10 talált tárgy, ami annyira bizarr, hogy az már sokkolta az embereket

0

Az internet tele van letaglózó rejtélyekkel – különös talált holmik, rejtélyes felfedezések és bizarr történetek, melyekre látszólag nem létezik értelmes magyarázat. De az internetezők briliáns elméje képes feltörni bármilyen kódot!
Most 10 olyan érdekes holmit láthatsz, melyeknek rejtélyét megoldották a kihívásokra mindig éhes internetezők.

1. “A szomszédomtól kaptam ezt a fura holmit.”

“Az 58-60 év körüli szomszédom csak ritkán mozdul ki otthonról. Korábban volt néhány fura találkozásunk, de ez vitte a pálmát. Ma este becsöngetett hozzám. Azt mondta, van számomra egy ajándéka, és odaadta ezt. Persze, gyanakodva fogadtam ezt a valamit, megkérdeztem, hogy mi ez, amire azt felelte: ‘Egy AI eszköz.’”

  • Légy óvatos! Azt javaslom, találd ki, hogyan lehet hozzáférni a felvételekhez. Olyan, mint egy AI nyaklánc, ami egy telefonon lévő alkalmazáshoz kapcsolódik és rögzíti az egész napodat. Tehát a szomszédod valószínűleg hozzáfér a beszélgetéseidhez és mindenhez, pl. a naptárhoz és a jegyzetekhez. © electricalletters / Reddit
  • Ez egy új, mesterséges intelligenciával működő transzponder. Lehallgat mindent, aztán úgy üzen neked, mint egy barát. Teljesen kiismer téged. Magányosoknak való. © RestaurantOk383 / Reddit

2. “Tudom, hogy ez fura. Egy étteremben kimentem a férfi mosdóba, és ez volt a WC belsejében. Nem ültem rá. Micsoda ez és milyen célt szolgál?”

3. “A helyi Facebook Marketplace-en találtam. Miért van rajta lyuk?”

“Az eladó leírása szerint ez egy antik forgószék. Viktoriánus? Ahogy mondták nekem, a lyuk orvosi célokat szolgált. Ezért lehet, hogy ez egy gyári szék? Gyönyörű, felújítatlan állapotban van. Összesen ennyi az információm róla. Köszönöm.”

  • Valójában a lyuk egészségügyi problémákra szolgál. Ismertem valakit, aki egy gumifánkot hordott magával akut aranyér miatt. Ez volt az első gondolatom. © ArrowheadDZ / Reddit
  • Én éveken át cipeltem magammal fánk alakú, lyukas párnát, mert herén belüli herevisszér tágulatom volt. Egy elrontott műtétet egy újabb műtéttel hoztak helyre, ekkor még nagyobb volt a fájdalmam és még erősebb volt a nyomás. Ha szilárd felületen ülsz, akkor túl nagy nyomás nehezedik a hátsó oldalra, elöl megnő a vérnyomás, és ettől még jobban fog fájni. © Melech333 / Reddit

4. “Egy arany, peremes tálca mindkét éjjeliszekrényben az ágy mellett egy 5 csillagos hotelben.”

  • Arra való, hogy olyan holmikat tegyél rá, amik megkarcolnák a fát. Kulcsot, órát, aprópénzt, borotvát, bicskát. Beköltöztem egy házba, és a korábbi bérlők otthagytak egy szobainast. Azon volt egy ehhez hasonló tálca. © Exotic_Phrase3772 / Reddit

5. “A feleségem mondta, hogy furcsa íze van a tejnek, ezért kiöntöttem és félretettem. Néhány nappal később észrevettük ezt…”

“A feleségemmel kb. 2 kanálnyit fogyasztottunk el belőle. Ő terhes, és aggódom, hogy mi lehetett ez.”

– “Ez valószínűleg egy Serratia marcescens nevű gyakori baktérium. © Young_Scathed / Reddit

– “Csak óvatosan! Ez történik a szobahőmérsékleten hagyott tejtermékekkel. © k***bot12192002 / Reddit

“Szeretném mindenkinek megköszönni a véleményeket, de úgy érzem, nem voltam elég egyértelmű. A tejben, amit elfogyasztottunk, semmilyen baktériumnak nem volt nyoma. A feleségem terhes, és a kiélezett érzékeivel észrevette, hogy fura íze van a tejnek, ezért az egészet kiöntöttem, a flakont pedig félretettem, hogy majd kidobom.
Néhány nappal később vettem észre a flakon belsejében ezt a furcsa dolgot. Utánanéztem kicsit, és találtam egy baktériumot, ami gyakran jelen van a tejtermékekben, de semmi nem illett pontosan arra, amit ebben a flakonban láttam. Ezért tettem fel a kérdést itt, hogy van-e esetleg olyasmi, ami miatt aggódnom kell.
További kutatás és a vélemények elolvasása után arra jutottam, hogy ez egy közönséges baktérium, és hogy az általunk elfogyasztott mennyiség nem ártalmas. Csak a várandós feleségem miatt akartam biztosra menni.”

6. “Ez micsoda?”

7. “A házunknál lévő szemetes mellett találtam.”

“Van rajta sorozatszám és egy csomó százalékos számítás, de nem vagyok benne biztos, hogy mi ez. Talán egy mechanikus számológép.”

  • Ez egy lenyűgöző mechanikus számológép! A Friden Vállalat gyártotta őket az 1940-es évektől az 1970-es évekig. Az 1970-es években én ennek a kisebb és egyszerűbb változatát használtam egy statisztikai egyetemi kurzuson. Anyám használt hasonlót egy brit üzemben. Azok elektromos működésűek és automaták voltak. Azt mondta, meg lehetett vele téveszteni a munkafelügyelőt, mintha a lányok mind dolgoztak volna. © MungoShoddy / Reddit

8. “Miféle szimbólum vagy tárgy van ezen a nyakkendőn?”

9. “Tavaszi nagytakarítás közben találtam. Valaki meg tudná mondani, hogy mik ezek? A golyóban van egy csengő.”

  • A fidget spinner megfelelője. Mindkettőt egy kézben forgatod. A családomnak sok ilyenje van. © BCETracks / Reddit

10. “Mi ez a Barbie kiegészítő?”

“A lányunk mentős Barbie-jához tartozik ez a kiegészítő, de nem tudunk rájönni, hogy mi ez.”

A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét