    Én egész nap dolgoztam. 4 éve voltunk együtt és 2 éve együtt is éltünk. Megcsalt és elhagyott a szeretőjéért. © xXRavelightXx / Reddit
  • Még középiskolában (20 évvel ezelőtt), emlékszem hallottam egy párt telefonon beszélni:
    Srác: “Na találd ki, ki szakított ma?”
    Lány: “Kicsoda?!”
    Srác: “Hát mi!” © a_random_username / Reddit

  • A fodrászomtól hallottam ezt a történetet. Volt egy barátnője, aki egy olyan sráccal randizott, aki malacot tartott házikedvencként. Ez egy hatalmas, jól megtermett disznó volt. A disznó utálta a nőt, kitúrta az ágyból, hogy ő fekhessen a férfi mellett.
    Egy nap a nő ezt megelégelte, és mondta a férfinak, hogy válasszon, vagy ő vagy a disznó. A férfi azt mondta, a disznó volt itt előbb, ezért kidobta a nőt, és a disznót választotta. Biztos jót tett a nő önbecsülésének… © ega110 / Reddit
  • Az exem egy 10 órás repülőút elején szakított velem. Együtt éltünk, és az anyja jött elénk a reptérre. © TimelessTravellor / Reddit
  • A férj éppen reggelizett, mikor észrevett egy új tetoválást a felesége csuklóján. A szeretője neve volt az. A nő emellett úgy járt hozzá a férj autójával, hogy a fizetős utakon soha nem fizetett. Mikor a számlák megérkeztek, rögtön a kukába dobta őket. Mikor a férfi rájött, már több ezer dollár adósság gyűlt össze! © worker911 / Reddit

  • Ez a pár, akit ismerek, szándékosan szakít nyilvánosan, majd féltékennyé tegyék egymást azzal, hogy idegenekkel flörtölnek, mielőtt végül újra összejönnének. Mintha csak az egójukat akarnák növelni, hogy egy másik személytől figyelmet kapnak, mielőtt úgy döntenek, hogy túlságosan félnek elveszíteni a másikat. Elég vicces volt látni, hogy melyikük lesz féltékenyebb a másikra. Bár, amikor a srác “nyert”, a lány ijesztően dühös volt. © LoudBelchStabby*** / Reddit
  • Búcsúcsókot adott, mikor kitettem az autójánál. Elmentem suliba, majd haza, és láttam, hogy az összes cucca eltűnt. Üzentem neki, és kissé pánikba estem, hogy mégis mi folyik itt. Letiltotta a számomat, és néhány nappal később Facebookon megváltoztatta a párkapcsolati státuszát egyedülállóra.
    2,5 évig voltunk együtt, 2 évig pedig együtt éltünk. Nem fogok üldözni senkit. Elvárom, hogy őszinte legyen velem az, akivel én is az vagyok. © catp1zza / Reddit
  • Egyik barátnőm párja házat épített. A terv az volt, hogy a lány akkor költözik be vele, mikor a ház már elkészült. Elérkezett a költözés napja. Minden készen állt a költözésre, a költöztetők is oda voltak rendelve.
    Ám amikor hazaért, látta, hogy a költöztetők csak a pasi holmiját vitték el, az övét ott hagyták. Felhívta a párját, aki azt mondta, kételyek támadtak benne, és már nem akar együtt beköltözni a házba. A lány teljesen sokkot kapott és sírva fakadt. A férfi kiköltözött, és többé nem kereste a lányt. © Catharas / Reddit

  • Egy középiskolai haverom egy csajjal randizott. Egyik nap autóval hazavitte. Elég messze lakott a várostól, ezért sokat kellett autózniuk. A srác a rádiót az autóban annyira felhangosította, hogy beszélni sem tudtak egymáshoz.
    Kb. 15 perce autóztak így, mikor a lány kikapcsolta a rádiót, és azt kérdezte: “Min gondolkodsz?” A srác így válaszolt: “Csak próbálom kitalálni, hogyan szakítsak veled.” Aztán visszakapcsolta a rádiót, és így autóztak még fél órát. © 613Hawkeye / Reddit
A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét