10 pillanat, ami bizonyítja, hogy a legnagyobb árulás otthonról érkezik

0

Az árulás mindig hatással van a kapcsolatainkra. Érkezhet egy baráttól, aki eljátssza a bizalmunkat, vagy egy családtagtól, aki a hátunk mögött tesz olyasmit, amit nem kellene. Mikor ilyesmi történik, összezavarodnak az érzelmek. A következő történetek megmutatják, hogy az árulás sokszor onnan jön, ahonnan a legkevésbé várnád.

  • A nagynéném egy luxusmárkának dolgozik, és egyszer küldött nekem egy alkalmazotti kedvezményes kódot. Azt kérte, ne osszam meg senkivel. Egyszer használtam, majd meg is feledkeztem róla. Egy héttel később sírva hívott fel, hogy felfüggesztették a fiókját “a termékek viszonteladása” miatt. Teljesen ledöbbentem. Az extra rendeléseket az én címemre küldték. Ekkor jöttem rá, hogy anya, aki minden este ellenőrzi a telefonomat, láthatta a kódot az üzenetek között, és felhasználta azt. A nagynéném most azt hiszi, én tettem tönkre a munkáját, és nem mondhatom el neki az igazságot, nehogy szétszakadjon a család.
  • 2 évvel ezelőtt apám kitagadott. Mindenki az én oldalamon állt, ezért ő mindenkit kizárt az életéből, kivéve anyámat. A nagynéném nemrég posztolt egy fotót, melyen a másik nagynéném, a húgom és a szüleim is rajta vannak. Mindhárman elhagytak engem. Nyíltan beszéltek arról, hogy elítélik apámat, és most mégis az ő oldalára álltak. Annyira becsapva érzem magam. © VirtuteTheCat2 / Reddit
  • Mikor apám meghalt, nagy örökséget hagyott rám és a bátyámra. Aznap, mikor a papírmunkát kellett volna intézni, a bátyám üzenetet küldött: “Sajnálom, tesó. Apa igazából mindent rám hagyott.” Teljesen le voltam sújtva. Kiderült, hogy a bátyám rávette a beteg apámat, hogy írja át a végrendeletét. Bíróságra vittem az ügyet, és megkaptam a nekem járó részt, de azóta nem beszéltem a bátyámmal. © Yamanozkan / Reddit

  • 34 évesen tudtam meg, hogy apám igazából miért halt meg. A család mindkét része hazudott, főleg anyám. Egy távoli unokatestvéremtől tudtam meg, aki már 10 éve nem állt kapcsolatban a családdal. Anyámat jó pár hazugságon rajta kaptam, de még mindig tagadja, hogy bármit is tudna. De a bizonyítékok magukért beszélnek. Most már 4 éve egyik családtagommal sem tartom a kapcsolatot. Az igazság végre kiderült, és ez nagyon felszabadító érzés. © Intro-Vert1982 / Reddit
  • Mindig is úgy éreztem, hogy a szüleim teljesen másként bánnak velem, mint a testvéreimmel. Anya azt mondta, 2 éves korom előtt jött rá, hogy valami nincs rendben velem. Nem tudta, mihez kezdjen velem, ezért próbált tőlem megszabadulni. 2. osztályos voltam, mikor próbálta úgy beállítani, mintha jutalom lenne, azt gondolta, örülnék, ha bentlakásos iskolába kerülnék és soha nem kellene hazajönnöm. Ez volt a legfélelmetesebb dolog, amit el tudtam képzelni. Vannak idősebb és fiatalabb testvéreim is, de én vagyok az egyetlen, akit nem akart. © pyrofemme / Reddit
  • Nyaralni mentünk a családdal. Pánikrohamaim voltak. Mikor visszaértünk, azt mondták, a pánikroham nem valódi, és csak azért színleltem, hogy tönkretegyem a nyaralásukat. Azt mondták, be fognak adni egy otthonba. © Ismeretlen szerző / Reddit
  • A nagyszüleimnek egy hatalmas, régi stílusú házuk volt. Apámmal meggyőztek minket, hogy újítsuk fel, azt ígérték, a haláluk után én fogom majd örökölni. Megcsináltuk, ráköltöttük az összes pénzünket és nagy hitelt is felvettünk. De írtunk egy szerződést, ami végül megmentett engem. 2 évvel később apám meghalt szívrohamban. A nagyszüleim bepereltek, hogy visszavegyék a házat és apám nővérére hagyják. Hét évig jártam a bíróságra, de végül nyertem. © longlosthopes / Reddit

  • 8 éves voltam, mikor Michiganbe költöztünk, hogy közelebb legyünk anyám családjához. Egyik nap rossz kedve volt, és azt mondta apámnak és nekem, hogy ők az ő családja, és mi apámmal nem vagyunk azok. Ez 29 évvel ezelőtt történt, és azóta életem egyetlen eseményébe se vontam be őt, az esküvőmbe sem. Sajnos, az ünnepeken találkozom vele, de mindig jelenetet rendez, mert nem örülök neki eléggé. © richmooremi / Reddit
  • A dédnagyanyám a nagyanyámra hagyta a házát a benne lévő ingóságok nagy részével. Ez jogos volt, hiszen a nagyanyám éveken át ott lakott és gondoskodott a dédnagyanyámról. A nagybácsik és az unokatestvérek viszont felháborodtak ezen, úgy gondolták, több járna nekik az örökségből. Egyszer összevesztek egy bélyeggyűjteményen, ami legjobb esetben is pár száz dollárt érhetett. Ezután nem beszéltek többé nagyanyámmal, még akkor sem, mikor rákban haldoklott. © aylandgirl / Reddit
  • Nem vagyok hajlandó beengedni a házamba a bátyámat és a feleannyi idős szeretőjét, és a gyerekeimet sem viszem oda, ahol ők jelen vannak. Úgy tűnik, szétszakítottam a családot. Senki nem áll szóba velem. © n3rdchik / Reddit
A cikk a BS angol nyelvű cikke nyomán készült a Kapucíner fordításában.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét